Hírek
Cikkek Olcsóbb árakkal hódítana Kínában az Ikea 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 12:54
Az Ikea svéd bútoripari vállalat meg akarja vetni a lábát a kínai piacon, a következő hat évben 660 millió eurós befektetéssel tíz új leányvállalatot létesít - írja China Daily. Pekingben, Csengzsuban, Kantonban, Sencsenben nyitnak majd áruházakat. A svéd gyártó összforgalmából ugyan jelenleg Kínára kevesebb mint 1 százalék jut, de a vállalat más piacokhoz képest a kínai növekedési esélyeit sokkal nagyobbra értékeli, olyannyira, hogy azt éveken belül szeretné a cég legfontosabb piacává fejleszteni. Az Ikea 1998 óta jelen van Kínában, de csak Pekingben, és Sanghajban rendelkezik üzlettel, - ez utóbbi tavaly nyílt meg, és Ázsia legnagyobb Ikea-áruháza. Az Ikea a tavaly Kínában elért 99 millió euró értékű forgalmát további árcsökkentésekkel kívánja növelni: a tavalyi 5 százalékos ármérséklés után a következő 12 hónapban további, átlagosan 6 százalékkal mérsékli az árait. Olcsóbb a cseh és a holland Ikea a magyarnál Az Ikea tulajdonosa a leggazdagabb a világon
Cikkek Csökken a benzin és a dízel ára is  
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 12:16
Szerdától 3 forinttal csökkenti a MOL Rt. a motorbenzin és a gázolaj árát. A társaság indoklása szerint az elmúlt hét során a nemzetközi piacokon csökkent a kőolaj jegyzésára, aminek fő oka az iraki export növekedése. A kőolajár változása nyomán a termékárak is mérséklődtek. A MOL ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a piaci helyzet továbbra is bizonytalan, ami miatt rövidtávú ármozgások mindkét irányban lehetségesek.
Cikkek Nekiment a Concorde a Brau Union Sörgyárnak 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 12:01
Az egyik legnagyobb brókercég kisrészvényesként érdeklődik aziránt, hogy miért csökkent 83 százalékkal egy év alatt a cég nyeresége
Cikkek Változatlan a szlovák alapkamat 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 11:37
A szlovák jegybank nem változtatott az irányadó kamatán, ismét a június végén csökkentett, 4,50 százalékon hagyta azt, éppúgy, mint a július végi kamatértekezleten. A mai döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az elmúlt napokban a szlovák korona nem volt annyira erős, hogy kamatvágással kelljen csökkenteni, mint korábban már háromszor, a legutóbbi júniusival együtt összesen 1,50 százalékpontos enyhítés erejéig az idén. A szlovák valuta már a múlt hét végén kéthetes mélypontokra olcsóbbodott a környező piacokon tapasztalt idegesség miatt. A bank ismét az óvatosság mellett döntött, mert változatlanul bízik ugyan az infláció csökkenésében - jövő júniusra 4,0 százalékos tizenkét havi inflációt jósol az idén júniusi 8,1 százalék helyett -, azonban rövid távon a remények még nem látszanak igazolódni.
Cikkek Az amerikaiaknak a cseh Vera kellet 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 11:07
Az Egyesült Államok megvett Csehországtól egy Vera típusú rádiófelderítő berendezést, amely a legkorszerűbbek közé tartozik a világon - jelentette be a cseh külügyminiszter. "Egyelőre egy darabot vettek a rendszerből, amelyet ki akarnak próbálni. Meg vagyok győződve róla, hogy a minőség olyan lesz, hogy a rádiólokátort a szövetségesek is megveszik" - mondta Svoboda a cseh köztévében, részleteket azonban nem volt hajlandó elárulni. A rádiólokátorokat eredetileg Kína rendelte meg a csehektől, s hat darabért állítólag 1,5 milliárd koronát lett volna hajlandó fizetni. Az USA helytelenítette az üzletet, mert attól tart, hogy Kínától ez a szupermodern rádiófelderítő berendezés könnyen valamilyen harmadik, a NATO-val ellenséges ország kezébe juthat. Colin Powell amerikai külügyminiszter személyesen írt levelet a cseh külügyi és a védelmi tárca vezetőjének, s kérte, hogy akadályozzák meg az üzletet. Ezt követően indultak meg a tárgyalások arról, hogy a Kínának szánt rádiólokátorokat az USA megvenné. A cseh védelmi minisztérium szerint ha az üzlet megvalósul, akkor az kitűnő ajánlás lenne más NATO-országok számára is, hogy szintén Verákat vegyenek - írta korábban a cseh sajtó.
Cikkek Válaszút előtt a forint, ma egyelőre gyengül 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 11:03
Miközben sokan arra számítottak, hogy a forint "bedől" a belpolitikai bizonytalanság miatt, ennek ellenére úgy tűnik, továbbra is népszerű a hazai deviza - még meddig?
Cikkek Megmenekülnek a reptéri duty free üzletek? 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 10:23
Május elseje, hazánk európai uniós csatlakozása óta megszűnt az EU-ba utazók számára az adó- és vámmentes kiskereskedelem
Cikkek Teljesen leállt a dél-iraki olajexport? 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 09:22
Ma reggel drágult a kőolaj a szabadpiacon, miután Irakból azt jelentette a Dow Jones hírügynökség, hogy ott egyelőre leállították az olajkivitelt a déli kikötőkből. A Reuters értesülése szerint viszont csak "a normálisnál kisebb export" várható a következő öt napban. Korábban azt közölték, hogy az olajvezetékek elleni, tegnapi szabotázsakciók miatt az export napi 1,3 millió hordóra csökkent a szombati 1,5 millió hordóhoz, illetve az egy héttel ezelőtti, napi 2 millió hordóhoz képest. MTI
Cikkek Adj bele az emelkedésbe 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 09:21
A besszpiacok jellemzője, hogy folyamatosan csorognak le, szinte minden nap az esés, ráadásul a napon belüli esés a jellemző
Cikkek Magyarországra jön a legnagyobb európai divathálózat 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 09:17
A legnagyobb európai divathálózat, a Hennes & Mauritz jövőre megnyitja első magyarországi áruházát - közölték hétfőn a cég stockholmi székhelyén. Az áruházat Budapesten nyitják, várhatóan jövő év őszén, és utána több áruházat is terveznek Magyarországra. Jelenleg a Hennes & Mauritz 21 országban van jelen.
Cikkek Fókuszban a bankkártyák 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 09:03
 
Cikkek Pluszos nyitás után eshet a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 09:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,19 pontos emelkedéssel, 12.108,67 ponton nyitott, ez a pénteki záró értékhez képest ez 0,32 százalékos erősödés. Csekély mértékű csökkenést, közepes forgalmat várnak a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedési napján a tőzsdei szakértő. Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint 0,5 százalékos változás várható. Kiemelte: bizonytalanságot okozhat a piacon azok a hírek, amelyek szerint a pénzügyminiszter távozhat posztjáról. A céghírek közül kiemelte, hogy az OTP Bank nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Jubanka 88 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására. A Mollal kapcsolatban elmondta: a hírek szerint az OMV bejelentette, hogy nem érdeklődik a Mol gázüzletága iránt. Hozzátette: "ezek nem feltétlenül éreztetik hatásukat a mai kereskedésben, de hosszabb távon befolyással lesznek". Legfrissebb tőzsdei árfolyamok Tőzsde: most kell kiszállni, vagy érdemes még beszállni?
Cikkek Gyorsabban bővül a német gazdaság 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 08:51
A Nemzetközi Valutaalap 1,9 százalékra növeli előrejelzését a német gazdaság idei növekedésére, az eddig jósolt 1,8 százalékról - jelentette a Handelsblatt című német gazdasági lap. Az újság értesülése szerint a német GDP jövő évi növekedését az IMF most 2,0 százalékra fogja tenni az eddig várt 1,9 százalék helyett. Az IMF új előrejelzése szerint a német államháztartás idei hiánya a GDP 3,3 százaléka lesz jövőre, negyedik éve meghaladva a 3 százalékos euróövezeti szabályt, és csak 2006-ban csökken, várhatóan 2,6 százalékra, írta a Handelsblatt.
Cikkek Cégvezetők figyelmébe: új jogi szakkönyvek! 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 08:44
Ügyvédek, jogtanácsosok, közjegyzők és cégvezetők figyelmébe!
Cikkek Olcsóbb lesz a négynapos matrica 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 08:04
A korábban felreppent hírek ellenére ősszel nem drágulnak az autópálya-matricák - tusta meg a Népszava. Vagyis nem történik meg a híresztelésekben szereplő 5-10 százalékos útdíjemelés. Mi több, a négynapos matrica ára - az ez évre érvényes díjrendeletnek megfelelően - a szezon végén, vagyis szeptember utolsó napjától a jelenlegi 1270 forintról 970 forintra csökken. Népszava
Cikkek Bill Gates már az új Windows-zal fenyeget 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 07:57
A Microsoft elnöke szerint a következő generációs Windows operációs rendszer a korábbi hírekkel ellentétben már 2006 végén a boltokba kerülhet. Az előrehozott megjelenésnek természetesen ára van, és a szoftveróriás közleménye szerint az operációs rendszerből egy darabig hiányozni fog a WinFS fájlrendszer, amely a vállalat állítása szerint nagyban megkönnyíti majd a fájlkezelési és a fájlkeresési műveleteket. Bill Gates elmondta: a Longhorn jelentős javulást hoz majd a teljesítmény, a biztonság, valamint a megbízhatóság terén, és jelentős mértékben megkönnyíti majd a szoftverfejlesztők munkáját.
Cikkek Újabb iraki szabotőr akció borzolja az olajspekulánsok idegeit 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 07:55
Szabotőrök egy újabb dél-iraki exportvezetéket is felrobbantottak. Az iraki illetékesek szerint az olajkivitel átmenetileg akár napi fél millió hordó alá is eshet. A hét végén már ezt megelőzően is támadások értek iraki olajvezetékeket: szombaton egy a belföldi ellátáshoz használt vezetéket gyújtottak fel. Egyes hírforrások szerint a dél-iraki olajkivitel napi 800 ezer hordóra esett vissza a korábbi, több mint 1,5 millió hordós mennyiségről. Az ország olajkivitelének 90 százalékát a déli vezetékek biztosítják.
Cikkek Kamatvágás Romániában 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 07:52
A Román Központi Bank bejelentette, hogy alapkamatát fél százalékkal 18,75 százalékra csökkentette. A bank az infláció mérséklődésével indokolta lépését. A múlt hónapban a romániai infláció éves szinten 12,1 százalékon állt, de elemzők szerint ez a közműszolgáltatások egyszeri drágulása miatti gyorsulás volt a drágulásban és az idei 9 százalékos kormányzati cél nehézségek nélkül teljesülhet. A román jegybank legutóbb augusztus 6-án mérsékelte kamatát, akkor 19,25 százalékra a megelőző 20 százalékról. A döntést akkor is az infláció csökkenése tette lehetővé.
Cikkek Miről beszélt Bokros, Surányi és Gyurcsány? 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 07:39
Két napilap is arról cikkezik, hogy mégis inog a pénzügyminiszter széke, ráadásul volt pénzügyi funkcionáriusok jártak a miniszterelnök-jelöltnél
Cikkek Athéni összegzés: felemás a kép 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 07:14
Tegnap véget ért az olimpia. Az utolsó napon a magyar férfi vízilabda-válogatott megvédte címét: Kemény Dénes csapata a döntőben 8-7-re nyert Szerbia - Montenegró együttese ellen. A megszerzett 8 arany és az összesen 17 érem mellett Magyarország egy kellemetlen elsőséget is magáénak mondhat Athénban: öt doppingesettel a házigazda görögökkel együtt a legtöbb sportolónk bukott meg, és az elvett érmek tekintetében az élen végeztünk. A dicstelen sort a versenye előtt megbukott súlyemelő Kecskés Zoltán nyitotta, majd kizárták a játékokról a diszkoszvetésben első Fazekas Róbertet, a szintén súlyemelő Kovács Zoltánt és Gyurkovics Ferencet, végül, a játékok utolsó napján a kalapácsvetésben első Annus Adriánt is.
Cikkek Tőzsde: most kell kiszállni, vagy érdemes még beszállni? 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 30. 07:04
Az elmúlt két hétben egymást érték a tőzsdecsúcsok, így sokakban felvetődhetett a kérdés, érdemes-e venni, vagy lassan túlértékelté válik a magyar piac?
Adó Megszűnik a napi standolás 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 17:15
Az Országgyűlés elfogadta azt a fideszes indítványt, amely megszünteti a vendéglátóhelyek napi standolási kötelezettségét
Cikkek Stagnált, de új csúcson a BUX 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 16:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,47 pontos emelkedéssel, 12.070,48 ponton zárt pénteken. A forgalom rendkívül alacsony volt, alig haladta meg a 3 milliárd forintot, egyik részvénnyel sem kereskedtek milliárdos nagyságrendben. A vezető részvények értéke alig változott, a MOL 8900 Ft-ra csökkent (-40 Ft, -0,45%), az OTP 4399 Ft-ra erősödött (+20 Ft, +0,46%), a Richter 21410 Ft-on (-40 Ft, -0,19%) , a Matáv 827 Ft-on (+1 Ft, +0,12%) zárt. Tőzsdei záróárfolyamok
Cikkek Londoniak vették a forintot 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 16:24
Pénteken délután 248,20/50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, mintegy 50 fillérrel gyengébben a 248,70/90 forintos csütörtöki kurzusnál. A forint 12,09 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 20 bázisponttal erősebben a csütörtök délutáni helyzeténél. Real-time devizapiaci- és forintárfolyamok a Privátbankáron Mivel a jelen belpolitikai helyzetben az a jó hír, ha nincs hír - mondják a piacon -, pénteken kedvező körülmények voltak a kereskedésre. Délelőtt alacsonyabb volt a forgalom, délután viszont főleg londoni bankházak forint vásárlása nyomán 247,90 forintig gyengült az euró, amely napi legerősebb pontján 249,60 forintot ért. Piaci vélemények szerint a héten a lengyel alapkamat 50 bázispontos és a cseh alapkamat 25 bázispontos emelése után gyengülő valuták pénteken erősödni kezdtek, s ez jót tett a forint piacának is. A kereskedők a következő egy-két hónapban nem zárják ki a szélesen hullámzó árfolyamokat, egyelőre azonban nyugodt, kiegyensúlyozott üzletmenet folyik - mondják. A dollár kurzusa alig változott, pénteken délután 205,45/60 forinton jegyezték, mintegy 40 fillérrel gyengébben a 205,80/206,00 forintos csütörtöki árfolyamnál.
Cikkek Medgyessy már nem vesz részt a döntésekben 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 15:54
Medgyessy Péter miniszterelnök a belpolitikai döntések előkészítésében és meghozatalában az elkövetkező 30 napban már nem kíván részt venni. Medgyessy Péter szerint a most következő hetekben születő elhatározások végrehajtása és következményei már a következő kormány felelősségi körébe tartoznak, ezért a kormányfő azt tartja helyesnek, ha a szükséges kormányzati döntéseket már ennek tudatában készítik elő - ezért írt alá pénteken egy olyan miniszterelnöki rendeletet, amely távolléte vagy akadályoztatása esetére az új kormány megalakulásáig Gyurcsány Ferencet jelöli ki helyetteséül. Ez indokolja, hogy nem kíván részt venni a kormány ülésein sem - teszik hozzá. Mától Gyurcsány helyetttesíti Medgyessyt
Cikkek Leállt a termelés a kunhegyesi Videoton gyárban 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 15:35
Hat év működés után pénteken leállt a termelés Videoton Holding Rt. kunhegyesi elektroakusztikai gyárában; a kezdetben több mint kétszáz dolgozót foglalkoztató, hangszórókat készítő üzem a külföldi megrendelő csődje miatt állt le. Az egyre apadó megrendelések miatt augusztusban már csak 180 dolgozóval, köztük 50 bérelt munkaerővel termelt a gyár - tájékoztatta az MTI-t a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ kunhegyesi kirendeltségvezetője, hozzátéve: a munkáltató minden elbocsátottnak kifizeti a törvényben előírt járandóságát. Kovács József elmondta: a Videoton a gyárat a bezárás ellenére meg akarja tartani, és tárgyalásokat folytat egy nagy jászsági céggel azért, hogy a mostanihoz hasonló tevékenység megindulhasson. Ez legalább 150 ember foglalkoztatásával járna együtt - jegyezte meg. A munkaügyi központ adatai szerint júliusban Kunhegyesen és környékén a munkanélküliségi ráta 17,8 százalékos volt, a megyei átlag 10,9 százalékot tesz ki.
Cikkek Végelszámolják a Bábolnát 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 15:22
Szeptember 1-jétől az állami tulajdonú REORG Rt. végzi a régi Bábolna Rt. végelszámolását és jövő hónap elejétől kezdi meg működését az új Bábolna Élelmiszeripari Rt. is - mondta Velez Zoltán, az igazgatóság elnöke. A kisrészvényesek elfogadták az ÁPV Rt. javaslatát, miszerint a régi Bábolna végelszámolással, jogutód nélkül szűnik meg. Sági Gyula, a REORG Rt. vezérigazgatója szerint a Bábolna Rt. tartozása meghaladja a 30 milliárd forintot, az állam azonban garanciát vállalt arra, hogy elsőként a külső hitelezők és beszállítók tartozásait és a munkavállalók helyzetét rendezik a végelszámolás során. Fidesz: zavaros a Bábolna-privatizáció
Cikkek Mától Gyurcsány helyettesíti Medgyessyt 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 15:16
Mától - rendeletmódosítással - nem Kiss Péter kancellária-miniszter, hanem Gyurcsány Ferenc sportminiszter helyettesíti a 30 napig még hivatalban lévő miniszterelnököt - erről Medgyessy Péter, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc állapodott meg. Kiss Péter elmondta: mivel Gyurcsány Ferenc, a koalíciós miniszterelnök-jelölt, ez a döntés megkönnyíti a kormányváltást. Kiss Péter nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy Medgyessy Péter részt vesz-e még egyáltalán a kormányzati munkában. Gyurcsány, az anti-Orbán
Cikkek Az OMV nem pályázott a MOL gázüzletágára 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 14:46
Az osztrák OMV - amely a Mol Rt-ben már 9,1 százalékos résszel rendelkezik - nem pályázott a Mol gázüzletágát alkotó leánycégekre. Az APA hírügynökség a Népszabadság pénteken megjelent cikke alapján érdeklődött az OMV-nél. A cég a kérdésre elmondta: mélyreható elemzés után úgy döntöttek, hogy nem adnak be ajánlatot, mert - mint a szóvivő közölte - "már e nélkül is elég van a vezetékben". Ami a Mol-részesedés lehetséges emelését illeti, a szóvivő úgy nyilatkozott: "egyelőre elégedettek a jelenlegi helyzettel".
Cikkek Jégverés: hétvégén is munkában a kárrendezők 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 14:30
A már júniustól természeti csapásokban bővelkedő nyár újabb jégverésekkel, viharokkal búcsúzik
Cikkek Az Eurotours csőd háttere és következményei 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 14:22
Ez az év sem telt el botrány nélkül: idén az Eurotours utazási iroda ment csődbe
Cikkek Reformcsomag: közel 15 milliárd dollárt vár a lengyel kormány  
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 12:48
A lengyel parlament alsóháza pénteken megszavazta a kormány szociális reformcsomagjának tárgyalását. A törvényjavaslati csomag a kormány 54 milliárd zlotys (14,72 milliárd dolláros) négyéves megtakarítási tervének része, amelynek segítségével a lengyel euróövezeti csatlakozás még ebben az évtizedben végrehajtható lesz. Az ellenzéki pártok szerint az új javaslatok - egyebek között a táppénz megnyírbálása, a társadalombiztosítási rendszer kiadásainak mérséklése, az önálló vállalkozók hozzájárulási terheinek emelése - sértik a vállalkozókat és a társadalom szegényebb tagjait.
Cikkek Minden második autóhitel problémás 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 12:35
Az idén az első félévben a Merkantil Csoport több mint 144 ezer ügyfele közül közel 94 ezernek küldött ki fizetési felszólító levelet, azaz szinte minden második ügylet esetében fizetési problémák adódtak - mondta Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. Hozzátette: a fizetési problémák oka az egyre erősebb verseny, a növekvő díjak, amitől az autófinanszírozás egyre kockázatosabb tevékenységgé válik.Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
Cikkek Fegyveres kísérők a kínai repülőkön 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 12:34
Mintegy kétezer fegyveres kísérő állt munkába a kínai légitársaság több mint ezer bel- és külföldi járatán. A repülőgépek biztonságára felügyelő ügynökök különleges kiképzésen estek át, elsajátították a fegyveres támadók ártalmatlanná tételének, a velük való tárgyalásnak és a válsághelyzetek kezelésének fogásait. Mint ismeretes: miután ez év júliusában megpróbálták eltéríteni az Air China légitársaság egyik Pekingből indult belföldi járatát, a kínai gépeken megszigorították a biztonsági intézkedéseket.
Cikkek A csehek a szlovák kudarcra várnak 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 12:30
A csehek ugrásra készen várják a pillanatot, amikor a koreai Hyundai cég nem tud megállapodni Szlovákiával. Usti nad Laben polgármestere kijelentette, hogy a város közelében lévő ipari park rendkívül kedvező feltételekkel fogadja a gépkocsigyárat. A cseh beruházási vállalat a CzechInvest vezetője ugyancsak kijelentette, hogy megvan a terület, megvan a szándék, s a koreaiaknak csak jönniük kell. A Hospodarske noviny üzleti újság csütörtöki összeállítása szerint a Szlovákiában elhúzódó területvita, a kisajátítási problémák arra indíthatják a Hyundai vezetését, hogy érdemes mégegyszer felülvizsgálni korábbi a döntésüket, amikor Csehország, Lengyelország és Magyarország ellenében Szlovákiát választották beruházásuk számára.Forrás: Alfapress
Cikkek Igen a jövedéki törvény tárgyalhatóságára 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 12:12
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága általános vitára alkalmasnak találta azt a törvényjavaslatot, amely megszüntetné a kötelező napi standolásra vonatkozó augusztus 1-jén hatályba lépett rendelkezést. A pénteki ülésen általános vitára alkalmasnak talált törvényjavaslat indoklása szerint a vendéglátóipari egységek új standolási eljárása ügyében az idegenforgalmi bizottság már korábban törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a rendelkezés csak 2005. január 1-jén lépjen hatályba. Ezt azzal indokolták, hogy megfelelő időt kell nyújtani a vállalkozások számára a törvény végrehajtására, és számba kell venni a várhatóan jelentkező problémákat is. Mivel azonban a törvényjavaslatot a parlamenti szünet előtt nem fogadták el, augusztus 1-jén hatályba lépett a vitatott rendelkezés. Hatályon kívül helyezik a standolásról szóló törvényt?
Cikkek Tovább dagad a dopping-botrány 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:40
Hiába indult magyar kajak-kenu-arannyal, ezüsttel és két bronzzal a pénteki nap, ezekkel szinte egy időben újabb doppinghírek érkeztek. Gyurkovics Ferenc 105 kilós súlyemelő vizeletében anabolikus szteroidok nyomaira bukkantak. Meg nem erősített hírek szerint ma elvehetik Annus Adrián kalapácsvetésben szerzett aranyérmét is.
Cikkek Bush elismerte a rossz helyzetfelmérést 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:39
Az amerikai elnök először ismerte el, hogy rosszul mérte fel a háború utáni helyzetet Irakban. George Bush a New York Timesnak adott interjújában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az amerikai hadsereg képes volt válaszolni a nem várt kihívásokra. Hozzátette: a Pentagon tájékoztatása szerint eddig 969 amerikai katona halt meg az iraki harcok során. Az amerikai elnök az újságnak beszélt arról is, hogy folytatja a diplomáciai nyomást Észak-Koreával, és Iránnal szemben.
Cikkek Felfüggesztették a sörpapírok kereskedését 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:38
A tőzsde 10 óra 58 perctől felfüggesztette a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a tőzsdenap hátralévő részére - tette közzé a BÉT hivatalos honlapján pénteken. A közlés szerint olyan információ jutott a BÉT tudomására, amely a részvények árfolyamának alakulását befolyásolhatja.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Tovább csökkenhet az iraki olajexport 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:13
Újabb szabotázskaciót követtek el péntekre virradóra Irak déli részén két olajvezetéknél, amelyek a déli iraki olajmezőket exporttartályokkal kötik össze. Az akció nyomán tovább csökkenhet az iraki olajexport, de ennek mértékét egyelőre nem tudni - nyilatkozta egy szállítási forrás.Az OPEC 30 dolláros olajárra törekszik
Cikkek Bizottsági nem a privatizáció leállítására 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:12
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága pénteki ülésén 13 nem és 12 igen szavazattal nem tartotta általános vitára alkalmasnak az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Papcsák Ferenc és Rogán Antal Fideszes képviselők önálló indítványa szerint az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy állítsa le a Bábolna Rt., a Bólyi Mezőgazdasági Rt., a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt., a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., a Tokaj Kereskedőház Rt., a Mol Rt., a Richter Gedeon Rt., a 24 Volán-társaság, a Magyar Villamos Művek Rt.,a Magyar Posta Rt., a Hollóházi Porcelángyár és a Zsolnay cégcsoport állami tulajdonrészének privatizációját. Emellett az ellenzéki képviselők indítványozzák azt is, hogy a már kiírt privatizációs pályázatokat a kormány vonja vissza, illetve a már elbírált pályázatok szerződéseit ne írja alá.
Cikkek Becserélhetőek a veszélyes Siemens mobilok 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:02
A német mobiltelefongyártó Siemens szoftverhibára figyelmeztette 65-ös sorozatának vásárlóit, és bejelentette, hogy az érintett mobilok szabadon becserélhetőek. "A német vásárlók közvetlenül a cégnek küldhetik a veszélyessé vált modelleket, míg más országokban szervízpartnereinket kereshetik fel" - mondta el a Siemens Mobile szóvivője. A szoftver hibája, melyet a 65-ös sorozat minden fajtájában felleltek, azt eredményezte, hogy a telefon rendkívül hangosan játszotta le szétkapcsolási dallamát, amikor automatikusan bontott az akkumulátorok kimerülése miatt. Szélsőséges esetben a hangerő akár halláskárosodást is okozhat.
Cikkek 0,9 százalékkal bővült a brit GDP 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 11:01
A korábbi becslést megerősítve, az idei második negyedben 0,9 százalékkal bővült a brit GDP. Elemzők ugyancsak 0,9 százalékot vártak a megelőző negyed 0,7 százalékos bővülése után. Éves szinten a GDP-bővülés a második negyedben 3,7 százalékos, szintén megegyezően a korábbi becslés adta értékkel.
Cikkek Javaslat a 2005. évi költségvetéshez 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 10:49
Dr. Nagy Sándor, a MeH területfejlesztési politikai államtitkárának elgondolásai a 2005. évi költségvetéshez
Cikkek Csökkent a német fogyasztói bizalom 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 10:29
A GfK német gazdaságkutató becslése szerint a német fogyasztók bizalma szeptemberre csökken: a pénteken kiadott GfK bizalmi mutató csak 2,0 pontot jelzett, az augusztusi felülvizsgált 3,0 pont után. A GfK a csökkenést szinte kizárólag a jövedelmi várakozások mérséklődésére vezeti vissza, és ez is Németország keleti felére korlátozódik, ahol a kormány munkapiaci reformjainak hatásától leginkább tartanak. Németország nyugati tartományaiban a jövedelmi várakozások az előző hónaphoz képest változatlanok voltak.
Cikkek Mi is az a befektetési alap? Hogyan működik? 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 10:19
A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg
Cikkek A Mol csak szeptemberben hozza nyilvánosságra a gáz-ajánlatok számát 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 10:02
A Mol csak szeptember elején hozza nyilvánosságra a gázcégeire érkezett ajánlatok számát. A Népszabadság információi szerint az adatszobát négy társaság, a Gazprom, a Ruhrgas, az OMV és a Gas de France képviselői keresték fel. A Mol vezetőinek korábbi nyilatkozatai alapján tudni lehet: egyáltalán nem biztos, hogy valóban eladják a részesedéseket. Az OMV délután már cáfolta az értesülést. Ha a pályázók javaslatai elmaradnak a kívánatosnak tartott szinttől, az sem kizárt, hogy elállnak a további tárgyalásoktól.A Mol nem válik meg a gázüzletágtól
Cikkek Gyurcsány Ferenc szeretne a települések felé fordulni 
Privátbankár.hu | 2004. augusztus 27. 09:57
Gyurcsány Ferenc szeretne a települések felé fordulni: a régióknak önálló fejlesztési forrásokat, a kisebb településeknek a nagyobbakhoz hasonló esélyeket kíván biztosítani. A miniszterelnök-jelölt a Népszabadságnak kiemelte: véleménye szerint a településeken, a városokban és a falvakban van a modern baloldali és liberális politizálás döntő terepe. Gyurcsány Ferenc az interjúban "a világ legrövidebb kormányválságának" nevezte az elmúlt napokban kialakult helyzetet. Az új kormány személyi összetételét illetően mindössze annyit közölt, hogy bátor és karakteres kormányzásra készül. "Egy biztos: Kiss Péter benne lesz az új kormányban is" - mondta.Reflektorfényben a kormányfő-váltás
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG