3p
Hamarosan véget ér a tanév, a szülőknek pedig a nyakába szakad a gyerekek vakációztatásának megoldása, esetenként a családi nyaralás megszervezése. Ez rengeteg feszültséggel járhat, az apró részletek pedig könnyen rémálommá alakíthatják az együtt töltött időt. Van azonban néhány tipp arra, amivel megelőzhetjük a bajt, és végül mindenki boldogan töltheti a nyarat – gyerek és felnőtt egyaránt.

Idén június 15-én zárul a tanév, így a diákoknak kereken két és fél hónapjuk lesz a jól megérdemelt lazításra, amit természetesen a szülőknek kell értelmes módon leszervezni akár a családon belül, akár közös nyaralással vagy táborokkal. Így a már jó előre lefixált nyári programok, tennivalók mellett itt az ideje elkezdeni készülni a családi nyaralásra is, főleg, ha ebben az évben a nagyszülőket is magunkkal visszük. A NaturMed Hotel Carbona gyermekanimátora, Sebestény Orsolya osztott meg pár tippet a Privátbankár.hu-val, hogy zökkenőmentes legyen a nyaralás.

Tervezzünk közösen!

Egy többgenerációs vakációzás esetén még több mindenre kell odafigyelnünk, mintha csak a gyerekekkel indulnánk útnak. Előfordulhat, hogy minden korosztály másként értelmezi a kikapcsolódás fogalmát, ezért a legjobb, ha az egész családot bevonjuk a tervezésbe, így könnyebben megtalálhatjuk a közös pontokat. Kérdezzük ki a nagyszülők és a gyerekek véleményét is, keressünk kompromisszumot! Szállásnak például kitűnő alternatíva a szálloda, ahol még a sütés-főzés terhét is leveszik a vállunkról, így biztosan felhőtlen nyaralásra számíthatunk.

Válasszunk programokban gazdag helyszínt!

Egy vízparton vagy wellness-fürdőben is különféle igényekkel találkozhatunk a családban: míg a nagyszülők inkább a gyógy- és termálmedencében ejtőznének, a szülők a kényeztető masszázsokat, ellazító szaunázásokat kedvelik, addig a gyerekek legszívesebben a vízben játszanak, csúszdáznak.

Amikor úti célt választunk, keressünk olyat, ahol bármely korcsoport megtalálja a számára legérdekesebb programokat, a legkellemesebb időtöltési formát. Vizsgáljuk meg az adott várost vagy régiót, és az ejtőzés mellé csempésszünk be közös kirándulást, múzeumozást vagy egyéb programot – ezekre sok hotel már kedvezményt is ad az ott megszállóknak.

Gyűjtsünk közös élményeket is!

Azt se vegyük zokon, ha a tervezés ellenére valakinek épp nincs kedve a beígért programhoz, ugyanakkor igyekezzünk olyan nyaralást szervezni, ahol mindenki jól érzi magát. Természetesen az időjárás is közrejátszhat, ami miatt el kell napolni egy programot – ilyenkor próbáljuk meg összehívni a családot, társasozzunk akár esős időben vagy vacsora után, válasszunk olyan közös tevékenységeket, amik összehozzák a famíliát. Látogathatunk akármilyen szép és izgalmas helyeket, hosszútávú emléknek mégis az marad meg, hogy milyen jó időt töltöttünk együtt a szeretteinkkel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG