1p
Elsősorban az eladási számok emelkedésének köszönhetően ismét növekedni kezdett a használtautó-index: a második negyedévben 2,1 százalékponttal, 98 százalékra emelkedett az időszakban elkelt használt autók összértékének változását jelző mutatószám. Az eladott autók átlagéletkorának növekedése miatt az átlagár egy év alatt 3 százalékkal 1,45 millió forintra csökkent. A forgalom negyedét hat modell adás-vétele tette ki, közülük az Opel Astra és a Suzuki Swift kiemelkedően uralja a mezőnyt.

Az év eleji visszaesést követően újra élénkülni kezdett a használt személyautók adás-vétele – értékeli a számokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Azonban miközben a kilenc évnél idősebb autók eladási száma több mint tíz százalékkal emelkedett, a 3-5 éves korosztályban negyedével kevesebb jármű cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árakat illetően – az autópark öregedésével párhuzamosan – folytatódik a fokozatos lemorzsolódás. Leginkább a közép- és felső középkategóriába tartozó autók, az egyterűek és a nagykocsik tudták megőrizni a tavalyi átlagárszintet, miközben az alsó középkategóriás járművek öt, míg a mini- és kisautók átlagosan kilenc százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy éve ilyenkor.

A legnépszerűbb típusok

Az eladott használt járművek toplistáját idén is két modell, az Opel Astra (7,8%) és a Suzuki Swift (6,7%) vezeti: minden hetedik eladott jármű e két típus valamelyikét képviseli. Őket követi a Ford Focus (3,1%), a Volkswagen Golf (2,9%), az Opel Corsa (2,6%), valamint a Volkswagen Passat (2,5%). Darabszámban ez a hat típus összesen a hazai használtautó-piaci forgalom negyedét biztosította.



A belföldi kínálat szűkülését a fokozatosan bővülő használtautó-import ellensúlyozza valamelyest. Az átlagosan tíz éves import járművek immár az összes használtautó-eladás 12 százalékát biztosították ebben az időszakban – két éve még csupán öt százalék volt ez az arány. Ennek a szegmensnek az összetétele idén is alapvetően tér el a hazai használtautó-piacétól, itt ugyanis a hazai autósok által leginkább vágyott típusok vezetik a népszerűségi listát, amelynek tetején sorrendben a következő modelleket találjuk: BMW 3-as sorozat, Volkswagen Passat, Volkswagen Golf, Audi 4, Opel Astra, BMW 5-ös sorozat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG