1p
Csődvédelmi eljárást kezdeményezett kedd hajnalban a brit HMV zenemű-forgalmazó áruházlánc. A szélessávú internet korában lehetetlen küldetésnek tűnik a piacon zenei CD-k, DVD-k eladásából megélni

Az 1921-ben alakult hálózat a világ egyik legnagyobb és leghíresebb lemezértékesítő cégévé fejlődött, ám az utóbbi években már köztudott volt, hogy a vállalat mind nehezebben bírja az online terjesztők és a mind tömegesebbé váló közvetlen internetes letöltés támasztotta versenyt. Az HMV vezetése kedd hajnalba nyúló rendkívüli igazgatótanácsi ülés után bejelentette, hogy a Deloitte könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó konglomerátumot kérte fel a csődgondnoki teendők ellátására.

A Deloitte feladata egyelőre a hálózat 239 nagy-britanniai és írországi boltjának működtetése, és eközben az üzleti kilátások felmérése és a lehetséges befektetők felkutatása.

A cég logóján Nipper, a kutya szerepel egy gramofonnal - a londoni, Leicester Square-i üzlet cégére

 

Nem meglepetés a csőd

Az HMV már december 13-án kiadott egy figyelmeztetést arról, hogy hátralékba kerülhet bankkölcsöneivel; ezután a cég részvényeinek árfolyama a mélybe zuhant a londoni értéktőzsdén. A részvények forgalmazását a csődvédelemről szóló kedd hajnali bejelentés után felfüggesztették.

A HMV zenei lemezeket (CD-ket, DVD-ket, Blu-ray lemezeket), könyveket, számítógépes szoftvereket, számítógépes és konzol-játékokat forgalmaz.

Neil Saunders, a Conlumino nevű londoni kiskereskedelmi elemzőcég vezérigazgatója a BBC-nek a hír kapcsán elmondta: ma már a forgalmazott zene- és filmtartalmak 73,4 százalékához online letöltéssel jutnak hozzá a vásárlók, és ebben a környezetben nincs valós jövője a fizikai zenemű-forgalmazásnak, az HMV jelenlegi üzleti modellje ezért "halott".

A számokA társaság bevétele 2011-ben 1,1 milliárd font (bő 400 milliárd forint!), 2012-ben 923 millió font volt. Az adózás előtti veszteség 38,9 millió font volt tavaly, míg 2011-ben még 1,4 milliós profitot jelentett a társaság. Az év végén 252 üzletük volt.

 

Egy letűnt kor vállalatai?

Néhány héten belül ez a harmadik nagy horderejű csőd az egyes szűkebb termékcsoportokra szakosodott brit kiskereskedelmi hálózatok körében. A múlt héten a Jessops fotószaküzlet-lánc zárta be boltjait, decemberben pedig az elektromos háztartási cikkeket árusító Comet üzletláncolat ment csődbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
PR | 2026. február 5. 16:01
Ha kültéri burkolatot tervezel otthonodhoz vagy közterülethez, fontos, hogy olyan burkolóanyag mellett dönts, amely egyszerre esztétikus, tartós és kedvező áron elérhető. A hazai gyártó ABeton-Viacolor Térkő Zrt. 35 éves tapasztalattal kínál kiváló minőségű térkő, téglakő, járdalap és egyéb térburkoló kő megoldásokat – mindezt versenyképes áron.
Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG