3p
Egyes ingatlantípusoknál az alku helyett már licitálnak a lakásvásárlók a Duna House tapasztalata alapján. Elsősorban a különleges adottságokkal rendelkező, népszerű helyen lévő ingatlanokra licitálnak a vevők - akár néhány százalékkal is emelkedhet a végső ár.
MTI Fotó, Czeglédi Zsolt

Senki többet, harmadszor?

A nagyon jó elhelyezkedésű és különleges adottságokkal rendelkező ingatlanok esetében már egyre gyakoribb jelenség, hogy az ingatlan árából egyáltalán nem enged az eladó, sőt több vevő aktív érdeklődése esetén az ingatlanközvetítő segítségével licit formájában áron felül értékesíti azt.

Befektetők például kifejezetten keresik a XIII. kerület dunai panorámás lakásokat, vagy a ritkábban elérhető Váci utcai lakásokat, amelyekre az irányáron felül is hajlandók költeni. A lakhatási céllal vásárlók esetében pedig a jól árazott a piacon már olcsóbbnak számító ingatlanok esetében alakulhat ki árverseny.

„2018 első negyedévében több száz lakást értékesítettünk a hirdetési árnál magasabb összegért, ez az adásvételi tranzakciók 4,2 százalékát jelenti a használt ingatlanoknál, ami a tavalyi adatokhoz képest növekvő tendenciát mutat.” – nyilatkozta Benedikt Károly a Duna House elemzési vezetője.

„Az eladók esetében az ingatlan irányárának meghatározása és a vevői ajánlatok kezelése sok esetben okoz gondot, amelyek következtében súlyos anyagi veszteség is érheti az eladót. A szakmai segítség a licit és az alku folyamatában is többszázezer forintot jelenthet a folyamat végén.”

Lehet még alkudozni, de egyre kevesebbet engednek az árból

Felújítsam a lakást, mielőtt eladom?

Az eladó lakások 44 százalékát kínálták jó állapotúként a tulajdonosok az elmúlt 10 évben, minden ötödik lakást közepes vagy felújítandó lakásként árulnak Magyarországon. Örök kérdés, hogy vajon érdemes-e felújítani a lakást, mielőtt megpróbáljuk eladni, vagy ilyenkor már fölösleges költeni rá a pénzt? A dilemma most nagyobb, mint valaha >>

Az alku tekintetében ingatlantípusonként és területenként eltérő eredményeket mutatnak a Duna House piaci adatai. 5%-nál nagyobb mértékű alkuval egyre ritkábban találkozhatunk, sok esetben már csak minimális 1-2%-ot engednek az árból az eladók.

A fővárosi panellakások tekintetében Budán és Pesten is 3%-ot lehetett alkudni az idei év áprilisában, míg vidéken kicsit szerencsésebbek voltak a vevők és így a keleti és nyugati országrészben is 4%-os alkuval lehetett ingatant vásárolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Látványos repülőrajtot vett a budapesti panelek árszintje
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 17:01
Elszálltak a panellakások árai: Újbudán már 1,27 millió forint az átlagos négyzetméterár. Sok kerületben már csak legyintenek a 75-80 milliós panellakás-hirdetésekre a vásárlók, de Pesterzsébeten ez újdonságnak számít: az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedtek az árak.
Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG