6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A válságot követő években sokan kivártak a vásárlással és inkább béreltek, ha úgy hozta az élethelyzet. Ez segítette a bérlakáspiacot, hogy ne essenek az árak, sőt az utóbbi 3-4 évben inkább lassú emelkedés indult meg. Az elmúlt fél-háromnegyed évben azonban meredeken ugrottak az árak.

Népvándorlás

A munkahelyek miatt a kisebb településekről sokan költöztek a nagyobb városokba és közülük a legtöbben béreltek, vagy az olcsóbb panellakás vásárlást választották. Az olcsó panelekre a befektetők is szívesen ugrottak, ugyanis itt magasabb hozamot lehet realizálni, hiszen a bérleti díj nem sokkal kevesebb a téglalakásénál, viszont az ára kedvezőbb.

Ez a Duna House panel árindexén is jól látszik, ugyanis rendkívül meredek emelkedést mutat.

A vidékről költözők és a vásárlás helyett bérlést választók növekvő száma, vagyis árfelhajtó hatása mellett így maguk a befektetők/főbérlők is emelni tudták áraikat, lekövetve az áremelkedést. Ezzel nemhogy szinten tudták tartani az elvárt éves hozamot, de még növekedésre is volt tér.

A Duna House által készített Hozamindex jól mutatja, hogy a kezdetben 7 százalék alatti éves bérbeadási hozam mostanra túlhaladta a 8 százalékot is.

A bérleti díjakat tekintve nagy a szórás természetesen. Aki viszont megfelelő áron kínál, az szinte 1-2 nap alatt lebonyolíthatja a kiadást, sőt a nagy érdeklődésre tekintettel könnyen licithelyzet is kialakulhat. Az a bérlő lehet tehát szerencsés, aki rugalmas az árban és gyorsan lecsap a lehetőségekre. Főleg a következő hetekben, amikor az egyébként is nehéz piacra még az egyetemisták is „rászabadulnak”.

A Duna House által az elmúlt fél évben közvetített kiadó ingatlanok átlagos, egy négyzetméterre eső bérleti díja az alábbiak szerint alakult a legforgalmasabb lokációkban:

Az ár azonban nem minden, számtalan egyéb tényezőre is érdemes odafigyelni. Éppen ezért bérlőként érdemes ingatlanközvetítőhöz fordulni, ugyanis a szolgáltatás ingyenes (a főbérlő fizeti a jutalékot) és számtalan kellemetlenségtől és felesleges köröktől mentesülhet a bérlő. A közvetítőnek ugyanis nem célja ingatlanról ingatlanra cipelni az érdeklődőt a városban, míg el nem fárad és végül talán bérel valamit. Sokkal hatékonyabb már az irodában minél több információval ellátni minden egyes ingatlanról a bérlőt, képeket, alaprajzot mutatni – és végül csak olyan ingatlanba invitálni, mely valóban érdekes és megfelelő lehet számára. Ez mindkét fél számára kényelmesebb.

A leendő lakás bérleti díja csak egy tétel, informálódni kell a többi kiadásról is. Ki kell kérni a közüzemi számlákat is, érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék esetleg a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat. A számlák összege ezen felül kellő információt ad a jövőbeni rezsikiadásokról is, amivel szintén számolni kell.

Tisztázandó továbbá a közös költség összetétele és mérete. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeni fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni.

Ha megvan a lakás, még mindig nem ért véget a folyamat, számtalan tisztázandó kérdés marad hátra, amelyet szintén a főbérlővel kell átbeszélni és bizony ilyen esetben is jó, ha egy ingatlanos szakember segít. Lássuk, melyek a legfontosabb részletkérdések:

Első, hogy minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést! Előfordulhatnak olyan főbérlők, akik nem ragaszkodnak a formalitáshoz, de ebbe nem szabad belemenni. Nemcsak pénzmozgásról, de a jövőben esetlegesen felmerülő költségek kérdéséről is szó van, amely gyakran tetemes összeg is lehet, nem mindegy tehát, hogy ki fogja kifizetni. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor.

A főbérlők általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaució címén, amit bérlőként még a beköltözés előtt, egy összegben kell kifizetni. Erről is szülessen írásos dokumentum! A kaució általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve bebiztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést.

Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák (elromló műszaki berendezések, csőtörés, stb.) javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel. Továbbá arra sem kötelezhető a bérlő, hogy a garanciális hibák javítását maga intézze, bár a gyakorlatban van, hogy ez a gyorsabb, de ilyenkor is a kiadások a tulajdonost illetik.

Itt jön még egy fontos rész, a lakásban található bútorok, berendezések jegyzéke. Nem baj, ha ez egy 10 oldalas felsorolás, egyszer kell csak rászánni az időt, még akkor is, ha mondjuk a főbérlő nem ragaszkodik hozzá. Az ingóságok tételes megnevezése mellé annak állapotát is érdemes feltüntetni, esetleg a drágább eszközökről fotó is jól jöhet vitás esetben.

Határozott idejű bérleti szerződés esetén, a felmondás módját fontos rögzíteni, határidejét 60 napnál érdemes megjelölni, ha van rá mód. Ha a bérlő azonban teljesen biztos benne, hogy a bérleti időszak végéig ott marad, az is gyakorlat, hogy a szerződésből kizárják a felmondási lehetőséget. Sőt, aki valóban hosszútávra tervez, hosszabbítási opciót is megfogalmazhat, amelyben az évfordulós áremeléssel kapcsolatos lehetőségekre is kitér, például nem emelhet a tulajdonos az infláció mértékénél nagyobbat. Ezt is mindenképp írásba kell foglalni, hogy a bérlő ne kerülhessen egyik napról a másikra az utcára. – javasolja a Duna House.

Amennyiben minden kérdésben megegyeztek a felek, lényegében egy utolsó, de nem kevésbé fontos adminisztrációs elem maradt, az óraállások jegyzőkönyvezése. A bérlő ezzel védheti magát attól, hogy a bérlet kezdeténél korábbi költségeket is tartalmazó számlákat is neki kelljen fizetni.

Ez után tényleg nem marad más, mint beköltözni és lehetőleg rendeltetésszerűen használni a lakást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG