3p
A héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,6%-kal lett drágább, a gázolajnál 1,9% volt az árak emelkedése. A hazai árakat alapvetően két tényező alakítja, az üzemanyagok nemzetközi árváltozása, és a forint-dollár keresztárfolyama. Kiderül, hogy kiknek éri meg majd tankolni!

A benzinautósok járnak jól

A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 3%-kal erősödött. Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti változását figyelembe véve április 1-én, szerdán, a benzinnél 2 forintos csökkenés várható, a gázolaj ára a várhatóan nem változik.

A nemzetközi piacokat másolva

A Brent kőolaj ára a héten 53-57 dollár között változott, heti átlagban 1,7 dollárral, 3 százalékkal nőtt az olajár. Az áremelkedés a hét második felében jelentkezett. a változást a szaúdi-jemeni katonai konfliktus váltotta ki.

Az egy hónapos határidős Brent olajár 1,6 dollárral a spot ár fölött változott, a múlt héten is így alakultak az árak. A héten az 1 hónapos határidős WTI és Brent ára közötti különbség mérséklődött, mivel a Brent ár heti változása elmaradt a WTI áremelkedésétől.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon a héten 1,6 százalékkal emelkedett, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 2,2%-os illetve 3,6%-os volt az áremelkedés.

A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 1,9%-kal emelkedett, az észak-európai piacokon 1,7-1,9%-os volt az áremelkedés mértéke. Az üzemanyagpiacok áralakulása a héten követte az olajár változását. A benzin esetében az áremelkedést a kirobbanó exportlehetőségek indokolják, a  korábbi exportpiacok mellett most a Vörös-temger térségébe is növekedett a szállítás.

 

 

A jól teljesítő forint volt a kulcs

A forint árfolyama a március 23 - március 27 -i héten 274 Ft/dollár körül ingadozott, összességében közel 9 forinttal kellett kevesebbet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. A forint árfolyama a hét második felében már gyengült.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 1,5%-os csökkenést, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 0,9%-os csökkenést, illetve 0,5%-os árnövekedést jeleznek.

A gázolajnál a mediterrán piacon1,2%-os csökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 1,4-1,2% volt az árak forintban mért csökkenése. Ezen a héten az árfolyam változása jelentősen befolyásolta az áralakulást, az emelkedő piaci árakat forintban kifejezve csökkenésbe fordította.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – benzin ára várhatóan 2 forinttal csökkenhet, de nem lenne meglepő, ha elmaradna a változtatás. A gázolajnál nagyobb a valószínűsége az ártartásnak, de itt is elképzelhető egy minimális csökkentés. Így a benzin ára 364 forint/liter, a gázolaj ára a 365 Ft/liter körüli szinten alakulhat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG