Hírek
Cikkek Jelentős visszahívás a Hondánál 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 09:12
A Honda Motor kedden bejelentette, hogy 158 187 járművet hív vissza Japánban, az USA-ban és további 39 országban. Yuiko Yabe, a Honda szóvivője elmondta, még nem okoztak balesetet a hibás lámpák, mely miatt a forgalomba került autókat újra kell vizsgálni. A bal oldali fényszórókba bejut az esővíz, és emiatt léphetnek fel meghibásodások, derül ki az USA Today cikkéből. A Honda, mely Japán harmadik legnagyobb autógyártója, a visszahívott járművek elektromos rendszerét is alapos kivizsgálás alá vonja.
Cikkek Nyugdíj kiegészítés helyett roma kárpótlási pénz  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 09:11
Nyugdíj kiegészítést vártak, de roma kárpótlási pénzt kaptak Veszprém megyei nem roma idős emberek - áll a Roma Sajtóközpont közleményében. A sajtóközlemény szerint mindezt azok a csalók intézték, akik lakásukon keresték meg az öregeket, és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól kapott üres nyomtatványokat töltettek ki velük. A csalók a hitelesítésről és arról is gondoskodtak, hogy az érkező pénzeknek számlát nyissanak. A nyugdíjasok a fejenkénti egymillió-háromszázezer forintból százezret kaptak, a többit ügyintézési díjként és ügyvédi költségként a szélhámosok zsebre tették. A hét csaló összesen tizenhárommillió forintot szedett így össze. A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság rendőrhadnagya, Váradi Piroska a Roma Sajtóközpontnak elmondta: eddig hét embert gyanúsítanak okirathamisítással és csalással.
Cikkek Tőzsde: az OTP és a MOL lehet a nyerő  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 09:10
Elsősorban az OTP és a Mol árfolyam emelkedése várható a Budapesti Értéktőzsdén. A két blue chip ugyanis tartogat még növekedési potenciált - olvasható a Világgazdaságban. Ma egyébként a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,31 pontos csökkenéssel, 12.109,34 ponton nyitott, a keddi záró értékhez képest ez 0,77 százalékos gyengülés. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Növekedett a monetáris bázis  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 09:07
A monetáris bázis 25,5 milliárd forinttal 1.882,2 milliárd forintra növekedett júliusról augusztusra, trendadatokból számított évesített növekedési indexe 7 százalék volt, 3,7 százalékponttal magasabb a júliusinál - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB statisztikai mérlege szerint a központi kormányzatnak nyújtott hitelek állománya 7 milliárd forinttal 472,5 milliárd forintra növekedett, míg a kormányzat által az MNB-nél elhelyezett betéteké 70 milliárd forinttal 433,3 milliárd forintra csökkent. A jegybank külfölddel szembeni nettó követelésállománya 49,8 milliárd forinttal csökkent júliushoz képest, a követelésállomány 29,4 milliárd forinttal 2.814,7 milliárd forintra mérséklődött, míg a tartozásoké 20,4 milliárd forinttal 680,2 milliárd forintra nőtt.Forintpiac: forró őszt jósolnak az üzletkötők
Cikkek Nőtt a szállodák kihasználtsága 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 09:05
Az idén a január és augusztus közötti időszakban a szállodák átlagosan 61 százalékos foglaltsággal működtek, a szobakapacitás-kihasználtság hét százalékponttal volt magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első nyolc hónapjában egy kiadható szállodai szobára átlagosan 8.300 forint bruttó szobaár-bevétel jutott, szemben az elmúlt évi 7.200 forinttal.Többet alszunk szállodában
Cikkek Bankfiók helyett pénzszállítót rabolnak ki 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 08:41
Tavaly 22 bankfiókot támadtak meg a magyarországi 2760 fiókból, az okozott kár 22 millió forint volt - derül ki a Magyar Bankszövetség második negyedéves jelentéséből. A hazai bankok ellen elkövetett rablások száma a múlt évben20 százalékkal csökkent, a kár összege pedig fele volt az előző évinek. Figyelemre méltó jelenség ugyanakkor, hogy egyre több - nemzetközi összehasonlításban kiugróan sok - támadás éri a pénzszállító autókat. Ez elsősorban a pénzszállító cégeket érinti, de közvetve a bankok által fizetendő díjakban is meg kell jelennie - olvasható a jelentésben. Növekvőben van az ATM-ek ellen elkövetett támadások száma is.
Cikkek A lengyel kormány megnyitná az utat a felminősítés előtt 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 08:41
A lengyel kormány egyhangú döntést kíván hozni arról, hogy 35 milliárd zlotyban állapítja meg a 2005. évi államháztartási hiányt, amivel megnyitja az utat hitelminősítésének a feljavítása előtt - jelentette ki Jerzy Hausner lengyel gazdasági miniszter. A Standard and Poor's hitelminősítő azt közölte, hogy Lengyelország hitelminősítésének a kilátása még az idén negatívról stabilra módosulhat, amennyiben a kormány elfogadtatja a parlamenttel a pénzügyi reformokat. Hausner a felminősítéssel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy arra inkább napokon, semmint heteken belül sor kerül. Megzavarta a befektetőket a leminősítés híre
Cikkek Superbrand lett a Mamut is 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 08:41
A közel tíz éves múltra visszatekintő Superbrands-program idén először hazánkban is összeállította azt a listát, amely a legismertebb és legelismertebb magyarországi márkákat tartalmazza. Több, mint 10.000 márkából összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust a zsűri döntése alapján, köztük a Mammut is.
Cikkek Tovább csökken az olajár 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 08:39
Ma reggel további profitkivételben olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon. Az OPEC soros elnöke, Purnomi Yusgiantoro indonéz energiaügyi miniszter, megismételve keddi állítását arról, hogy a világtermelés jelenleg napi 1,5 millió hordóval meghaladja a keresletet, úgy nyilatkozott, hogy az olaj hordóján jelenleg 10-15 dollár a "politikai felár", és a piaci viszonyok csak 30 dollárhoz közeli árat indokolnának. Az irányadó amerikai olaj egy hordójáért jelenleg 43,25 dollárt adnak. Ismét lefelé tart az olajár
Cikkek Sok roma család nem tudja, milyen támogatásra jogosult 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 08:39
A szegénység és a rossz életkörülmények miatt a romák várható élettartama 10 évvel kevesebb, mint a magyarországi átlag, és bizonyos betegségek is gyakrabban fordulnak elő a romák körében - közölte a romák szociális és egészségügyi helyzetét vizsgáló, a közelmúltban befejeződött kutatási program vezetője. Babusik Ferenc pszichológus elmondta a teljes lakosságban az 50-54 év közöttiek aránya 7,3 százalék, ez a roma népesség esetében mindössze 2,8 százalék, a roma családok átlagosan 3,5 gyermeket vállalnak, két gyermekkel többet, mint a magyarországi átlag. A kutatásvezető elmondta: a roma népesség kétharmada szenved valamilyen betegségben. A kutatásvezető elmondta: az önkormányzatok nem alkalmaznak diszkriminációt a pénzbeli szociális juttatások odaítélésénél. A problémát itt az jelenti, hogy sok család nincs tisztában azzal, milyen támogatásra jogosult. életet éljenek" - fogalmazott.
Cikkek Jövőre visszaeshet a német sördömping 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 08:16
A január elsejével változó termékdíj-szabályozás megálljt parancsolhat az olcsó dobozos termékek áradatának
Cikkek Több pénz jut a gazdáknak 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:53
Az Európai Unió támogatásának köszönhetően a tavalyi 3.8 milliárd forinttal szemben, az idén 20 milliárd forint támogatás jut el a gazdákhoz a kormány agrár-környezetvédelmi programja keretében - mondta Gombos András, a környezetvédelmi tárca államtitkára. A tervek szerint a pályázatokat, még az idén elbírálja a környezetvédelmi tárca közreműködésével a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium, így a termelők már a jövő év első felében megkaphatják a pénzt - közölte Gombos András.Nyerhetnek a gazdák a csatlakozáson
Cikkek Adakozás: a nagyok jobban a zsebükbe nyúlnak 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:49
A magyarországi vállalatok tavaly összesen 31,6 milliárd forint értékű támogatást nyújtottak nonprofit szervezeteknek - írja a Világgazdaság. Sokan választják a természetbeni adományokat is, persze saját termékeikből, a legbőkezűbbeknek pedig a legnagyobb cégek bizonyulnak. A hazai vállalatok elsősorban a gyerekeket, az egészségügyi és a szociális ellátást, az oktatást, a kutatást s a sportot támogatják anyagilag legszívesebben, míg természetbeni juttatásokkal főként az oktatási, a szociális és a kulturális területet segítik. Friss adózási tudnivalók
Cikkek Államháztartási deficit-túllépés és fenyegető leminősítés? 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:44
Londoni elemzők szerint a jövő évi deficitcél tartása is kétséges lehet - a JP Morgan Draskovics távozását valószínűsíti>A vártnál sokkal rosszabb a deficit-adat>Járai: 5,4 százalék feletti is lehet a hiány
Cikkek Mélypontot ért el a liszt ára 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:29
A liszt kilónkénti 40-45 forintos malmi ára már a 9-10 évvel ezelőtti szintet sem éri el
Cikkek Demszky szerint sikertörténet a fővárosi parlagfűirtás  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:15
A főpolgármester sikertörténetnek tartja a budapesti parlagfűirtás programját - írja a Magyar Hírlap. A cikk szerint ennek ellenére a fővárosiak egynegyede szenved az allergiától, az asztmás gyerekek száma pedig az utóbbi öt évben húsz százalékkal emelkedett Budapesten. Az ok: az agglomerációban sok az elhanyagolt mezőgazdasági és építési terület, ahol szabadon burjánzik a parlagfű. Ezekről a szél jelentős mennyiségű virágport szállít a városba - mutat rá az ellentmondásra a Magyar Hírlap mai száma.Demszky perel és maga kéri az APEH vizsgálatát
Cikkek Terrorakciók után: válságba kerülhet az orosz turizmus 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:12
Az orosz utazási irodák szeptemberben 30 százalékkal kevesebb vendéget fogadhatnak a vártnál, miután külföldi turisták tízezrei mondták le útjaikat az utóbbi két hét terrormerényleteinek a hatására. Az útlemondások első hullámát a két Tupoljev-gép augusztus 24-i egyidejű felrobbantása indította el, majd a moszkvai öngyilkos merénylet és főleg az észak-oszétiai vérfürdő világszerte sokkolta az embereket - mondta az idegenforgalmi szövetség szóvivőnője kedden az Eho Moszkvi rádiónak. Oroszország évente 3 millió turistát fogad, 95 százalékuk Szentpétervárt, valamint Moszkvát és környékét keresi fel.Utazzon velünk!
Cikkek Ökoenergia: Spanyolországban érdemes befektetni 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:07
Spanyolország vonzza a legtöbb beruházást megújuló energiába az európai államok közül - állapította meg az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó cég. Második helyen Nagy-Britannia vonzó az energetikai befektetőknek, elsősorban a szélerőművi beruházási lehetőségek miatt. Spanyolország a helyi napenergia és biomassza felhasználási lehetőségeinek köszönhetően előzi meg Nagy-Britanniát a megújuló energetikai befektetési lehetőségek terén. Az ágazat fejlődését Európában nagyban hátráltatja, hogy a megújuló energiákba való beruházásokkal szemben általában nehézségeket támasztanak a hagyományos hitelezést és finanszírozói tevékenységet végző vállalkozások.Belgiumban már olcsóbb a zöld-energia
Cikkek MTV: távozhat Friderikusz 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:06
A Népszabadság értesülése szerint Friderikusz Sándor kedden bejelentette a Magyar Televízió vezetőinek, hogy heteken belül befejezi tevékenységét az MTV-ben, és nem vezeti tovább A szólás szabadsága című politikai-közéleti műsort, amely hónapok óta a legnézettebb műsor a köztévé hasonló műfajú programjai között.A tévéelnök a múlt héten még áldását adta a sorozatra, és fontosnak tartotta azt, majd e hét elején pénzhiányra hivatkozva váratlanul lemondta a produkciót - írja a napilap. (Egy-egy adás maximum 400-500 ezer forintba került volna.) Menesztették, mégis marad az MTV gazdasági vezetőjeMTV: nézett olimpia, elmaradó új műsorrend
Cikkek Piacot szerezne a Nokia 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 07:05
A Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon gyártója arra számít, hogy a folyó negyedévben növelni tudja piaci részesedését. A finn cég globális piaci részesedése a második negyedév végén mintegy 30 százalék volt, és akkor jelezte, ennek a növelése lesz a fő célja a harmadik negyedévben. A Nokia, amelynek a legnagyobb riválisai a Motorola és a Samsung, áprilisban azt közölte, hogy versenytársai a kárara növelték részesedésüket a piacon. Annak céljából, hogy visszaszerezze elvesztett piaci helyzetét, a Nokia csökkentette egyes készülékeinek az árát, emiatt júliusban azonban arra a figyelmeztetésre kényszerült, hogy mérséklődik az eredménye a folyó negyedévben. Mobil-rekord: 3 hónap alatt 156 millió készülék
Cikkek Médiaháború: a Sony visszavág? 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 06:56
Megszólalt az amerikai Metro-Goldwyn-Mayer filmvállalkozás megszerzéséért vetélkedő Sony képviselője, miután a japán vállalatóriás vetélytársa, az amerikai Time Warner már megszellőztetett egy 4,6 milliárd dolláros vételi elképzelést az MGM-re. Katsumi Ihara, a Sony pénzügy vezetője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában közölte, hogy lényeges számukra az MGM és hosszú látra szóló elképzelésük van vele. A Wall Street Journal amerikai lap úgy tudja, hogy a Sony összeállna a Texas Pacific befektetői csoporttal és az ugyancsak amerikai Providence Equity Partners céggel egy 5 milliárd dolláros ajánlattételre az MGM-nek.A Time Warner szerezhetné meg a Metro-Goldwyn-MayertA Sony megvenné az MGM filmstúdiót
Cikkek Mától nem kötelező a napi standolás 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 8. 06:54
Hivatalosan mától szabadulnak meg a standolás nyűgétől a vendéglátóhelyek, ugyanis most lépett hatályba a jövedéki törvény módosítása - írja a Világgazdaság. Mintegy ötvenezer vállalkozó fellélegezhet, ám az igazi kérdés - a borhamisítás visszaszorítása - a cikk szerint nem oldódott meg, így a szakma, az érdekképviseletek, az érintett tárcák folytatják az egyeztetéseket. A standolás egy hónapja és nyolc napja alatt 31 ezer vendéglős hitelesíttette a napi italnyilvántartás vezetéséhez szükséges dokumentumokat, a vámosok több száz esetben végeztek a vámosok ellenőrzéseket az üzletekben, de ez idő alatt nem büntettek, csak figyelmeztették azokat, akik hiányos vagy pontatlan nyilvántartást vezettek. Megszűnik a napi standolás
Cikkek A vártnál sokkal rosszabb a deficit-adat 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 17:15
A Pénzügyminisztérium csaknem 94 milliárdos hiánnyal számolt, ehhez képest az augusztusi deficit 120 milliárd forint lett - az első nyolc havi hiány az éves előirányzat 100,6 százaléka
Cikkek BUX: nem kosarazták ki a Danubiust és a BorsodChemet 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 16:46
Bekerülnek a BUX-kosárba az Antenna Rt. részvényei, így az már 13 részvényből áll majd. A jelenlegi BUX-tagok közül egyetlen társaság részvényei sem kerülnek ki, ám a felülvizsgálat során a BorsodChem és a Danubius Rt. nem feleltek meg a szükséges számú bekerülési kritériumnak. Mivel a BorsodChem első ízben nem felelt meg a feltételeknek, így nem került ki a kosárból. A Danubius esetében pedig piaci információk és az indexstabilitás elvének szem előtt tartása indokolta a kosárban tartást. A BUMIX-ba bekerült az Econet Rt. és az Elmű Rt. papírjai, ezzel 16-ra nő a kosárban szereplő részvények száma. A BÉT közleménye szerint az új összetételű indexkosarakat október elsején vezetik be. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Deviza / Áru Megzavarta a befektetőket a leminősítés híre 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 16:27
A forint viszonylag stabilan tartotta magát, a részvénypiacon azonban erőteljesen esni kezdtek az árak az S&P figyelmeztetésére
Cikkek 2,7 milliárd dollárt leemelt a Jukosz bankszámlájáról az adóhatóság 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 16:10
Az orosz Jukosz olajtársaság bejelentette, hogy az adóhatóság megkezdte a cég 2001-ből származó adótartozása behajtását anélkül, hogy a bírósághoz fordult volna az adótartozás jogosságának elismeréséért. Az olajóriás szóvivője közölte, hogy az adóügyi minisztérium elhatározta: leemel 2,7 milliárd dollárt (79,3 milliárd rubelt) a Jukosz bankszámláiról. A cég teljes tartozása 119,9 milliárd rubelre rúg. A Jukosz a 2000-re vonatkozó 3,4 milliárd dolláros adótartozását sem egyenlítette még ki.
Cikkek Az EU miatt rúgja ki dolgozóit a Pick Szeged Rt.  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 16:04
Még az idén várhatóan 300-350 dolgozójától válik meg a Pick Szeged Rt., mert a cég le kívánja állítani a sertésvágást. A cég azzal indokolta döntését, hogy május elseje óta az Európai Unió belpiacnak számít, és a tagországokból olcsóbban be lehet szerezni a sertés-alapanyagot, mintha hazai sertést vágnának.
Cikkek Nőknek szóló tévét indít a TV2 egyik tulajdonosa 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 15:46
A jövő héten új, elsősorban nőknek szóló tévécsatornát indít Irisz Televízió néven a TV2-ben tulajdonrésszel rendelkező SBS Broadcasting. "Az Irisz a kezdeti időszakban várhatóan 680 ezer háztartásban lesz elérhető" - mondta David Stoge a cég fejlesztési alelnöke, megemlítve, hogy a műsort a UPC mellett más helyi csatornákon keresztül is továbbítják. A tévé jövő hétfőtől este hat órától éjjel 11-ig sugározza magyar nyelven műsorait, elsősorban a 18 és 49 éves életkor közötti női nézőket kívánja elérni. A csatorna elsősorban filmeket, nemzetközi sorozatokat, valamint a TV2-n már korábban sugárzott magyar gyártású produkciókat tűz műsorára.
Cikkek Viharfelhőket lát az IMF az USA gazdasága felett 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 15:39
A Nemzetközi Valutaalap az amerikai kettős deficitet teszi felelőssé azért, hogy lassabban bővül a világgazdaság
Cikkek Elégedettek az elemzők a külker-mérleg adatokkal 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 15:09
Idén júliusban a hiány 360 millió euróra rúg, ez sokkal jobb, mint a tavaly júliusi 462 millió eurós deficit
Cikkek Extrák sorozata az M3-as új szakaszán 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 14:46
A legek sztrádaszakaszaként mutatták be a szónokok a Polgár és Görbeháza közötti új, közel 13 kilométer hosszú autópályát
Cikkek A turistáknak Prága kell 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 14:18
Minden második Csehországba látogató külföldi Prágába megy. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az utóbbi időben csökkent a turistabuszok száma, s a külföldiek jelentős része fapados repülőjáratokon érkezik az országba, így a fővárost részesíti előnyben. Az ország idegenforgalmi bevételei az év első felében csaknem 8,5 százalékkal nőttek, de még ezzel a növekedéssel sem tért vissza a 2001 szeptemberi New York elleni terrortámadás előtti idők szintjéhez.
Cikkek A Fidesz rákényszeríti a kormányt a privatizáció leállítására 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 14:16
A Fidesz visszavonta a privatizáció leállítására tett javaslatát. Az ellenzéki párt képviselői olyan új beadványt készítenek, amely rákényszeríti a kormányt, hogy valóban leállítsa az állami cégek eladását. Papcsák Ferenc fideszes honatya a Parlamentben azt mondta, a kormány nyári, a privatizációval kapcsolatos döntéseit a költségvetés mohósága indokolta.
Cikkek S&P: leminősítés fenyegeti Magyarországot  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 14:00
Kilátásba helyezte a magyar adósságállomány leminősítését a Standard and Poor's. A londoni hitelminősítő intézet egyik magas rangú munkatársa szerint erre akkor kerülhet sor, ha a költségvetési folyamatokban újabb problémák jelentkeznek. A hitelminősítő jelenleg "A" stabil kilátással tartja számon a magyar államadósságot. A hírre gyengülni kezdett a forint, jelenleg az árfolyam 248 forint körül alakul. Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek Több mint kétszeres kereslet és hozamcsökkenés az aukción 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 13:57
Több mint kétszeres kereslet és csökkenő hozam jellemezte a mai három hónapos diszkont kincstárjegy aukciót. Az Államadóság Kezelő Központ végül az eredetileg felkínált 35 milliárd forintnyi kincstárjegy helyett 40 milliárd forintért értékesített állampapírt. Az aukciós átlaghozam 10.96% lett. Ez 10 bázisponttal alacsonyabb az egy héttel ezelőtti kibocsátási átlaghozamnál. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Félidőben: lefele csorog a BUX 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 11:56
A mínusz 24 pontos nyitás után kis mértékben tovább csökkent délig a BÉt részvényindexe. A BUX 12:00 órakor 12.280 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 0,6 százalékos csökkenés. A forgalom 2,4 milliárd forint volt délelőtt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A Mol árfolyama 60 forinttal 8.940 forintra, az OTP-é 15 forinttal 4.555 forintra csökkent. A Matáv 5 forinttal 825 forintra, a Richter 100 forinttal 22.400 forintra gyengült. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Kevesebb autót adtak el Németországban 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 11:49
Németországban augusztusban 3 százalékkal csökkent az új autók forgalomba állítása, 222 ezren kaptak rendszámot - közölte a német autóipari szövetség. A VDA szerint a csökkenés oka elsősorban a nagy munkanélküliségben és a munkapiaci reform hatásaitól való félelemben keresendő. Ehhez a szakértők még hozzásorolják a magas benzinárakat is. Minden második autóhitel problémás
Cikkek Szüret előtt: jók a villányi kilátások 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 11:40
A tavalyinál 10-15 százalékkal több, jó minőségű bor készülhet a Villányi borvidéken, ahol a sokéves átlagnál két héttel később, szeptember közepén kezdődhet meg a szüret - közölte az FVM Dél-dunántúli Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója. Kozma Pál az intézet kísérleti telepén, nagygazdaságok képviselőinek tartott borászati bemutató keretében elmondta: bár sokan temetik az idei évjáratot, hosszú, napos ősz esetén minden esély megvan rá, hogy a pincékből kiemelkedő minőségű vörösborok kerüljenek ki az ország legdélebbi, 2.200 hektár területű borvidékén. Rekord szőlőtermés várható
Cikkek Gondok a lengyel adóigazolásokkal 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 11:27
A lengyel gazdasági és munkaügyi minisztérium visszadobta a 70 százalékát azoknak a pályázatoknak, amelyeket a vállalatok az unió versenyképességet fokozó támogatásáért nyújtottak be - adta hírül az AlfaPress.. A 750 pályázatból 500-at a minisztérium azért utasított el, mert a mellékletek között nem eredeti adóhivatali, cégbírósági és társadalombiztosítási igazolások szerepeltek. A vállalatok arra hivatkoztak, hogy a pályázati kiírásból kimaradt, hogy eredeti és nem fénymásolt igazolások kellenek. Elżbieta Paradowska, a minisztérium szóvívője elismerte, a tájékoztató anyagból ez valóban kimaradt. Ugyanakkor több törvény is leszögezi, hogy pályázni csak eredeti igazolásokkal lehet. A vállalatok legközelebb jövő márciusban adhatják be pályázataikat.Nullás igazolások: adótartozással nincs támogatás
Cikkek Trióvá szűkűlhet az európai légipiaci szereplők száma 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 11:23
Néhány éven belül márcsak három nagy légitársaság-csoport marad Európában, és ezek körül repkednek majd a kis fapadosok - írta kedden Matthew Lynn, a Blommberg elemzője. A British Airways, az Air France és a Lufthansa képes hosszútávon fennmaradni. Valamikor a Swissair, a KLM, a SAS, a Sabena a minőség jelképe volt Európában, ma ezek vagy már nem léteznek, vagy a megsemmisülés útján haladnak. A fapados légitársaságok - az elemző szerint - megtalálták a módját annak, hogy a három óriás dominálta főútvonalakra ráhordják majd az utasokat. A Bloomberg nem sok esélyt ad a kis nemzeti légitársaságok fennmaradásának.Forrás: AlfaPress
Cikkek 2 százalékos az eurózóna növekedési üteme 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 11:12
Az euróövezeti tagországok hazai összterméke átlagosan 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 0,6 százalékos ütem után, rendre az előző negyedhez képest - közölték az EU statisztikai hivatalában, második becslésként. Eszerint az euróövezetben a GDP 2,0 százalékkal volt nagyobb a második negyedben a tavalyi második negyévinél, miután az első negyedben 1,3 százalékkal nőtt, ugyancsak az egy évvel azelőttihez képest. Szinten maradt az ipari termelés dinamikája
Cikkek SZJA: jöhet a negatív adó? 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 10:49
A Magyar Hírlap szocialista berkekből származó információi szerint már eldőlt, hogy jövőre a személyi jövedelemadón belül bevezetik a negatív adót. A részletekről szeptember közepéig döntenek, egyelőre annyit tudni, hogy a sokgyermekes családoknak - akik nem tudják a mostani családi kedvezméynt igénybe venni - kifizetnék annak összegét. További adózási tudnivalók
Cikkek Juttatások: az étkezési utalvány a nyerő 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 10:38
A Fact intézet felmérésében szereplő közel ötszáz cég 94 százaléka nyújt valamilyen béren kívüli juttatást a munkavállalóknak. A legnépszerűbbek a közvetve vagy közvetlenül pénzre váltható juttatások, étkezési hozzájárulást a megkérdezett cégek 91 százaléka juttat alkalmazottainak - írja a NAPI Gazdaság mai száma. A legtöbb hazai társaság az étkezési hozzájáruláson kívül még üdülési csekket vagy utazási hozzájárulás ad dolgozóinak, és mostanra általánossá váltak a cégek által finanszírozott karácsonyi bulik és sportrendezvények is További adózási tudnivalók
Cikkek Már a túl nagy címletű euró is gondot jelent 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 10:07
Miniszteri megnyilatkozást igényelt Belgiumban a vásárlók egyre gyakrabban hallható panasza, miszerint a boltokban fizetéskor újabban nem akarják elfogadni tőlük az euró nagyobb címletű bankjegyeit - adta hírül az euro.hu. A kereskedőknek kötelező elfogadni az euró nagy címleteit, a 100-ast, a 200-ast vagy akár az 500-ast – nyilatkozta a belga munkaügyi miniszter, Freya Van den Bossche. Hozzátette: jogszabályt sért, aki nem így tesz, ugyanis a nagy címletű bankjegyek ugyanolyan törvényes fizetőeszközök, mint a kisebbek. A belga üzletek egy részében a kereskedők azért "válogatnak" a fizetési eszköz címletei között, mert állításuk szerint a nagy címletű bankók kezelése extra költséget jelent számukra.Ha az egycentes két centbe kerül, nem apróznak
Cikkek Nem eladó a Deutsche Telekom 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 10:05
A Telekom és a posta részvényeit a banknál parkoltuk le, és nincs szükségünk jelenleg arra, hogy a részvényeket a piacra vigyük - mondta Hans Eichel pénzügyminiszter kedden egy tévényilatkozatban. A német kormány korábban a Deutsche Telekom 16,7 százalékát az állami Kreditanstalt für Wiederaufbau bank kezelésébe adta, későbbi értékesítés tervével.Matáv: célpont és ugródeszka
Cikkek A költségvetési hiányra vár a forintpiac  
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 10:00
Az eurót a bankközi devizapiacon ma reggel 247,60/90 forinton jegyezték, gyakorlatilag azonos árfolyamon a keddi 247,70/80 forintos jegyzéssel. A forint 12,28 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 2 bázisponttal erősebben a hétfői helyzeténél. A reggel közzétett kedvező ipari termelési adat hatására 247,50 forintig gyengült az euró, a piac azonban még nem mer örülni, az államháztartási hiány késő délután megjelenő adataira vár - mondják kereskedők. Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek Erősebb kontroll alá kerülhet a szürkegazdaság 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 09:59
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke Békés András szerint a szürkegazdaság tovább nőtt az első fél évben, így a zsebbe kapott fizetésekre, a színlelt szerződésekre fér rá leginkább az ellenőrzés. Mivel a szabálytalanságok száma nem csökken országosan ellenőrzik a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok betartását is. Békés András szerint "kifizetődőek" a munkaügyi szabálysértések, a magas adók és a tb gazdaságilag vonzóvá teszi a szabálytalan foglalkoztatást. További adózási tudnivalók
Cikkek Robbanhat az ingatlanpiac 
Privátbankár.hu | 2004. szeptember 7. 09:59
Az év hátralévő szakaszában, az ingatlanforgalmazók 8-11,4 százalék közötti emelkedésre számítanak. Magasabb inflációs átlagértéket az építőanyagáraknál , alacsonyabbat a munkaerőköltségek terén várnak - közölték az Ecostat elemzői. Az új építésű ingatlanok árai várhatóan 7-11 százalékkal emelkednek. A kínálati ár legnagyobb mértékben az új építésű logisztikai ingatlanok és az A kategóriás irodák esetében nő az előrejelzések szerint.Javult az ingatlanpiaci hangulat
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG