Hírek
Cikkek (Minden) csütörtök a Lidl nagy napja 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 09:16
Holnap reggel 7 órakor Békéscsabán, Barcson, Csongrádon, Dunaharasztiban, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Keszthelyen, Kisvárdán, Móron, Szarvason, Szegeden és Tapolcán nyílik Lidl-üzlet, az év végéig követik őket a debreceni, dombóvári, dunaújvárosi, esztergomi, gyomaendrődi, gyulai, kazincbarcikai, komáromi, makói, mohácsi, pápai, pécsi, székesfehérvári, szigetvári és veszprémi egységek. A nyitások minden esetben csütörtökön lesznek, a későbbiekben pedig ezen a napon tarják majd az akciós vásárokat. Az európai tapsztalatokból kiindulva a Lidl a versenytársaknál 20-30 százalékkal alacsonyabb árakat alkalmaz majd, amit úgy tud elérni, hogy Európa-szerte keresi az adott terméket legalacsonyabb áron előállító beszállítót. A társaság szigorú titoktartásra kötelezi partnereit, de hazai élelmiszer-ipari cégek tájékoztatása szerint a Lidl egyelőre korrektebben jár el, mint riválisai. A beszállítóknak adott területen kizárólagosságot biztosít, nem kér polcpénzt, marketing-hozzájárulást és áruháznyitási díjat, cserébe viszont a legalacsonyabb árat várja el. (Napi Gazdaság, Népszabadság)
Cikkek BÉT: halvány optimizmus - milyen papírt vegyünk? 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 09:11
A több napi korrekciós csökkenés után halvány optimizmust valószínűsítenek szerdán a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Sarkadi Szabó Kornél, a Raifeisen Bank elemzője szerint a korrekciós hangulat elcsitult, és erősödhet a vételi a nyomás a piacon, különösen azon papírok esetében, amelyekben van még növekedési potenciál. Ilyennek tartja a Molt és az OTP-t is. Hozzátette: a kamatcsökkentési várakozások miatt erősödhetnek azok a papírok is, amelyek magas osztalékot fizetnek, például a Matáv vagy a Démász. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír üzletkötője szerint kedden már halvány optimizmus látszott a piacon, hiszen az index a a mélypontjánál magasabban zárt, és ez véleménye szerint jelentheti az eladók számának csökkenését. A kereskedő mérsékelt emelkedést valószínűsít, hozzátéve, hogy továbbra is a Molra és az OTP-re adott megbízások fogják meghatározni a piac irányát. Kiemelte még a BorsodChemet, amelynek piacán továbbra is nagy forgalmú kereskedésre számít, és a papír további árfolyam emelkedését is elképzelhetőnek tartja. Európa bizakodó hangulatban Tovább esik az olajár
Cikkek Az utasok súgnak - vitatott matrica a Volánbusznál 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 09:07
Ingyen hívható zöldszámon jelezhetik a Volánbusszal utazók, ha a jegyváltás során szabálytalanságot észlelnek - nem örülnek a sofőrök
Cikkek Európa bizakodó hangulatban  
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 08:51
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok szerdán emelkedéssel nyitnak, a bizakodó hangulatot tovább táplálja az, hogy a hordónkénti olajárak a 46 dolláros szint alá estek. A piac a cégek közül a figyelmet a Vivendire, a brit mm02-re fordítja, a makróadatok közül pedig az amerikai októberi fogyasztói árindex alakulására, azután, hogy keddi adatok szerint a tengerentúli termelői árak 15 év óta a leggyorsabb ütemben emelkedtek az energiaféleségek és az élelmiszerek drágulása következtében. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100-as 6-7 pontos nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30-as 11 pont körüli nyereséggel kezdhet. Tovább esik az olajár
Deviza / Áru Tovább esik az olajár 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 08:48
A piacon arra számítanak, hogy a ma megjelenő adatok az amerikai stratégiai tartalékok újabb növekedését jelzik majd a múlt hétről
Cikkek Ne legyen tízezernél több euró a pénztárcában 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 07:58
Legfeljebb tízezer eurót vihetnek magukkal alkalmanként előzetes bejelentés nélkül az Európai Unió területére belépő vagy onnan kiutazó magánszemélyek - írja a Népszabadság. Az EU-ból ki- vagy oda beutazóknak a tízezer eurót meghaladó összegű csekk birtoklását is előzetesen, írásban be kell jelenteniük - határoztak az uniós országok pénzügyminiszterei.
Cikkek Adózás európai alapok után 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 07:48
A kulcsszó a forgalomba hozatal - az európai alapok a magyar alapokhoz hasonló adózási feltételekkel érhetőek el
Cikkek Euró-csúcsfejek: túl kevés a szó... 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 07:39
Nem tudták aggódó szavakkal gyengíteni az eurót az uniós pénzügyminiszterek, akik tegnap már az euró reformjáról tárgyaltak annak fényében is, hogy Görögország téves adatok alapján került be a valutaövezetbe
Cikkek Az osztrákok is kozmetikázták a hiányadatokat? 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 07:17
Az osztrák pénzügyminiszter cáfolta, hogy hazája az euró bevezetése előtt Görögországhoz hasonlóan tudatosan manipulálta volna a költségvetési hiány adatait. Karl Heinz Grasser cáfolta a Focus című német hírmagazin erre vonatkozó híradását. A miniszter szerint az 1997-es osztrák költségvetés semmiféle szerepet nem játszott Ausztriának az euroövezethez való csatlakozása szempontjából, ugyanis az osztrák államháztartási hiány akkor 1,8 százalékos volt. A görög viszont ezzel szemben meghaladta a stabilitási paktumban meghatározott 3 százalékos szintet, de mint utólag kiderült, az adatot szándékosan manipulálták Athénban.
Cikkek Draskovics számolt, és elégedett 
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 07:13
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint sikerül teljesíteni az idei évre előirányzott 5,0-5,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt. A magyar pénzügyminiszter azután nyilatkozott, hogy részt vett az Európai Unió pénzügyminiszterinek értekezletén. Draskovics Tibor elutasította azokat az elemzői véleményeket, amelyek szerint Magyarország a következő három évben nem tudja annyira csökkenti az államháztartási hiányt, hogy 2010-ben csatlakozhasson az euróövezethez.
Cikkek Enyhe korrekció a tőzsdén - a végére átlendült az OTP is 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 17:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,56 pontos csökkenéssel, 13.872,42 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,37 százalékos gyengülés. 15,5 milliárdos forgalom mellett a vezető részvények közül a Matáv 1 forintos, 0,13%-os pluszban zárt. A tőzsdei nap végén az OTP is "berúgta a hajót" a célba, és végül 5250 forinton zárta a kereskedést, ami 20 forintos erősödést jelent a tegnapi záróértékhez képest. A Mol és a Richter papírjai egyaránt veszítettek az értékükből, előbbi 11710 ponton (-190 Ft, -1,6%), utóbbi 23000 ponton (-95 Ft,-0,41%) zárta a napot. A BorsodChem papírokból több forgott, mint a Rictherből és a Matávból együttvéve; a kazincbarcikai társaság részvényei 1,19%-os növekedés után 1960 forintos árfolyamon várhatják a holnapi nyitást, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. Elemzők szerint a mai naphoz hasonlóan a BUX nyitó szintjéhez képest nem valószínű komoly elmozdulás a héten, nyugodt kereskedésre számíthatnak a befektetők. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek 300 milliós ajánlat egy hajdú-bihari kéményseprő cégre 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 17:05
A meghirdetett ár csaknem háromszorosát, 301 millió forintot kínál vételárként a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat eladásra szánt kéményseprő cégéért, a Fütesz Kft.-ért az egyik pályázó - tájékoztatta az MTI-t kedden az ajánlatok felbontását követően a közgyűlés elnöke. "A 103 millió forintos áron meghirdetett cég megvételére 11 pályázat érkezett" - tette hozzá Juhászné Lévai Katalin. Elmondta, hogy az ajánlatról tájékoztatta a Fütesz Kft. menedzsmentjét és dolgozóit, akiknek elővásárlási joguk van, és november 23-ig dönthetnek arról, hogy az általuk korábban kínált 60 millió forintos vételár helyett 301 millióért meg kívánják-e vásárolni a céget. Korábban Kósa Lajos, Debrecen polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a debreceni önkormányzat cégeiből alakult konzorcium 125 millió forintos vételi ajánlatot tett a kéményseprő cégre.
Cikkek Elfogadhatónak minősítették Kovács Lászlót 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 16:44
Elfogadhatónak minősítették az adóügyekért és vámuniós politikáért felelős leendő európai biztos posztjára Kovács Lászlót az Európai Parlament illetékes bizottságai a keddi meghallgatás alapján készített bizottsági értékelő levél tanúsága szerint. A két bizottsági elnök által aláírt dokumentum szerint az EP gazdasági, illetve belpiaci bizottságában a tagok nagy többsége úgy véli, Kovács annak is tanújelét adta, hogy az Európai Bizottság testületének hatékony tagja lesz. Támogatták a parlamenti bizottságok Franco Frattini igazságügyi és Andris Piebalgs energiaügyi jelölt megbízatását is.
Befektetés Fix 1-esre veszik a kamatvágást, pihen a forint 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 15:59
A forint kedden enyhén gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót délután 244,30/40 forinton jegyezték, mintegy 50 fillérrel erősebben a hétfői 243,80/244,00 forintos kurzusnál
Cikkek Dolgozói trükkök: riadólánc a GM telephelyei között 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 15:48
A General Motors(GM) nyugat-és kelet-európai telephelyeinek dolgozói közös információs rendszert hoztak létre, hogy érdekeiket hatékonyabban képviselhessék a munkáltatókkal szemben, és jobb munkakörülményeket, illetve béreket harcoljanak ki. A cél az, hogy a GM vezetése ne tudja kijátszani az Opel, a Vauxhall és a Saab üzemek dolgozóit - mondta Klaus Franz, a GM európai dolgozói fórumának elnöke a lengyelországi Gliwicében. A GM a költségtakarékosság jegyében versenyezteti egymással az európai telephelyeket. A nyáron például a gliwicei Opel üzem alacsony bérszínvonalával kapta meg a Zafira gyártásának jogát, a rüsselsheimi üzemmel szemben. Jelenleg a rüsselsheimi Opel-gyár és a svéd trollhättani Saab-gyár között folyik a verseny a GM új középkategóriás generációjának gyártásáért. A GM a költségtakarékosság jegyében Európában 62 ezer munkahelyből 12 ezret meg akar szűntetni.
Cikkek Gyurcsány megmutatja a privatizáció ellenzőinek 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 15:31
Gyurcsány Ferenc szerint, aki nem érti, hogy nem összeegyeztethetetlen a külföldi tőke és Magyarország érdeke, a magántőke és a közösség érdeke, az semmit nem ért a modern világból és végképp semmit nem ért Magyarország érdekeiből. A miniszterelnök erről a ZF Hungária Kft. új, 63 millió euró értékű beruházásának alapkőletételekor beszélt. Hozzátette: azoktól akik le akarják állítani a privatizációt azt kéri: jöjjenek el a ZF-hez és nézzék meg, hogy mire képes a privát tőke, majd az állami tőke hívei menjenek el Diósgyőrbe és nézzék meg mi valósult meg a Diósgyőri acélművek helyén.
Cikkek Viharkárok: folyamatos a kárfelmérés, úton a pénz 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 15:00
A hétvégi viharok nyomán eddig több mint 300 esetben jelentettek károkat az Allianz Hungáriánál a társaság ügyfelei
Cikkek Csendben gyengül a BUX 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,93 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 13.839,08 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 84,90 pontos, -0,61 százalékos gyengülés, a keddi nyitásnál 77,97 ponttal alacsonyabb. A részvénypiaci forgalom 7,68 milliárd forint volt, a vezető részvények a Matáv kivételével gyengültek az előző napi záróárakhoz viszonyítva. A legaktívabb a Mol és az OTP piaca volt. A Mol részvényekre 3,4 milliárd forint értékben születettek üzletek, árfolyamuk 170 forinttal 11.730 forintra csökkent. Az OTP 28 forinttal 5.202 forintra gyengült, forgalma 2,08 milliárd forint volt. A Richter részvények ára 90 forinttal 23.005 forintra mérséklődött, a papírral 812 millió forint értékben kereskedtek. A Matáv 4 forinttal 784 forintra erősödött, forgalma mindössze 191 millió forintot ért el. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Malév-privatizáció: 150 millió forint először... 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 14:39
A szeptember elején meghirdetett részvénycsomagra egyedül az Aviation Solution International nevű konzorcium tett ajánlatot
Cikkek Putyin jótanácsa a cégeknek: fizessenek adót! 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 14:16
Az orosz elnök kedden azt tanácsolta minden orosz nagyvállalatnak, hogy rendesen fizessék adóikat, miközben igyekezett enyhíteni a YUKOS-ügy kapcsán keletkezett aggodalmakat a cégek körében. Vlagyimir Putyin az iparosok és vállalkozók oroszországi szövetségének tanácskozásán kifejtette: a vállalkozásoknak hozzá kell szokniuk az adófizetéshez és a törvények betartásához, ahelyett, hogy az adóelkerülés módjait kutatnák. Kifejezetten nem utalt a YUKOS-ügyre, és kijelentette: az állam megvédi a tisztességes vállalkozások érdekekeit, és a kiterjedt nyomozások - beleértve az adóügyi vizsgálatokat is - nem tekinthetők arra vonatkozó jelzésnek, hogy minden újonnan alapított céget veszélyesnek tartanak az állam érdekeire nézve. A YUKOS után a nagyságra harmadik orosz olajcég, TNK-BP is 87 millió dolláros, az adóhatóságok szerint 2001-re visszanyúló adóssághátralékról kapott értesítést a múlt héten, ugyanakkor a nagyságra második olajipari óriáscégnél, a Lukoilnál egyelőre nem volt ellenőrzés.
Cikkek Négyszeres kereslet és hozamcsökkenés a kincstárjegy-aukción 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 13:34
A három hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy mai aukcióján 9,6 százalékos átlagos éves hozam alakult ki, ami az egy héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál 55 bázisponttal, a tegnapi másodpiaci referenciahozamnál pedig 14 bázisponttal alacsonyabb. Az aukción a 100,9 milliárd forintnyi kereslet több mint négyszerese volt a meghirdetett 25 milliárd forintos mennyiségnek, a kincstár mégis csak az eredetileg meghirdetett mennyiséget értékesítette. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek KPMG: jól sikerült az első uniós félévünk 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 13:32
A KPMG tapasztalatai szerint összességében jól sikerült Magyarország uniós tagságának első féléve. A nemzetközi könyvvizsgáló cég úgy ítéli meg, hogy a magyar társaságok többségükben sikerrel vették a tagsággal járó megnövekedett vállalkozói feladatokat. Robert Stöllinger, a magyarországi KPMG ügyvezető partnere kifejtette: az uniós csatlakozás után a külföldi beruházók nagyobb bizalommal tekintenek Magyarországra, a magyarországi beruházási lehetőségekre. Jellemző az, hogy a privatizációs ügyletek és a zöldmezős beruházások után egyre jelentősebb méreteket ölt a magyarországi versenyképes cégek felvásárlása is.
Cikkek Kovács ezúttal átment - létrejöhet a bizottság 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 13:25
Pozitívan nyilatkoztak a legnagyobb európai parlamenti frakciók képviselői és a bizottságok elnökei Kovács László meghallgatásáról
Cikkek Felmentették Tasnádit 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 13:03
Elsőfokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter vállalkozót, akit adócsalással vádolt meg az ügyészség. Az adócsalás miatt emelt vád szerint Tasnádi Péter 1999 decemberében a Budapest II. kerület szemlőhegyi ingatlana tulajdonjogának egy részét átruházta a Tasnádi-család tulajdonában álló Hotex Kft.-re. Ezt a szerződést azonban 2000 januárjában felbontották, s az így visszakerült tulajdonjog révén Tasnádi Péter mintegy 620 millió forintnyi természetbeni értékkel gyarapodott. Bevallásában azonban nem szerepeltette az ezután befizetendő 248 millió forint adót.
Cikkek Napi hullámvasút a tőzsdén - egyelőre mínuszban 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 11:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,93 pontos nyitás után erőteljesen csökkent, majd csekély mértékű emelkedés után ismét visszaesett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 13.865,98 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 58 pontos, 0,42 százalékos gyengülés, a keddi nyitásnál 51,07 ponttal alacsonyabb. A részvénypiaci forgalom 3,748 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záróárakhoz viszonyítva. A Matáv árfolyama 7 forinttal 787 forintra, a Richter részvények ára 5 forinttal 23.100 forintra nőtt. Az OTP 20 forinttal 5.210 forintra, a Molé 185 forinttal 11.715 forintra gyengült. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok BÉT: kivették a profitot, nyugodt nap lehet
Cikkek Nem kell a Magyar Hírlap a Vegyépszernek 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 11:32
Nem vásárolja meg és nem indítja újra a Ringier Kiadó Kft. által megszüntetett Magyar Hírlapot a Vegyépszer- írja a Nészabadság. Az előző ciklusban a közvetlen állami támogatású autópálya-építések kapcsán hírnevet szerzett társaság a lap megszüntetése óta tárgyal a kiadóval, ám tegnapig nem tett ajánlatot - tudta meg a Népszabadság. A Ringier ennek ellenére nem mond le a lap nevének és kiadói jogainak értékesítéséről, két érdeklődővel továbbra is számol.
Cikkek PM-matek: majdnem teljesül a módosított terv? 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 11:26
A Pénzügyminisztérium (PM) novemberre - a helyi önkormányzatok nélkül - 104,6 milliárd forintos államháztartási hiányt vár, decemberre viszont 97,3 milliárd forintos többletet, így a 12 havi deficit 1.335,9 milliárd forintra nő. A PM kedden tette közzé az államháztartás novemberi és decemberi alakulására vonatkozó prognózisát. Novemberre korábban a tárca 100 milliárdos államháztartási hiányt, decemberre 100 milliárdos többletet várt. A PM szeptember 15-én közzétett módosított, egész évre szóló államháztartási deficit prognózisa 1.335,1 milliárd forint. Jegybanktörvény: visszatáncolt a kormány A vártnál kisebb az októberi deficit
Cikkek Konkurencia a román légitársaságnak: itt a Blue Air 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 11:11
Év végétől új olcsó jegyű légitársaság működik Romániában: a Blue Air decembertől repül, először két, majd a jövő évtől négy Boeinggel. Az új társaság Bukarest és Temesvár között heti 10, Lyonba heti 5, Barcelonába 4, Milánóba és Rómába 5-5 járatot akar üzemeltetni. A társaság úgy véli, hogy a lyoni és barcelonai irányokra könnyű lesz engedélyt szerezni a román repülési hatóságoktól, mivel ezeken a vonalakon nincs más román versenytárs. Annál nehezebb lesz viszont a temesvári és olaszországi viszonylatra, mivel ezeken a román nemzeti légitársaság, a Tarom is repül. Az engedélyek megszerzése esetén is a Blue Air nagy versenyre számít a Tarommal. Szárnyal az EasyJet, cáfol a Ryanair
Cikkek Egymilliárdot kaszált a Malév az interneten 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 10:48
Az internetes értékesítési rendszeren keresztül, a tavaly decemberi indítás óta 1,01 milliárd forint jegyár-bevételt ért el a Malév Rt. - közölte Sándor László, a légitársaság elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Malév saját magyarországi eladásainak 14 százaléka az internetes értékesítésből folyt be. Az e-business kialakítását célzó beruházás költsége az év végéig eléri a 300 millió forintot, a ráfordítás alig fél év alatt már megtérült. Sándor László elmondta, hogy jövőre 1 milliárd forintot szán erre a projektre a légitársaság és ennek megtérülését 2006-ban várja. A rendszer teljes kialakítása - 2006 után - évi több milliárd forint költségmegtakarítást jelent a Malév számára - tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Privatizáció: Gyurcsány leleplezte a titkokat
Deviza / Áru A dealerek kivárnak, marad az erős forint 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 10:30
Az eurót 243,95/244,00 Ft-on jegyezték reggel - a kamatcsökkentési várakozások 242-245 Ft között tartják az árfolyamot
Cikkek Csökkenő reálkereset - hol fizetnek a legtöbbet? 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 10:10
A nettó átlagkereset 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; ez 0,1 százalékos reálkereset csökkenést jelent
Cikkek Kovács László nem tervez jogharmonizációt 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 10:06
Kovács László, európai vám- és adóügyi biztosjelölt nem tervez jogalkotást a társasági nyereségadó kulcsának összehangolására az EU-ban - írta a Reuters hírügynökség. - Szerintem jelenleg nincs kilátásban közösségi cselekvés a társasági nyereségadó ügyében. Ez legyen minden tagállam saját ügye - mondta Kovács László kedden, európai parlamenti meghallgatásán.
Cikkek Hazánk is veszélybe sodorta a britek "puddingját" 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 09:59
A szigetországi kereskedők sertészsírhiánytól tartanak az újonnan csatlakozott uniós országok zsírszalonna-kereslete miatt
Cikkek 170 milliárd a vállalkozói szférának 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 09:21
A közvetkező fél évben mintegy 170 milliárd forint értékű pluszforrást kínál a vállalkozói szférának a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - közölte a Világgazdasággal Kóka János miniszter. Ez megegyezik a mai ilyen források összegével. A vállalkozásfejlesztés terén a miniszter testreszabott lehetőségeket ígért a mikrovállalkozásoktól a multinacionális cégekig mindenkinek.
Cikkek Csökkent a reálkereset - kevesebbet ér a fizetés 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 09:04
Az idén január-szeptemberben a bruttó nominális átlagkereset 7,9 százalékkal, a nettó 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a fogyasztóiár-index 7 százalékos növekedése mellett ez 0,1 százalékos reálkereset csökkenést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az idén az első nyolc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 8 százalékkal, a nettó átlagkereset 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a fogyasztóiár-index 7,1 százalékos növekedése mellett ez 0,1 százalékos reálkereset csökkenést jelent. Tavaly az első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 13,5 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,0 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 4,4 százalékos növekedése mellett - 12,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mennyit keres az átlagmagyar?
Cikkek BÉT: kivették a profitot, nyugodt nap lehet 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 08:59
Kis mértékű index-mozgást várnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) keddi kereskedési napján az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint +/- 0,5 százalékot változhat az index. Mint mondta, várhatóan a hétfői kereskedési naphoz képest a Mol ára nem esik olyan jelentős mértékben és a gyógyszeripari cégek papírjai sem emelkednek meghatározóan. Trippon Mariann, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt. elemzője szerint közepes forgalom mellett stabilizálódnak az árak kedden, konszolidálódik a piac. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy az elmúlt napok korrekcióját elsősorban a befektetők nyereség realizálása idézte elő. Elmondták: olyan szintekre emelkedtek az árak, ahol már érdemes volt profitot realizálni. Tegnap: Tőzsde: megint lefelé Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Jól megy a Vodafone szekere: dupla osztalék 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 08:49
A világ legnagyobb bevételű mobilszolgáltatója, a brit Vodafone az üzleti éve szeptemberrel zárult első felében 6,505 milliárd fontos pénzforgalmi többletet (EBITDA) ért el, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 6,618 milliárdnál. Az elemzők 6,3-6,65 milliárd font között várták az eredményt. A vállalatnál a japán vezetékes szolgáltatásuk eladásával és a deviza-árfolyamok alakulásával magyarázták a csökkenést. Ennek ellenére kedden azt is bejelentették, hogy a piacon vártnál nagyobb ütemben növelik, megkétszerezik az időközi osztalékot, 1,91 pennyre, és növelik a részvény-visszavásárlást, az idén 4 milliárd fontra a korábban tervezett 3 milliárd helyett. A félév során, azonos csoportszerkezetre számolva, 7,4 millióval nőtt az ügyfelek száma világszerte a Vodafone-nál, összesen 146,7 millióra. Ennél több ügyfele csak a China Mobil (Hong Kong) Ltd.-nek van: 194,4 millió. Hízik a Vodafone - fordulat a Pannonnál? Tovább hízik a Vodafone a Pannon kárára Összébb húzza a nadrágszíjat a Vodafone
Cikkek Olaj: mégis megremegett a befektetők keze 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 08:41
Kedd hajnalban tovább olcsóbbodott a kőolaj, de reggelre elbizonytalanodott az irányzat az "árellenes" hírek dacára is
Cikkek Nagybetűs THM: mi van benne? Jön az újítás! 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 08:29
Az új THM-rendelet előírja majd, hogy a hitel kamata és költségei mellett a THM-et is legalább ugyanakkora méretben kell feltüntetni
Cikkek 13. havi bér: majd jövőre 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 07:51
Nem fizetik ki az idén a 13. havi bért a közszférában - január közepén azok kapják meg, akik január 1-én rendelkeznek munkaviszonnyal
Cikkek Az indexek felfelé csúszhatnak az olajon 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 07:34
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok kedden emelkedéssel nyitnak, a bizakodó hangulatot tovább táplálja a kőolaj olcsóbbodása. Londonban a nap folyamán az októberi infláció adata fékezheti a nyereségeket: erősebb infláció kamatemelés lehetőségére utalna a piac számára. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pontos nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 21 pont körüli nyereséggel kezdhet. A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései kedd reggel lefelé mutattak: a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé (DJIA) 12 pontot vesztett, a Nasdaq összetett mutatójáé 2,50 ponttal csökkent.
Cikkek Jelentős benzinárcsökkenés 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 07:30
Szerdától ismét csökken a benzin ára, ez alkalommal hét forinttal literenként. A gázolaj ára nem változik. A mostani áresés három okra vezethető vissza. Az egy hónappal ezelőtti csúcshoz képest tíz dollárral alacsonyabb az olaj hordónkénti ára. Ennek nyomán lényegesen esett az üzemanyagok ára is: a benzin mediterrán kikötői ára 410 dollár körül jár tonnánként, nemrég még közel járt az 500 dollárhoz. A gázolaj ára a múlt hónapban meg is haladta az 500 dollárt, de még mindig drágább a benzinnél, 450 dollár körül mozog. Mindezt tetézi a dollár gyengülése, hiszen az amerikai valuta árfolyama már 190 forint alá esett- írja a Népszabadság. További gazdaságos benzinkutak nyílnak Nem lesz háromszáz forint egy liter benzin
Cikkek Akár egy százalékos is lehet a kamatcsökkentés 
Privátbankár.hu | 2004. november 16. 07:25
Nagyobb mértékű kamatcsökkentésre számít a piac, miután a forint látványosan erősödik az euróval szemben
Cikkek Tőzsde: megint lefelé 
Privátbankár.hu | 2004. november 15. 16:39
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,06 pontos csökkenéssel 13.923,98 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,25 százalékos gyengülés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Vállalati eredmények az Internetről - azonnal 
Privátbankár.hu | 2004. november 15. 16:29
Már hozzáférhetők a 2003-as vállalati mérlegek minden hazai bejegyzett cégről. Az Igazságügyi Minisztérium Országos Céginformációs rendszerében nyilvántartott céginformációk (így a mérleg, eredmény-kimutatás, cégkivonat, cégmásolat) azonnal letölthetők az Internetről. A letöltés on-line fizetés (vezetékes telefonos, vagy bankkártyás fizetés) ellenében lehetséges. www.merlegletoltes.hu
Cikkek Jobban őrzik a bankokat 
Privátbankár.hu | 2004. november 15. 16:19
A bankok, hitelintézetek védelméről írtak alá együttműködési megállapodást az Országos Rendőr-főkapitányság és a Magyar Bankszövetség vezetői. A megállapodás szerint a rendőrség azt vállalta, hogy a járőrútvonalak kialakításakor figyelembe veszi a kiemelten veszélyes objektumokat, bankfiókokat, bankjegykiadó automatákat, továbbá tájékoztatja a bankszövetséget a hitelintézetek elleni támadások új módszereiről. A bankszövetség pedig ajánlásokat tesz a rendőrségnek a hitelintézeteket érintő rendkívüli események elemzése alapján.
Cikkek Estek a hozamok 
Privátbankár.hu | 2004. november 15. 16:05
Az állampapírpiacon ma élénk kereskedés folyt. A hozamszint minden lejáraton jelentős mértékben csökkent. A rövid lejáratokon egy évig 18-26 bázisponttal, a hosszabbakon 10-20 bázisponttal mentek lejjebb a hozamok. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Lemondott az amerikai külügyminiszter 
Privátbankár.hu | 2004. november 15. 16:02
Colin Powell csak addig marad a helyén, amíg Bush elnök nem találja meg az utódját. Powell reggel rövid megbeszélést folytatott az elnökkel és ekkor jelentette be lemondását, nem várva meg az új elnöki ciklus kezdetét januárban, amikor amúgy is több poszton cserék várhatók az amerikai kormányban. Powell egyelőre nem indokolta lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG