1p
Döntés várható hat áramszolgáltató által a rezsicsökkentéssel összefüggésben a Magyar Energia Hivatal ellen indított perben kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A bíróság korábbi ügyekben hozott döntéseit Orbán Viktor botrányosnak nevezte, majd a Parlament szélesebb jogkörökkel ruházta fel a Magyar Energia Hivatalt.

Az áramszolgáltatók a Magyar Energia Hivatal (MEH) rendszerhasználati díjakat megállapító decemberi határozatát támadták meg a közigazgatási perben. Álláspontjuk szerint a hivatal határozata jogsértő egyebek mellett azért is, mert nem megfelelően ismerte el a szolgáltatók jogos költségeit, például a rájuk kivetett új adókat.

Hat felperes van

A cégek jogi képviselői a per március 18-i tárgyalásán kifejtették: az a március 14-én hatályba lépett törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra, csak a következő díjmegállapításnál vehető figyelembe. Ezzel szemben a MEH jogi képviselője a tárgyaláson azt hangoztatta, hogy jogszerűen, "a lakossági fogyasztók fokozott védelme érdekében" jártak el a perben vitatott határozataik meghozatalakor.

A bíróság március 26-ára tűzte ki az ítélethirdetést. Az eljárás hat felperese az Émász Hálózati Kft., az Elmű Hálózati Kft., az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.

Az elmúlt hetekben hasonló perekben egyes gázszolgáltatók indítványára a bíróság megsemmisítette a MEH vitatott határozatait, és új eljárásra utasította a hivatalt.

Orbán Viktor szerint botrányos döntés született

Március 11-én a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök a bírósági döntést botrányosnak minősítette. Március 12-én az Országgyűlés megszavazta, március 14-én pedig már életbe is lépett, és folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazható az a törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra. Aznap a Tigáz DSO Földgázelosztó Kft. elállt az energiahivatal elleni pertől.

Március 14-én az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, a kormányoldal szerint erre a rezsicsökkentés megvédése érdekében volt szükség. Bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Építsünk brandet a csomagolással!
Márkázott tartalom | 2025. július 6. 10:42
Ahhoz, hogy hosszú távú sikereket érjen el a vállalkozásunk, elengedhetetlen a tudatos márkaépítés. Azon túl, hogy kell egy jó logó és egy találó szlogen, stratégiára is szükség van hozzá. Ennek pedig jó esetben része a termékek külső megjelenése, csomagolása is.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló A tökéletes téglavágás titkai
Márkázott tartalom | 2025. július 5. 09:11
Sokan azt hiszik, hogy a téglavágás egyszerű feladat, de aki már próbálta, tudja, hogy közel sem az. Egy pontosan vágott tégla nemcsak az esztétikai megjelenést javítja, hanem a falazat stabilitását is nagymértékben befolyásolja. Legyen szó kisebb házi projektről vagy nagyobb építkezésről, a precíz vágások elengedhetetlenek. Kézi módszerrel gyakran több időt veszíthetünk a hibás darabok javításával vagy cseréjével.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG