3p
A Fidesz szerint az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának, a pékszövetség vezetője viszont azt mondja, nekik jelenleg nem áll módjukban mérsékelni a sütőipari termékek árát. A gázolaj csak nagyon kicsi hányadot tesz ki. Minimálbér-emelés, útdíj, ekáer és élelmiszerlánc-felügyeleti díj drágítja a kenyeret. Ellenségünk a magas áfa és az albán pékség.

Ha a gázolaj árának emelkedésekor ugyanolyan mértékben nő a fehér kenyér ára is, akkor elvárható, hogy a gázolajár-csökkenéskor a fehér kenyér és más pékáruk ára is ugyanúgy csökkenjen – állította Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a parlament gazdasági bizottságának elnöke szerdán, miután - tárgyalt a Magyar Pékszövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének képviselőivel.

Rogán szerint 2006 és 2013 között a fehér kenyér ára 58 százalékkal emelkedett, éppen annyival, mint a gázolajé. Tavaly ugyanakkor a gázolaj olcsóbb lett, 11 százalékkal, a fehér kenyér viszont csak öt százalékkal. Az egyeztetést a kereskedőláncok képviselőivel folytatja, mert a végső fogyasztói árat ők alakítják ki.

A frakcióvezető arról is beszélt, hogy vizsgálatot kezdeményez az albán - egyébként Koszovóban bejegyzett cégek által működtetett - pékségek közteherfizetésével kapcsolatban, mert a pékszövetség állítása szerint ezekben a pékségekben sokszor nem jelentik be a dolgozókat. A politikus érdekes összefüggésnek nevezte, hogy Magyarországon az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a menekültkérelmet beadó koszovóiak száma. Mindenképpen megér egy alapos - minisztériumi, adó- és bevándorlási hivatali - vizsgálatot, hogy visszaélnek-e a menekültstátussal a Magyarországon működő koszovói cégek azért, hogy valahogyan elkerüljék a közterhek megfizetését - mondta.

Septe József, a pékszövetség elnöke a frakcióvezetővel folytatott tárgyalás utáni tájékoztatón kijelentette: a jelenlegi költségszerkezet nem teszi lehetővé nekik a sütőipari termékek árának csökkentését. A statisztikai hivatal kimutatására hivatkozva jelezte, folyamatosan csökken a sütőipari termékek ára. Ugyanakkor nagyon nagy különbség van a úgynevezett sütőipari átadási ár és a kereskedelmi eladási ár között - mondta.

Megjegyezte, hogy a gázolaj a sütőipar 18-20 százalékos logisztikai költségeiben csak három százalékot tesz ki. Septe József szorgalmazta egyúttal az alapvető sütőipari termékek áfájának csökkentését 18-ról 5 százalékra.

Szöllősi Réka, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszeripar sok problémával küzd, alacsony, 1-2 százalékos a jövedelmezősége. Ezért az önköltségek között viszonylag kis hányadot kitevő üzemanyagár nem feltétlenül tud megjelenni a fogyasztói árakban.

Példaként megemlítette, hogy a minimálbér-emelés az élelmiszeriparban sokkal nagyobb hatással van az előállítási költségekre, mint az üzemanyagárak néhány hónappal ezelőtt kezdődött csökkenése. Az útdíj, az ekáer és az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése szintén többletköltséget jelent az élelmiszer-feldolgozóknak - magyarázta Szöllősi.

Ő is jelezte ugyanakkor, hogy a tavaly decemberi és a 2013. decemberi élelmiszerárak összevetése egyszázalékos árcsökkenést mutat, de például a zsemle öt százalékkal lett olcsóbb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG