1p
Rezsicsökkentés, különadók, frekvenciapályázat - ezek mind fejfájást okoztak a piacvezető telekomcégnek. Mi lesz az osztalékkal? Kommentár és gyorselemzés.

Még a legpesszimistább profitvárakozást is alulmúlta a Magyar Telekom első negyedéves eredménye. Az 1,7 milliárd forintos nyereség az egy évvel korábbi profitot 87 százalékkal múlta alul, ami egyrészt az alacsony profitabilitással rendelkező bevételek növe

Mint a Privátbankár beszámolt a róla, a 156,6 milliárd forintos árbevétel 6,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, így felülmúlja a várakozásokat is. A növekedés elsősorban az energiaszolgáltatásból származó bevételek nagymértékű megugrásának tudható be. Ezen kívül fontos szerepet játszott a rendszerintegrációs/IT és a készülékértékesítések bevételének emelkedése, melyek ellensúlyozni tudták a hangalapú bevételek visszaesését.

Bezárhatják a boltot az energiapiacon?

A jelentős árbevétel bővülés nem szivárgott át érezhető módon a nyereségbe - írja a Telekom gyorsjelentésére reagálva Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzési vezetője. Tény, hogy az adózás előtti üzemi eredmény (EBITDA) 24%-os csökkenésében jelentős szerepet játszott az, hogy a 7,3 milliárd forintos közműadót a Magyar Telekom egy összegben számolta el a negyedév során. Ha az adót négy részletben könyvelné el a társaság, akkor az EBITDA 5,5 milliárd forinttal több lett volna az első negyedévben. Ezentúl a rezsicsökkentés is jelentős, 1,2 milliárd forint veszteséget okozott a vállalatnak. Végső esetben az sem kizárt, hogy a társaság kénytelen lesz bezárni energia kiskereskedelmi tevékenységét, amennyiben nem képes megoldást találni a veszteségek mérséklésére.



A negyedév során 12,9 milliárd forintnyi különadó fizetése terhelte a Magyar Telekomot, az összeg az előző év azonos időszakához képest duplázódott. A nagyobb növekedés oka, hogy egy éve csak távközlési különadót kellett fizetnie, melyet idén a telefonadó, illetve a közműadó váltott fel, mely utóbbinak egész évre jutó (7,3 milliárd forintos) részét most számolta el a vállalat. Ezt azonban már kommunikálta a társaság, így nem okoz meglepetést a piaci szereplők számára, és a teljes évre jutó közműadó elszámolásának tudható be.

Nem ismert feltételek, folytatódó tárgyalások - kommentár
Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes az eredményeket ismertető szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a jelenlegi piaci környezet alapján továbbra is úgy gondolja, tartható a célkitűzés. Hozzátette, hogy a 10 százalékos rezsicsökkentés negatív hatással van a Telekom energiaszolgáltatási tevékenységére, és a közműadó mellett ez is szerepet játszott az EBITDA csökkenésében, azonban lát esélyt a helyzet megoldására.
A várható frekvenciatenderrel kapcsolatban - amelynek kiadása hatással lesz a cég eladósodottsági szintjére, és így az osztalékfizetésre is - úgy nyilatkozott: egyelőre nem lehet megbecsülni annak költségét, mivel nem ismertek a tender feltételei.



Javítottak a bevételi várakozásokon

Jó hír, hogy javított korábbi bevételi várakozásán a menedzsment, a legújabb előrejelzés szerint 2012-höz képest stagnálást várnak, míg egy negyedéve a szinten tartás mellett 3 százalékos visszaesést is elképzelhetőnek tartottak.

Az EBITDA terén továbbra is 4-7 százalékos lemorzsolódással számolnak, ami főként a januári rezsicsökkentéssel áll összefüggésben. Ennek következtében negatív lett a Magyar Telekom fedezeti rátája. A cég jelenleg egyeztetéseket folytat a feltételek megváltoztatásáról annak érdekében, hogy fenn tudják tartani a szolgáltatást. 2013-ra 40 milliárd forintos bevételt vár a menedzsment az energia kiskereskedelmi üzletágtól a tavalyi 25,5 milliárdot követően.

Mi lesz az osztalékkal?

A KBC Equitas gyorselemzésében rámutat, ismét növekedésnek indult az osztalékfizetés szempontjából lényeges nettó eladósodottsági ráta, két negyedévnyi csökkenést követően. Bár a 35,2 százalékos érték még csak a menedzsment által megszabott 30-40 százalékos sáv közepén tartózkodik, korábban az év elején jellemzően alacsonyabb szinteken tartózkodott a ráta (amiben részben szerepe lehet annak, hogy most teljes egészében számolta el a cég a közműadót). Ezekből azonban még túl korai lenne messzemenő következtetéseket levonni a várható osztalék mértékével kapcsolatban, ami a piaci szereplők várakozásai szerint csökkenni fog az idei 50 forintos szintekről.

Továbbra is vonzó, 13,2 százalékos osztalékhozammal kecsegtet a Magyar Telekom a Bloomberg 47,7 forintos osztalékfizetési prognózisa alapján. Szintén kedvező kép tárul elénk az osztalék prémiuma alapján, ami 8,2 százalékponttal haladja meg a 10 éves állampapír hozamát.

Akár még egy nagyobb osztalékvágást is elbírna a részvény, melyről múlt heti Radar (Történelmi lehetőség a Magyar Telekomban?) hírlevelünkben is beszámoltunk. A legpesszimistább elemzői várakozások szerinti 40 forintos kifizetéssel számolva (melyek várhatóan nem csökkennek majd az első negyedéves számokat látva) is 6 százalékpontos prémiumot kínál a telekompapír, ami felülmúlja a hosszabb és rövidebb távú 2,8-3,3 százalékos átlaggal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint pénteki hangulatba került – nézze meg, mit művelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:59
Pénteken alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez és a heti kezdéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sikerült jól zárni a hetet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak
Csernátony Csaba | 2025. május 30. 12:23
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
Részvény / Deviza / Áru Tágra zárt szemekkel figyelhetjük, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:44
Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Jól döntött, aki ma euró helyett dollárt vett
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:17
A forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben szinte nem változott a kora reggeli jegyzéséhez képest, a dollár ellenében viszont közel egy százalékos erősödést ért el csütörtökön a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter állta a sarat a magyar börzén
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 680,73 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 96 171,93 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Lesz itt még tűzijáték délután
Eidenpenz József | 2025. május 29. 12:26
Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.
Részvény / Deviza / Áru Szinte hihetetlen, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 07:41
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 19:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Szerdán is harmatgyengén zárt a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 18:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG