Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
A miniszter szerint a program tapasztalatai és eredményei alapján lehet majd dönteni arról, szükség van-e a folytatásra. Hozzátette, rengeteg levelet kapnak a regisztráltaktól, akik valóban úgy élik meg, utolsó lehetőséget kaptak arra, hogy ingyenesen tanulhassanak nyelvet, így megszerezve a nyelvvizsgát és ezzel a diplomát. Jelentős az érdeklődés a gyesen, gyeden levők körében is, akiknek a program a gyermeknevelés mellett kínál lehetőséget arra, hogy a friss diplomával érvényesüljenek a munkaerő-piacra visszatérve.
Mi az a diplomamentő program?
Felmérések szerint Magyarországon mintegy 50 ezren nem tudják átvenni diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt. 2013-ban 37 ezer hallgató szerzett diplomát, további 8800-an (19 százalék) azonban csak záróvizsga bizonyítványt kaptak, mert nem rendelkeztek az előírt nyelvvizsgával.
A nemzetgazdasági miniszter 2013. december 30-án döntött a 3 milliárd forintos költségvetésű diplomamentő program támogatásáról, amelynek a legfontosabb elvárása az, hogy a résztvevők 2015. december 31-ig sikeres nyelvvizsgát tegyenek. A résztvevők számára a képzés ingyenes. A nyelvvizsga költsége az egyént terheli, de regisztrált munkakeresőknél a program ezt is átvállalja.
Varga Mihály szerint jelentős az érdeklődés a diplomamentő program iránt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
5 órája
-
Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
5 órája
-
Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
6 órája
-
Európát követte a budapesti rossz hangulat
6 órája
-
Cégegyesítésekről döntött az Alteo
6 órája
-
Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
7 órája
-
Ismét megmozdult a föld Venezuelában
7 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter sajnálja, hogy nem volt nyilvános a hétvégi kormányülés
- Ukrán aranykonvoj: gyanúsítottként hallgatták ki a volt TEK-vezért
- Hálapénzt fogadhatott el az orvos, lecsapott a rendőrség
- Magyar Péter: El a kezekkel az alapítványi pénzektől!
- A Tisztítótűz része a NAV megújulása
- Megszólalt Hankó Balázs az NKA-botrányban letartóztatottakról
- Elmarad a gazdasági csoda a foci-vb-n?
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



