5p
Megjelent a szeptember elsejétől hatályos közétkeztetésről szóló rendelet. A jogszabály részletesen szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát. Tilos lesz például szénsavas, vagy cukrozott üdítő, a magas zsírtartalmú húskészítmény, de nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót sem.

Nem lehet kétszer ugyanaz a menü

A Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által jegyzett jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Továbbá, hogy állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell.

Kell a kalória

Mit esznek az ovisok?

2013-ban ismét országos felmérést végzett az óvodai közétkeztetésről az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal és a Kormányhivatalok Népegészségügyi Szakigazgatási Szerveivel. Ebből az derült ki, hogy bár az elmúlt években javult a közétkeztetés, több egészséges ételt kapnak a gyerekek, az ajánlott értékhez képest még mindig háromszor magasabb az ételek sótartalma. Részletek >>>

A közétkeztető köteles egész napos ellátás esetén a korcsoportonkénti előírt energiaszükséglet 100 százalékát napi három fő- és két kisétkezéssel, bölcsődei étkeztetés esetén az előírt napi energiaszükséglet 75 százalékát napi két fő- és két kisétkezéssel biztosítani. Napi háromszori étkezésben az előírt napi energiaszükséglet 65 százalékát egy fő- és két kisétkeztetéssel, míg a napi egyszeri étkezés szolgáltatása esetén az előírt napi energiaszükséglet 35 százalékát egy ebéddel kell fedezni.

Sok zöldség és tej

A jogszabály értelmében egész napos étkeztetés esetén egy embernek biztosítandó: legalább fél liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, négy adag zöldség (ide nem értve a burgonyát) vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, három adag gabona alapú élelmiszer, amelyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie.

A napi háromszori étkezésben legalább 3 deciliter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, két adag zöldség vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, két adag gabona alapú élelmiszer (melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie) az előírt mennyiség.

Kevesebb lesz a cukor, eltűnik a sószóró

A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adhatnak cukrot, s a tea is legfeljebb a nyersanyag-kiszabati előírás szerint megengedett mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék biztosítására étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz adható. A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítéshez használható fel, bölcsődei étkeztetésben pedig nem adhatnak bő zsiradékban sült ételt. Mindemellett rögzítik azt is, hogy a tálalókonyhán nem adható az ételhez só, illetve cukor, továbbá, hogy az étkezőasztalon só- és cukortartó nem helyezhető el.

Ezeket is betiltják

A rendelet szerint a közétkeztetésben nem lehet felhasználni: sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát, sótartalmú ételízesítő krémeket, pasztákat állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra. Nem adható továbbá 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú, a 15 évesnél fiatalabbak számára 23 százaléknál magasabb zsírtartalmú húskészítmény. Az 1-3 éves és a 4-6 éves korcsoportok számára készített ételekhez sertés- és baromfizsírt sem lehet felhasználni.

Nem lehet felhasználni továbbá alkoholt tartalmazó élelmiszert, szénsavas vagy cukrozott üdítőt, szörpöt, a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/112 számú előírása szerinti gyümölcslén kívül más gyümölcs vagy zöldség italt, továbbá a népegészségügyi termékadóról szóló törvény szerinti energiaitalt, illetve gyümölcsízt. Mindemellett a rendelet rögzíti azt is, hogy a 18 éven aluliak (tea, illetve a kakaó kivételével) nem kaphatnak koffeintartalmú italt.

Mi, mennyi?

A rendelet előírja azt is, hogy a közétkeztetőnek az étlapon fel kell tüntetnie minden étkezés energia-, zsír-, telített zsírsav-, fehérje-, szénhidrát-, cukor-, illetve sótartalmát, valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket. Részletesen rögzíti továbbá a diétás étkeztetés szabályait, az ételek elkészítésének személyi feltételeit, valamint a közétkeztetési rendelet hatósági ellenőrzését is. Mindemellett az átmeneti rendelkezések között azt is előírja, hogy a közétkeztetésben a napi bevitt sómennyiségét 2020-ig az előző évi mennyiséghez képest - a különböző célértékek eléréséig - legalább 10 százalékkal kell csökkenteni.

Kikre vonatkozik a rendelet?

A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló miniszteri rendelet hatálya valamennyi közétkeztetési szolgáltatást nyújtó szervre, szervezetre, gazdasági társaságra, természetes személyre továbbá a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti nevelési-oktatási, a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, illetve a gyermekjóléti alapellátást és a gyermekvédelmi szakellátást biztosító, valamint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre kiterjed.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG