1p
Bár első fokon pert nyertek, egy mai elfogadásra ajánlott törvényjavaslattal az energiacégek a jövőben nem számíthatják fel szolgáltatásuk áraiban a tranzakciós, a közmű- és a különadókat.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tervezetével a kormány egy olyan bírósági folyamatba igyekszik beavatkozni, amely nem a kedve szerint alakul, méghozzá úgy, hogy a jogszabályokat utólag változtatja meg.

A Népszabadság ír arról, hogy az áram- és gázszolgáltatók találtak jogilag támadható pontokat a január elsejei 10 százalékos lakossági tarifacsökkentés előkészítő anyagában, és emiatt beperelték az azt készítő Magyar Energia Hivatalt.

Érveik szerint hálózatos leányvállalataiknak január 1-jétől meg kell fizetniük ezeket az adókat, a tarifák alapjául szolgáló költségszámításnál ezt mégsem vették figyelembe. A bíróság néhány nappal ezelőtt a gázcégek többsége ügyében számukra kedvező döntést hozott, mondván: a meglévő szabályok alapján ezeket a költségtételeket be kellett volna építeni a tarifába. A többi energiacégről szóló döntés később várható.

A módosítás különösen figyelemre méltó pontja, hogy „átmeneti rendelkezésként” kikötik: ezeket az új szabályokat a folyamatban lévő bírósági eljárásoknál is alkalmazni kell. Szokatlan módon szinte pontosan a most folyó perek várható ítéletét idézve határoznak úgy: ha a bíróságok a hivatal döntését hatályon kívül helyeznék, az akkor is csak onnantól érvényes, ha a hivatal új határozatot hoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A spórolás minőségi eszközökkel is megoldható
Márkázott tartalom | 2025. január 6. 19:06
A vállalkozások számára sok esetben problémát jelentenek a munkavégzéshez szükséges gépekkel, berendezésekkel kapcsolatos kiadások. A legjobban úgy lehet gazdálkodni, ha jó minőségű, megbízható eszközöket szereznek be. Hiszen ezek hosszabb időn keresztül használhatóak problémamentesen, és a javítás költségei miatt sem kell aggódni.
Vásárló Az Apple kénytelen meghajolni, már a legújabb iPhone-t is olcsóbban adja a legdurvább versenyben
Buksza blog | 2025. január 6. 12:53
Az Apple kénytelen diszkonttal árulni az okostelefonjait Kínában, hogy lépést tartson a helyi gyártókkal. Köztük mindenekelőtt az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező Huaweijel.
Vásárló Nagyot kaszált a Lidl a Tesco pályáján
Buksza blog | 2025. január 6. 10:01
Az Egyesült Királyság kiskereskedelmi piacán számos kőkemény játékos focizik. Köztük a Tesco, amelynek ez a hazai pályája. Ám a Lidlt ez sem akadályozta meg abban, hogy szép karácsonya legyen.
Vásárló Szerencsétlen gazdagok: beütött a rolexes probléma
Buksza blog | 2025. január 3. 10:39
Teszteli a luxuscikkek legendás érzéketlenségét az áremelkedésekkel szemben a Rolex azzal, hogy jelentősen emeli aranyóráinak árát. Az arany drágulásából fakadó költségnövekedést áthárítja vevőire.
Vásárló Hogyan állítsuk össze az újszülött gardróbját?
Márkázott tartalom | 2025. január 3. 10:14
Egy újszülött érkezése minden család számára különleges esemény, és természetes, hogy a leendő szülők szeretnének mindent tökéletesen előkészíteni. Az aprócska ruhák kiválasztása egyszerre szórakoztató és felelősségteljes feladat, hiszen nemcsak a cuki darabok csábítanak, hanem fontos szempontok is vezérlik a döntést. 
Vásárló Folytatódhat a csokirémálom
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 15:43
Az elmúlt évek arról szóltak, hogy a kakaóbab-termelő vidékeken kialakult kedvezőtlen időjárás miatt felment az ára a csokoládé nélkülözhetetlen összetevőjének. Most újabb rossz hírek jöttek. 
Vásárló A nyelvtudás jelentősége a pénzügyi szektorban
Márkázott tartalom | 2025. január 2. 10:04
A globalizáció és a nemzetközi piacok összekapcsolása révén a pénzügyi szektorban dolgozók számára elengedhetetlen a magas szintű nyelvtudás. Az idegen nyelvek ismerete nemcsak a hatékony kommunikációt segíti elő, hanem új üzleti lehetőségekhez és karrierhez is vezethet. 
Vásárló Mivel tehetjük tartósabbá a mobiltelefonunkat?
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 18:33
Egy okostelefon nem két fillérbe kerül, éppen ezért jól meggondoljuk, milyet válasszunk. Általában alapos kutakodás, kérdezősködés előzi meg a vásárlást, és ha megvan a kiszemelt modell, akkor nagyon vigyázni akarunk rá, hogy évekig szolgáljon bennünket.
Vásárló Az 5 leghatékonyabb online hirdetés a gyors eredmények eléréséhez
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 18:05
Az online hirdetések által az azonnali eredmények nemcsak álomként lebeghetnek a vállalkozások előtt. Manapság már olyan lehetőségek rejlenek benne, hogy kár lenne parlagon hagyni. Hogy miért is? 
Vásárló Az energia- vagy proteinszeletekkel Te is kirobbanó formában lehetsz!
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 15:24
Az energia- és proteinszeletek praktikus megoldásoknak számítanak, pláne akkor, ha aktív életmódot folytatsz. Alaposan megtervezett tápanyagprofiljukkal segíthetnek abban, hogy javuljon a sportteljesítményed, és gyorsabban regenerálódj.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG