Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon Jászapátiban
hangsúlyozta: a magyar kormány meghallgatta és teljesítette a vidék akaratát akkor, amikor az Országgyűlés a helyben lakó gazdák kezébe helyezte a föld sorsát.
Hozzátette: a törvény előkészítésének egy éve alatt elegendő idő jutott a vélemények és javaslatok megfogalmazására, melyek közül sok be is épült az új jogszabályba. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a gazdatársadalom ne higgyen „azoknak a hangoskodóknak, akikben csak most ébredt fel az érdeklődés a magyar föld és a megműveléséből élők sorsa iránt".
Folyamatosan írják ki a pályázatokat
Budai Gyula parlamenti államtitkár az eseményen emlékeztetett: a kormány az idén áprilisban arról döntött, hogy ez év végéig közel 200 ezer hektár földre fog kiírni haszonbérleti szerződést, és ebből 132 ezer hektárnyit már meghirdetett. Hozzátette: e területek bevonására is szükség van ahhoz, hogy létrejöjjön a vidék gerincét adó új agrár-középosztály Magyarországon.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy Péter, Pál napja nem csak az aratás és a magyar parasztság ünnepe, úgy fogalmazott: arra a közel 600 ezer emberre is emlékezni kell ilyenkor, akiket több mint 900 ezer hold földtől fosztottak meg és kulákként hurcoltak el a magyar vidékről 1948 és 1953 között.
Garanciaszerződést készítenek
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke elmondta: termőföld az egyetlen, mely szakszerű használat mellett nem amortizálódik, csak nő az értéke. Kiemelte, hogy ebben a kormányzati ciklusban a hazai mezőgazdaság minden évben közel 1 milliárd forinttal tudta növelni exportját, csökkenő behozatal mellett.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a seregszemlén jelezte, hogy az idén a tavalyinál jobbak a szántóföldi terméskilátások, ám a csökkenő felvásárlási árak okozta gondokkal véleménye szerint a kamarának érdemben kell foglalkoznia.
Közölte, hogy hamarosan minden érintett felet védő, és kellő garanciákat tartalmazó szerződésmintát dolgoznak ki. Az állami stratégiai készletek feltöltése érdekében felvásárolni tervezett 30 ezer tonna gabona pedig megszünteti az értékesítési kényszert és a spekuláció ellen hat - mondta.
Az esemény házigazdája, Pócs János, Jászapáti polgármestere előadásában kifejtette: az új földtörvény elfogadásával lezárult egy korszak és egy új kezdődött a magyar mezőgazdaság történetében. Hozzátette: eddig ugyanis a földnek csak ára volt, ám mostantól értéke is van.
Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
2 órája
-
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
3 órája
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
3 órája
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
4 órája
-
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
4 órája
-
Csak a Richter maradt le pénteken
4 órája
-
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
5 órája
Mfor.hu Top24
- Tíz évre titkosított dokumentumot hoz nyilvánosságra a kormány
- Újabb feljelentés: nyoma veszett közel 10 ezer eszköznek a közmédiában?
- Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen
- Kómásan kezdte a reggelt a forint
- Feljelentést tett Kapitány István a 475 milliárdos Kisfaludy-program miatt
- Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát
- Fél óra után véget ért a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Ingatlan
Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan
Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan
2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan
Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan
Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan
Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan
Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan
Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan
Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan
Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
2 órája
Nemzetközi
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet
16:49
-
Magyarország továbbra is az orosz gáz legnagyobb uniós vásárlója
15:44
-
Új trükkre váltottak a csalók
14:01
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
-
Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2026. október 16. 06:58
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
2026. október 16. 08:44
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2026. október 16. 10:25




