Még nem tudják, mit okoz majd a boltbezárás
Egy kérdésre válaszolva a miniszter közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen azt még nem fogadta el a törvényhozás, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyik szakszervezet korábbi közlése szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.
Csúnyán cserben hagyta Vargát a kormány
A nemzetgazdasági minisztert saját kormánya hozta kellemetlen helyzetbe. Varga Mihály november elején még arról beszélt: az ötlet még a minisztériumot is meglepte, nem bölcs dolog a korlátozás, nem ez a legfontosabb probléma az országban - ez alapján úgy tűnt, a kérdés le is van zárva. Rá pár napra azonban váratlan fordulatként a KDNP-s Harrach Péter bejelentette: a kormány megtárgyalta és támogatja javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. Harrach szerint Varga Mihály véleménye csak egy vélemény, a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket.
Ezt most maga Varga Mihály is megerősítette.
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



