Hírek
Cikkek
Járaiék nem is foglalkoztak a kamattal
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 14:03
Meglepetésre csak néhány elemző számított, de erre ők sem készültek fel: a Monetáris Tanács ülésén szóba sem került a kamatcsökkentés
Cikkek
Ki dönt a költségvetés irányelveiről?
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 12:40
Vita robbant ki a szocialisták és az ellenzék között arról, hogy ki állapítja meg a költségvetés prioritásait. A fideszes Szijjártó Péter arra a hírre utalva, amely
szerint egy-egy politikus az MSZP elnökségéből, a frakcióból és a
kormányból határozza majd meg a jövő évi büdzsé fő irányvonalát, azt
mondta: ez a "politikai bizottság" átvette a kormányzást Medgyessy
Péter kabinetjétől, így az már csak ügyvezető kormányként működik. A szocialisták válaszukban hangsúlyozták: demokráciában a kormánypártok, azok frakciói és a kormány együttműködése szükséges a költségvetés elfogadásához, ezért nincs semmi rendkívüli az egyeztetésben.
Cikkek
Már a Malévnál is megéri interneten jegyet venni
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 12:06
A légitársaság jövőre már e-ticketet is árúsít, addig is a világhálón rendelt jegyek árát csökkenti
Cikkek
Mennyivel tartozik az APEH-nak? Őszig megtudja!
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 12:02
Az APEH mai nappal megkezdte az ún. folyószámla-kivonatok kiküldését. Az adóhatóság bejelentése szerint a kivonatok postázása az egyéni vállalkozók, illetőleg magánszemélyek részére 2004. augusztus 31-ig, a gazdálkodó szervezetek részére pedig 2004. október 30-ig fog megtörténni. Folyószámláról szóló egyenleg értesítő csak az kap, akinek egyenlge túlfizetést vagy tartozást mutat. A kiküldött értesítők száma az elmúlt években - 1999-et kivéve - rendre meghaladta az 1 milliót, 2001-ben pedig megközelítette a 2 millió darabot.Az APEH felhívja az adózók figyelmét, hogy amennyiben a folyószámla-kivonaton a saját nyilvántartástól eltérő adatot(kat) észlelnek, úgy - lehetőleg írásbeli - észrevételeikkel a folyószámlájukat vezető, a kivonaton feltüntetett illetékes APEH-igazgatósághoz fordulhatnak. Fontos tudni, hogy az észrevétel benyújtása illetékmentesen történhet meg. Számolja ki, mennyit kell fizetnie az APEH-nak!Adja el APEH-követelését!További adózási tudnivalók
Cikkek
A görög csapat miatt megugrott az Adidas árfolyama
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 11:39
A sportszergyártó is szépen kaszál a görögök győzelmével
Melyik csapat milyen mezben játszik?
Kamatemelés a foci miatt?
Cikkek
Tovább bővülhet a világ mobilpiaca
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 11:09
A világ mobiltelefon kereslete a legfrissebb előrejelzések szerint az idén eléri a 600 milliót, szemben a szakmai körök korábbi, 540 millió körüli előrejelzéseivel. ennek köszönhetően a japán Seiko Epson Corp., a mobiltelefonokba való folyadékkristályos (LCD)
kijelzők legnagyobb gyártója a világon - egyszersmind a második
számú nyomtatógyártó a világon - rekord szintre emelte éves
előrejelzését az adózott eredményére.
Eszerint a 2004/05-ös, jövő márciusban záró pénzügyi év
adózott eredménye 58 milliárd jen (535,5 millió dollár) lesz, 34,9
százalékkal több, mint a korábban jelzett 43 milliárd jen.
Cikkek
Safety Car: elmarad a Ferrari tőzsdei bevezetése
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 10:57
A FIAT - a rossz piaci körülményekre hivatkozva - bizonytalan időre elhalasztja
sportkocsigyártó leánycége, a Ferrari tőzsdére vitelét. A FIAT szóvivője azt
közölte: jelenleg friss tőkeigényük a korábbinál kisebb, a konszern
helyzete valamit javult, és bíznak a további felfutásban is.
Hasonlóan érvel a Commerzbank is, amely két éve 228 millió
euróért 10 százalékos részt vett a Ferrariban. A bank szerint a
tőzsdei bevezetés immár nem elsődleges cél.
Az olasz Mediobanca nagybank 2002 nyarán vette meg a FIAT-tól a
Ferrari 34 százalékát és ebből 10 százalékot továbbértékesített a
Commerzbanknak. Akkor hangsúlyozták, hogy pusztán pénzügyi, nem
pedig stratégiai döntésről volt szó.
A FIAT hétfő délelőtt 6,66 eurón állt Milánóban, pénteki, 6,68
eurós zárásához képest 0,37 százalékos csökkenéssel. Hétfőn 6,67
eurón nyitott. Az év eleje óta 9,54 százalékot erősödött, 7,01-5,22
euró között mozgott. Egy évvel ezelőtti áránál is 9,54 százalékkal
drágább jelenleg.
Cikkek
A vártnál rosszabb az euróövezet szolgáltatói BMI-je
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 10:48
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte, több mint kétezer német,
francia, olasz, spanyol és ír vállalat felmérése alapján készült
beszerzőimenedzser-mutatója 55,3 pont júniusról, tizenkettedik
hónapja jelezve a teljesítmény növekedését. A fejlődés üteme azonban
júniusban lassult, főként a kereslet lanyhulása és a kibocsátási
árak február óta tartó, kényszerű további visszafogása miatt,
miközben a bekerülési árak emelkedtek.
Az elemzők 55,6 pontot vártak júniusról. A felmérés az
euróövezeti szolgáltatások 83 százalékát öleli fel.
Az új megrendelések részmutatója négyhavi csúcsra emelkedett.
A foglalkoztatás részmutatóját lehúzta az állások további
ritkulása Németországban, miközben Franciaországban, Olaszországban,
Spanyolországban nőtt a foglalkoztatás a szolgáltatásokban.
Cikkek
Október előtt nem döntenek a PKN Orlen sorsáról
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 10:06
A legnagyobb lengyel bank, a PKO Bank Polski tőzsdei kibocsátása
rendben halad, de a PKN Orlen olajtársaság állami maradékának
eladásával meg kell várni, amíg megszületik az állam stratégiai
gazdasági érdekeinek védelméről szóló törvény - ezt erősítette meg
Jacek Socha lengyel kincstárügyi miniszter a Reuters
hírügynökségnek nyilatkozva. A törvénytervezetet várhatóan októberben terjeszti a
parlament elé a kormány.
A PKO Bank Polski 30 százalékának eladásából 6 milliárd zloty
(1,5 milliárd dollár) bevételt remél a lengyel kormány. A prospektus
várhatóan még ebben a hónapban megjelenik, és az elsődleges jegyzést
októberre vagy novemberre időzítik.
Socha elmondta, hogy nagy kibocsátást terveznek az állami
földgáz-monopóliumból, a Polskie Gornictwo Naftowe i Gazownictwóból
(PGNiG) is, habár gyors döntés nem várható.
A PKN szívesen jönne a budapesti tőzsdére
Tovább tárgyal a MOL és a PKN Orlen
Cikkek
A 250-es szintet teszteli a forint
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 09:46
A bankközi piacon 249,80-250,00 forinton jegyezték az eurót fél tízkor,
szemben a péntek esti 250,50/70 forintos árfolyammal.
A kereskedők szerint marad a 250 forint körül euró árfolyam. A
piac nem vár alapkamat csökkentést, bár egyes vélemények szerint
elképzelhető egy 25 bázispontos kamatmérséklés. Jelenleg a jegybanki
alapkamat 11,5 százalék.
A dollárral reggel 203,20/35 forint körül kereskedtek,
míg pénteken délután 203,60/80 forint volt a dollár kurzusa.
Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek
Az eső keresztülhúzta Demszky számításait
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 09:37
Nem teljesültek, szakértők szerint nem is teljesülhettek Demszky Gábronak az EP-választási kampányban tett ígéretei. A főpolgármester akkor azt ígérte, hogy június végére eltűnnek a kátyúk az utakról. Ám hiába múlt el június, még mindig mintegy 500 úthiba található a főváros kezelésében lévő 1050 kilométeres főútvonal-hálózaton. A szokásosnál rosszabb helyzet oka az igen esős időjárás.
A kátyúbrigádok mintha szélmalomharcot vívnának, nagyjából annyi lyukat tudnak betömni, amennyi egy nap keletkezik. Az idén mintegy egymilliárd forintot költenek a kátyúk eltüntetésére.
Magyar Hírlap
Cikkek
Fizetésképtelen a Yukos
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 09:22
Újra belerúgnak a már egyébként is a földön fekvő olajóriásba: egy külföldi bankcsoport egymilliárd dollárját szeretné visszaszerezni
Cikkek
Meglepik-e a befektetőket Járaiék?
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 08:44
A Monetáris Tanács várhatóan ma nem csökkenti az alapkamatot, azonban nem zárható ki egy meglepetésszerű kamatvágás
Deviza / Áru
Melyik nehezebb: az ólom, vagy az arany?
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 08:40
Erre a kérdésre is választ kaphat, ha ellátogat a jegybankba
Cikkek
Szabotázs-akciók hírére drágulhat az olaj
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 08:15
Szabotőrök az észak- és dél-iraki kőolajmezőket összekötő stratégiai fontosságú vezetékre támadtak tegnap, miután előző nap egy másik vezeték elleni támadás következtében felére csökkent az export.
Az iraki gazdaság motorjának számító kőolajipari létesítmények elleni támadások aláássák az új iraki kormánynak a gazdasági fellendülés és a politikai elégedetlenséget szító szegénység felszámolása érdekében tett erőfeszítéseit.
Ijád Allávi kormányfő ígéretet tett arra, hogy megfékezik a szabotőröket, akik idén már több alkalommal állították le az olajexportot.
Cikkek
Autópiac: visszesett a Suzuki, jön fel a Renault
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 08:12
A "Mi autónk" azonban még így is őrzi piacvezető helyét, csökkent az Opelek eladása is
Cikkek
Devizahitel: már lehet devizában is törleszteni
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 07:32
A bankok a tavaly nyári szintre nyomják a kamatokat, nem árt azonban megvizsgálni a mellékköltségeket
Cikkek
MTI: irány az MTV új székháza?
Privátbankár.hu | 2004. július 5. 07:01
Elképzelhető, hogy a köztelevízió új székházába költözik a Magyar Távirati Iroda. A társbérlettel több százmillió forinttal csökkenthető lenne az MTI működési költsége. Így a hírügynökség struktúrájának átalakítására koncentrálhatna, ahelyett, hogy különböző megszorító intézkedésekkel próbálná kigazdálkodni az évente mintegy 130 millió forintos hiányát.
A Népszava információi szerint azonban számos MTI-s ódzkodna egy ilyen megoldástól: például attól tartanak, hogy a nagyobb lobbierővel rendelkező MTV árnyékában a nemzeti hírszolgáltató képtelen lenne saját - pénzügyi - érdekeit érvényesíteni.
Népszava
Volt RTL-esek állítanak konkurenciát az MTI-nek
Az MTI még küzd az RTL-ért és a Magyar Rádióért
Cikkek
Hétvégi ajánlatunk: játék, utazás, karrier, angol
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 17:25
- Utazzon velünk!
- Több mint 2600 állás vár betöltésre
- Akár ingyen is parkolhat!
- A Privátbankár angolul
Cikkek
Jelentősen erősödött a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 17:12
A bankközi piacon 250,20/40 forinton jegyezték az eurót pénteken délután, a közös európai devizát csütörtökön délután még 251,20/40 forinton jegyezték. A forint az intervenciós sáv erős oldalán péntek délután 11,35 százalékon állt, szemben a csütörtök délutáni 10,99 százalékkal. A devizapiaci résztvevők élénk kereskedésről számoltak be, főleg amerikai dollárt adtak el forintért azután, hogy kedvezőtlen makroadat jelent meg kora délután az Egyesült Államokban. A forint jelentősen erősödött a dollárral szemben: a dollárt 203,60/80 forinton jegyezték pénteken délután, míg csütörtökön záráskor 206,40/50 forint volt a dollár kurzusa. A forintpiacon az overnight kamatok a 11,20 százalékon álltak, ami enyhe csökkenés az előző napi 11,50 százalékhoz képest.
Cikkek
Kuriózum: 100 millió eurós FHB kötvénykibocsátás
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 17:09
Az FHB vezető szervezőnek jelölte ki a Bayerische Landesbankot és a DZ Bankot 100 millió eurós, ötéves futamidejű kötvénykibocsátásához
Cikkek
EU-alkotmány: végre megvan az időpont
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 16:04
November 20-án Rómában írják alá az Európai Unió (EU) múlt hónapban elfogadott alkotmányát - jelentette be pénteken Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Az olasz miniszterelnök Jacques Chirac francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón tette meg bejelentését Párizsban. Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a történelmi jelentőségű
okmányt novemberben látják el kézjegyükkel a szervezet vezetői. Az aláírás helyszíne elégtételül szolgálhat Silvio Berlusconi számára, akinek tavaly ősszel, az EU tanácsának soros elnökeként nem sikerült elérnie, hogy 25 ország képviselői megállapodjanak az
alkotmány szövegében.
Cikkek
USA munkanálküliség: Bush gondban lesz
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 15:41
Júniusban 5,6 százalékos, az előző havival azonos szintű volt az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta - jelentették be pénteken
Cikkek
Négy nagy diktátor lemondta a párizsi divatszemlét
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 15:18
A nagy divatházak közül nyolc vesz részt a jövő héten Párizsban tartandó nemzetközi seregszemlén, ahol a téli haute couture kollekciókat mutatják be
Cikkek
USA-munkanélküliség: 5,6%, a számok stimmelnek
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 15:10
Júniusban 5,6 százalékos, az előző havival azonos szinten volt az Egyesült Államokban a munkanélküliség - jelentette be pénteken a munkaügyi minisztérium. A szakértői előrejelzésekben is 5,6 százalékos munkanélküliség szerepelt júniusra.
Cikkek
A vártnál gyorsabban bővül az eurózóna gazdasága
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 14:43
Az euróövezetben a vártnál erőteljesebb lesz a gazdasági növekedés az idén, mert nőtt a fellendülésbe vetett bizalom
Cikkek
Gyengül a BUX, nagyon forog a Fotex
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 14:29
Gyengült a Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója. A BUX 16 ponttal 11.573 pontra módosult. A Fotex papírjai meglepően nagy forgalom mellett emelkednek, a Fotex papírok 12 ponttal erősödtek, jelenleg 156 forinton állnak. A négy vezető részvény közül a Mol 25 ponttal 8350-re, a Matáv 9 ponttal 834 forintra erősödött. Közben az OTP 9 ponttal 4209-re drágult, a Richter pedig 500 ponttal 20.500 pontra gyengült.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
A BÁT visszavonta a BÉT-egyesülési határozatot
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 14:27
A Budapesti Árutőzsde Rt. (BÁT) pénteki rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok
visszavonták a BÁT és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) integrációjáról hozott korábbi határozatot, döntöttek személyi kérdésekben és a Keler-részvények egy részének eladásáról is határoztak. Török Sándor, a BÁT elnöke az MTI-Econews-nak elmondta: a
két tőzsde integrációjának már megkezdett munkáját folytatják, ezt a személyi kérdésekben hozott döntések is jelzik. A BÁT a tulajdonában lévő 25 százaléknyi Keler-részvényből ad el, az összes részvény 5 százalékát kitevő csomagot. Az elnök az
eladási árfolyamot nem kívánta közölni. Az MTI-Econews értesülése szerint a csomag közel 590 millió forintért cserél gazdát.
Cikkek
Hárommilliárdos beruházás Nyíregyházán
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 12:58
A Jász-Plasztik Kft. 3 milliárd forintos beruházásba kezd a Nyíregyházi Ipari Parkban - jelentette be Kasza Lajos ügyvezető igazgató pénteken
Cikkek
Lengyelország beperelte az Európai Bizottságot
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 12:09
Lengyelország az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok közül elsőként perelte be a héten az Európai Bizottságot az Európai Bíróságnál
Cikkek
Megvan az engedély, 2008-ban kész a 4-es metró
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 12:04
Jogerős a 4-es metró vasúthatósági engedélye, ezért a Fővárosi Közgyűlésnek mielőbb rendkívüli ülést kell tartania
Cikkek
A budapesti önkormányzatot a legnehezebb lefizetni
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 11:20
A budapesti önkormányzatnál a legjobbak a korrupcióellenes rendszabályok a visegrádi négyek fővárosai közül
Cikkek
Javuló lakossági és vállalati gazdasági közérzet
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 11:13
A háztartások gazdasági közérzete az elmúlt három hónapban javult - közölte az Ecostat pénteken
Cikkek
Erősödik a forint, de nem várható a 250 alatti euró
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 10:08
A bankközi piacon 250,50/70 forinton jegyezték az eurót pénteken reggel, szemben a csütörtöki délutáni 251,20/40 forintos árfolyammal. A forint az intervenciós sáv erős oldalán a reggeli nyitáskor 11,35 százalékon állt, csütörtökön délután 10,99 százalékon.
A kereskedők szerint az euró nem lépi át a 250 forintos árfolyamot, 250-252 forint között mozog majd. Nem számítanak élénk forgalomra a piacon pénteken. A dollárral pénteken reggel 206 forint körül kereskedtek, ez alig tér el a csütörtök délutáni szinttől, amikor 206,40/50 forinton mozgott.
Cikkek
Mit tegyünk, ha vájkálnak a magánéletünkben?
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 10:04
Kellemetlen pillanatokat okozhat az állásinterjún egy személyeskedő, intim szférát kutakodó interjúztató
Cikkek
Beckham tizenegyese: 300 millió fontos veszteség
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 09:39
Az aranylábú gyerekek lába tényleg aranyat ér. Wayne Rooney például a legfrissebb hírek szerint megdöntheti az eddigi átigazolási csúcsot
Cikkek
A németeket szeretik legkevésbé Európában
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 09:18
Kontinensünkön minden nemzet közül a legkevésbé rokonszenves a német, derült ki egy -19 európai országban, négyezer ember megkérdezésével végzett - felmérésből, a válaszadók 22 százaléka jelölte meg a németeket. Az európaiak kedvenc városainak toplistáját Párizs, London és Róma vezeti. A Reader's Digest által végzett kutatás során aziránt is érdeklődtek: a válaszadó mennyire elégedett azzal, hogy hova született. A belgák 22 százaléka inkább francia nemzetiségű szeretne lenne, míg a hollandok 16 százaléka belga lenne legszívesebben. Európa-szerte imponálónak tartják az olasz mentalitást, csábítónak a francia konyhát és lebilincselőnek az angol humort.
euro.hu
Cikkek
Tovább száguldhat a a Mol
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 09:03
Visszafogott forgalom mellett gyengülésre számítanak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki kereskedési napján az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője visszafogott forgalom mellett csökkenő árakat valószínűsít az amerikai tőzsde negatív zárását követően. Hozzátette: pénteken délután hozzák nyilvánosságra az amerikai munkanélküliségi adatot, ami jelentősen befolyásolhatja a nemzetközi piacokat. A vezető részvények közül kiemelte a Mol-t, ami szerinte tovább
emelkedhet. Hozzátette: a legfrissebb információk szerint az oroszországi Jukosz olajipari vállalat ismét csőd közelébe került, ami "azt jelenti, hogy megélénkülhet a kereslet a
közép-kelet-európai olajipari társaságok iránt". Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője elmondta: várhatóan élénk lesz pénteken a kereslet a gyógyszeripari részvények, elsősorban a Richter papírjai iránt, azt követően, hogy csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a J.P. Morgan Securities Ltd. nyerte a Richter Gedeon Rt. részvényeire vonatkozó pénzügyi insturmentum kibocsátását, értékesítését megszervező és lebonyolító
befektetési szolgáltató kiválasztására kiírt pályázatot.
Cikkek
Távozik a NABI vezére
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 08:45
Távozik Patrick Rona, a NABI Inc. igazgatóságából és a vezérigazgatói székből - tette közzé a társaság a BÉT hivatalos honlapján pénteken. Patrick Rona 2002 óta látta el a NABI Inc. operatív vezetői feladatait, megbízatása 2004. július 1-i hatállyal szűnik meg.
A NABI Inc. ügyvezetését átmeneti időre J. Daniel Garrett veszi át, aki jelenleg a NABI Inc. elnök-helyettese és pénzügyi igazgatója, valamint a NABI Csoport pénzügyi igazgatója.
Cikkek
Adja nekünk lakását, cserébe eltartjuk!
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 08:15
Néhány év alatt akár önfenntartóvá válhat a lakásért életjáradék program - vélik szakértők. Elindítása egy-két milliárd forintos központi forrást igényelne
Cikkek
Mit tudnak a balesetbiztosítások?
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 08:04
Olcsósága miatt szeretik ezt más biztosításhoz kapcsolni
Cikkek
Kegyelemdöfés a Yukosnak: zárolták a számlákat
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 07:44
Az orosz YUKOS olajcég termelése leállhat, miután a végrehajtók zárolták összes
oroszországi bankszámláját, biztosítékként a 2000-re vonatkozó, jogerősen megítélt 3,4 milliárd dollárnyi adóhátralék kifizetésére. A YUKOS-nál csütörtökön késő este közölték: a számlazár öt napon belül termelése leállítására kényszerítheti, mivel nem tudja fizetni a működési költségeit sem. A zárolás egyben kétségessé teszi a cég fizetőképességét nemzetközi hitelezőinek, és közvetlenül veszélyezteti folyó adófizetéseit. A YUKOS csütörtökön 8,00 dolláron zárt a moszkvai RTS tőzsdén, ugyanúgy, mint szerdán.
Cikkek
Európai korrupciós körkép - kinek hol mennyit?
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 07:39
Számos kelet-európai országban jelentősen csökkent, ám több államban kifejezetten előretört a korrupció 1999 óta
Cikkek
Újabb milliárdos csapás érheti a költségvetést
Privátbankár.hu | 2004. július 2. 07:22
Százmilliárdos lehet a tét a költségvetésnek a folytatódó kismamapótlékok ügyében - az ügy kirobbantója ugyanis az Emberi Jogok Bíróságához fordul
Cikkek
Történelmi csúcson zárt a MOL
Privátbankár.hu | 2004. július 1. 17:17
Erős napot zárt ma a budapesti tőzsde, a MOL papírjait már nyitás után 8300 Ft fölé rántották, ami kellően megalapozta a napi hangulatot.
Az olajpapír végül 2,5 mrd-os forgalom mellett 8325 Ft-on zárt, ami 120 Ft-os, 1,5%-os emelkedést jelent a tegnapi záráshoz képest.
Tőzsdei záró árfolyamok
A BUX 11657 ponton, 120 pontos pluszban zárt, a blue chipek az OTP kivételével erősödtek: a bankpapír 10 Ft-tal 4200 Ft-ra csökkent, a Matáv 843 Ft-on (+18 Ft), a Richter 21000 Ft-on (+300 Ft), az Egis 9200 Ft-on (+50 Ft) fejezte be a napot.
Az Antenna részvényeit az egész napos semmittevés után az utolsó negyedórában 240 millió Ft-os forgalommal 2990 Ft-ig (+90 Ft) húzták fel a vevők, a Fotex pedig 46 milliós forgalom mellett 9 %-kal 144 Ft-ra drágult.
Cikkek
Kivégzik a Yukost: újabb 3,4 milliárd dolláros követelés
Privátbankár.hu | 2004. július 1. 17:05
Az orosz adóhatóság újabb 3,4 milliárd dolláros hátralékot kér számon a csőd
fenyegette YUKOS olajcégen az Interfax szerint.
A 2001-re vonatkozó, újabb követelésről szóló vizsgálati aktát az adóhatóság csütörtökön küldte meg a YUKOSNAK - közölte egy illetékes az orosz hírügynökséggel. A moszkvai döntőbíróság kedden jogerősen megítélte egy 2000-re vonatkozó, hasonló nagyságú
követelés behajtását a YUKOSON. Ennek kifizetésére a végrehajtók öt napot adtak az olajcégnek.
Az újabb követelés hírére a YUKOS árfolyama 14 százalékkal esett
a moszkvai tőzsdén.
Cikkek
Enyhén csökkent a hozam az aukción
Privátbankár.hu | 2004. július 1. 16:59
A 12 hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy csütörtöki aukcióján 11,17 százalékos átlagos éves hozam alakult ki, ami 8 bázisponttal alacsonyabb a két héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál.
Az aukcióra 85,4 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, több mint a duplája az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) által felajánlott 35 milliárd forint össznévértékű mennyiségnek. Az ÁKK 35 milliárdnyit fogadott el az ajánlatok közül, a kibocsátott 38,5 milliárd forintból 3,5 milliárdnyit az ÁKK saját számlás értékesítésre bocsátott ki.
Ajánló:
Állampapír referenciahozamok, indexek
Befektetés
Júniusban kisebb lehet a hiány
Privátbankár.hu | 2004. július 1. 16:33
Draskovics Tibor szerint a júniusi államháztartási deficit valamivel kisebb lesz, mint a minisztérium korábbi előrejelzése
Friss
Ingatlan
Trump a szomszédunkban bizniszel
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Történelmi csúcsra ugrottak a személyi kölcsönök
17:03
-
Apró trükk, hogy lehet kicselezni az emelkedő bankköltségeket
16:04
-
Megőrül az ország a remegő palacsintáért – hamarosan több vidéki városban is megjelenhet
15:06
-
Dől a pénz a döntetlenekre – erre fogadnak most a legtöbben a vb-n
14:03
-
Sulyok Tamás ismét megszólalt
13:03
Turizmus Online cikkei
-
Brutál hőhullám érte el Spanyolországot
14:47
-
Turisztikai Világszervezet: friss jelentés a nemzetközi turizmus helyzetéről
08:02
-
Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről
04:24
-
Ritka természeti jelenség a Boden-tó környékén
10:41
-
Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás
09:04
A vidék hírei
-
Nyár közepén is fagyott a Bükkben – döbbenetes hőmérséklet-különbségeket hozott a változékony időjárás
17:36
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
2026. július 5. 15:59
-
Véres dráma New Yorkban
2026. július 5. 13:06



