Az utóbbi évek főbb tendenciáit összefoglalva Simor András kifejtette: agresszív verseny bontakozott ki a lakossági pénzügyi szolgáltatások piacán, ez nem annyira az árakban jelentkezett, mint inkább a fogyasztókra "tolt" kockázatokban, és a hatásai ma is érezhetők, például a devizaalapú eladósodásban. A válság hatására szerinte fokozottabban figyelnek a hatóságok a lakosság érdekeire, de aki nem akarja magát megvédeni, azt más sem tudja megvédeni. Simor András szerint a pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggésben hosszú távú tanulási folyamatra van szükség, és bár az idő pénz, de amit ebbe a folyamatba fektet az ország, az még mindig sokkal kevesebb, mint amit egy válság során el lehet veszíteni, mert nem voltak tisztában a fogyasztók azzal, hogy milyen pénzügyi terméket vásároltak. A tanulási folyamatban össze kell fognia az állami, a pénzügyi és a civil szférának - mondta a jegybankelnök.
Az MNB elnöke beszélt arról is, hogy jelenleg a felmérések szerint az emberek jelentős része nincs tisztában az alapvető pénzügyi folyamatokkal, nem nyitott az új ismeretekre, és érthető, de mégis káros jelenség az is, hogy a lakosság jelentős hányada rövid távon gondolkodik, egyszerűen csak szeretné kihúzni a hónap végéig. Ebben a helyzetben fontos, hogy legalább a fogékonyabb fiatal rétegekhez eljussanak az alapvető gazdasági ismeretek - fogalmazott Simor András. A jegybankelnök szerint az ország akkor tud előrelépni, ha képes egyre összetettebb szolgáltatásokat előállítani, amihez képzettebb emberek kellenek.
A gyorsan változó környezetben legfontosabb az alkalmazkodási, tanulási képesség fejlesztése. A "jó pap holtig tanul" elve egyáltalán nem új, de ma aktuálisabb, mint bármikor. Erre kellene megtanítani a fiatalokat - tette hozzá. Simor András elmondta: jelenleg nem kötelező a pénzügyi, gazdasági ismeretek oktatása az iskolákban, de az MNB által támogatott Pénziránytű Alapítvány heti egyórás kerettantervet dolgozott ki, amelynek internetes oktatócsomagja tavaly 60 iskolában 8000 fiatalhoz jutott el, legújabban pedig megindult a pénzbook elnevezésű internetes oldal is, ahol a legfiatalabb generációt próbálják megszólítani.
Hosszú távú gondolkodást és összefogást sürgetett a lakossági pénzügyi szolgáltatásoknál a Magyar Nemzeti Bank elnöke a történelemtanárok 22. országos konferenciáján.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
8 perce
-
Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
42 perce
-
Jól jött a péntek az OTP-nek, emelkedett a BUX
körülbelül 1 órája
-
Zárt csoportból szivárgott ki: meghosszabbítják az árrésstopot
2 órája
-
Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
2 órája
-
Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
3 órája
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
3 órája
Mfor.hu Top24
- Sulyok Tamás bekeményített: ők nem magyar állampolgárok többé
- Orbán Viktor csütörtök délután leírta, amit Sulyok Tamás reggel még kitörölt a munkácsi rakétatámadásról
- Amiről augusztus 20-án nem beszéltek: meddig drágul még a kenyér?
- Különös ok miatt módosíthatta bejegyzését Sulyok Tamás a munkácsi támadással kapcsolatban
- Kifakadt a munkácsi támadás után az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke
- Megvan az idei gazdasági növekedés fő gyilkosa?
- 54 ezer havi átlagfizetés: ennyi hamis pénzt talált az Europol
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier
Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier
Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
Az IPC három kritériumának is megfelel.
8 perce
Makro / Külgazdaság
Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Az intézkedés negatív hatásai egyre súlyosabbak.
42 perce
Részvény / Deviza / Áru
Jól jött a péntek az OTP-nek, emelkedett a BUX
A Mol-részvények értéke viszont csökkent.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Nagyot nyertek az arany és ezüstbánya részvényesek
11:11
-
Belehúztak a magyar gazdagok, nagyot nőtt a vagyonuk
11:11
-
Több mint százezer külföldi nézte a budapesti tűzijátékot közvetlen közelről mobiladatok alapján
11:11
-
Nagy a bizonytalanság, hogy megvalósul-e Trump álma az alapkamat-csökkentésről
10:10
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Orosz mintára reszkethetnek a külföldi futárok Romániában
2025. augusztus 21. 19:16
