1p
A telefonszolgáltatók egyelőre nem kommentálták a távközlési adó hétfőn bejelentett emelését.

Az államháztartási hiány alacsonyan tartása érdekében a kormány javaslata alapján augusztus 1-jétől emelkedne egyebek közt a távközlési cégek által fizetett telefonadó, továbbá a pénzügyi tranzakciós illeték és a bányajáradék, az egészségügyi hozzájárulást pedig kiterjesztenék a kamatokra is - mint arról korábban már a Privátbankár beszámolt. A kormány hétfőn délben nyújtotta be az Országgyűlésnek az ehhez szükséges két törvény módosítását, az idei költségvetést és az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvényeket módosító javaslatait.

A három nagy mobilszolgáltató az MTI megkeresésére egyelőre nem kommentálta a bejelentett intézkedéseket, későbbre ígérték a véleményezését. A Magyar Telekomnak tőzsdei cégként a tőzsde honlapján is nyilvánosságra kell majd hoznia az intézkedések pénzügyi hatását a vállalat gazdálkodására, erre várhatóan a törvénymódosítások parlamenti elfogadása után kerül sor.

A mostani emelés a magánszemélyeket nem érinti

A távközlési adóról 2012 májusában határozott az Országgyűlés, és először tavaly augusztusban kellett megfizetniük a távközlési cégeknek. A szolgáltatóknak két forintot kell fizetniük vezetékes és mobil telefonhívásonként és megkezdett percenként, továbbá minden elküldött üzenet - SMS és MMS - után is. A kormány mostani javaslata alapján ez a díj 3 forintra emelkedik.

A törvény alapján magánszemélyek esetében havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Az adó összege 2012-ben magánszemélyek után havonta legfeljebb 400 forint, a cégeknél legfeljebb 1400 forint lehetett, 2013-tól pedig 700, illetve 2500 forintra emelkedett a maximum. A hétfőn beterjesztett javaslat alapján a 2500 forintos felső limit 5000 forintra emelkedik.

Áthárították a díjat

A törvény 2012. július 1-jei hatályba lépése után a Telenor és a Vodafone módosította tarifacsomagját és részben áthárította a terheket az ügyfelekre. A Magyar Telekom akkor azt közölte, hogy ősztől lépcsőzetesen és részlegesen emeli díjait. Ezt azonban a kedvezőtlen gazdasági és piaci folyamatokkal indokolta, hangsúlyozva, hogy a díjszabás-módosítás nem az új távközlési adó fogyasztókra áthárítását jelenti. Varga Mihály ma azt mondta, hogy a tranzakciós adó duplázásáról beszélt a Bankszövetséggel, azt ugyanakkor nem említette, hogy a mobilszolgáltatókkal tárgyalt volna, valószínű a bejelentés őket is váratlanul érte. A korábbi adóintézkedések hatásait nézve nehezen elképzelhető, hogy ne emelnék a díjaikat a szolgáltatók. A Magyar Telekomot ráadásul a rezsicsökkentés is fájdalmasan érintette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
Elek Lenke | 2026. november 8. 17:28
Van, aki magát akarja fenntartani, nem a környezetet.
Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG