1p
Márciusban az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az első negyedéves visszaesés 11,2 százalékos volt. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. A lakásépítések mellett a kereskedelmi épületek építése is nagyot esett, az út-és vasútépítések ellenben 80 százalékkal emelkedtek meg.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint márciusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 0,1 százalékkal magasabb volt. Az év első három hónapjában a termelés 11,2 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest.

Az építőipar első negyedéves, 11,2 százalékos visszaesése a hazai GDP-re is rányomta a bélyegét. A KSH tájékoztatása szerint az építőipari lejtmenet nagy mértékben járult hozzá a hazai gazdaság teljesítményének csökkenéséhez. Az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke. Részletek>>

Márciusban mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületek építése 17,6 százalékkal, az egyéb építmények építése 5,3 százalékkal. Az épületek építésének csökkenését a lakásépítések visszaesése, illetve a kereskedelmi, iroda- és ipari épületeken végzett nagy értékű munkák hiánya okozta. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 2,6 százalékkal nagyobb volt a februárinál, míg az egyéb építményeké az előző havi szinten maradt.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – jelentősen, 26,4 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények ágazat termelése ezzel szemben 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedéshez a rendkívül alacsony bázis mellett az út- és vasútépítés alágazatba tartozó szervezetek termelésének csaknem 80 százalékos emelkedése játszott szerepet. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 14,1 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához képest.

A 2012 márciusában kötött új szerződések volumene 1,3 százalékkal volt kisebb az egy évvel ezelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 10,6 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 6,8 százalékkal nőtt a 2011. márciusihoz viszonyítva. Az építőipari vállalkozások 2012. március végi szerződésállományának volumene 16,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 31, az egyéb építményeké 6,8 százalékkal volt kisebb, mint 2011. március végén.

Az építőipar termelői árai 2012. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,1 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,9, az egyéb építmények építése ágazatban 2,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 2,5 százalékkal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 3,4 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,8 százalékkal voltak magasabbak.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
Ingatlan Ezért drágulnak ennyire a budapesti albérletek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 11:36
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A bérbeadók így immár érzékelhető bérletidíj-emelésbe kezdtek, júniusban átlagosan 256 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára.
Ingatlan Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 16:31
Befektetési és letelepedési szándékkal egyaránt sokan nézelődnek a magyarok a külföldi ingatlanpiacokon. Szándékaikat a politikai és gazdasági változások is erősítik. 
Ingatlan A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:42
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG