1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kevesebb jutott ruhára és cipőre, gyógyszerre viszont többet költöttünk tavaly.

A magyar háztartások fogyasztási kiadásai havonta fejenként 65 790 forintra rúgtak tavaly, ez a 2011. évinél 2,1 százalékkal alacsonyabb - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványában.

Az előzetes adatok alapján a háztartások élelmiszer-fogyasztása 0,6 százalékkal mérséklődött 2012-ben. A lakásfenntartásra és háztartási energiára fordított kiadások – amelyek az összkiadás több mint 27 százalékát teszik ki – reálértéken 1,3 százalékkal mérséklődtek.

Szinte mindenre kevesebbet költöttünk

A ruházat és lábbeli, valamint az egyéb termékek és szolgáltatások fogyasztásának volumene mintegy 7 százalékkal csökkent, a legnagyobb mértékben - 8,1 százalékkal - pedig a szeszes italokra, dohányárukra fordított kiadások estek vissza. Ebben a jövedékiadó-emelés árnövelő hatásán kívül a vendéglátóhelyeken bevezetett erőteljes korlátozás, illetve tiltás, továbbá a munkahelyi ellenőrzések szigorítása is szerepet játszott a KSH szerint. A hírközlésre fordított kiadások volumene 2,5 százalékkal csökkent.

2012-ben a háztartások havi fogyasztási kiadásai közül csupán az egészségügyi kiadások emelkedtek, reálértéken 1 százalékkal.

A lakás vitte a pénzt a leginkább

A háztartások kiadásaiknak több mint felét, 51,7 százalékot lakásfenntartásra, háztartási energiára és élelmiszerre költötték, ezek közül is lakásfenntartásra és háztartási energiára fordították a legtöbbet, ami az előző évinél 0,7 százalékponttal nagyobb hányadot jelentett.

A háztartásoknak a napi szükségletek - az étkezés, a lakhatás, a munkába, az iskolába járás költségeinek - fedezése után a többi szükséglet kielégítésére már csak összes kiadásuk alig több mint 37 százaléka maradt, ez 2012-ben az elmúlt évihez képest 0,9 százalékponttal csökkent.

Nőttek a különbségek

A KSH az alsó és a felső jövedelmi ötödben is felmérte a háztartások fogyasztását. E szerint a háztartások összes fogyasztása 2012-ben nominálértéken a legalsó, vagyis a legszegényebb jövedelmi ötödben 34 479, míg a legfelsőben 123 388 forint volt. 2012-ben tovább nyílt az olló a legrosszabb és a legjobb anyagi helyzetben lévő háztartások között, ezt az is mutatja, hogy a családok fogyasztásának volumene az alsó jövedelmi ötödben sokkal nagyobb mértékben, 5,1 százalékkal csökkent, míg a legfelső ötödben csak 1,1 százalékkal.

Az alsó jövedelmi ötödben élők kiadásaik 61,8 százalékát fordítják a létfenntartáshoz szükséges rugalmatlan alapszükségleteik kielégítésére, így élelmezésre és lakásfenntartásra. A legjobb anyagi körülmények között élőknél ez 42,9 százalék volt 2012-ben.

A KSH felméréséből kiderült az is, hogy 2012-ben az előző évihez képest dinamikusabban, 5,6 százalékponttal nőtt a plazma- és az LCD-televízióval, 4,9 százalékponttal a hordozható számítógéppel, 3,4 százalékponttal a digitális fényképezőgéppel és 1,6 százalékponttal a mosogatógéppel ellátottság. A digitális fényképezőgépek és a laptopok elterjedtsége a középső jövedelmi kategóriákba (2., 3. és 4. jövedelmi ötödbe) tartozó háztartásoknál mért erőteljes növekedés következménye.

Az előfizetéses mobiltelefonok terjedési üteme csökkent 2011-hez képest (2012-ben 2,5, 2011-ben pedig 5,2 százalékpont volt). A kártyás mobiltelefonokkal való ellátottság kismértékben (1,1 százalékponttal) szintén csökkent, annak következtében, hogy előfordulása csak a legalsó ötödben nőtt, a többiben visszaesett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG