Az MTI birtokába került, december 3-i keltezésű előterjesztésben az áll, hogy a kormány a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedően, az ágazati stratégiákban meghatározott prioritásoknak megfelelően, a nemzeti együttműködés programjában vállalt társadalompolitikai törekvésekkel és a Széll Kálmán Terv fiskális célkitűzéseivel összhangban összesen 74 110 főben állapítaná meg a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát.
A megállapított létszámkeretből az Emmi javaslata szerint jövőre 10480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának.
A HÖOK nem talál szavakat
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) úgy látja, ha igazak ezek az információk, akkor Magyarországon bevezették a tandíjat. A két héttel ezelőtt tervezett mintegy 30 ezres keretszám is elfogadhatatlan volt, de a most napvilágot látott 10 ezres tervezetre "nem talál szavakat" - mondta Nagy Dávid, HÖOK elnök.
Ha ez igaz, akkor Magyarországon bevezették a tandíjat, becsapták a választókat, az ifjúságot, és meghazudtolták a 2008-as népszavazás végeredményét. Hozzátette: a nemzet jövőjét sodorják veszélybe, és erre sem gazdasági megfontolás, sem kényszer nem hatalmazza fel az aktuális kormányzatot. Nagy Dávid reményét fejezte ki, hogy a napvilágra került anyag előterjesztés szintjén marad. "Arra már láttunk példát, hogy aki az ifjúságot semmibe vette, az sokáig nem maradt hatalmon" - mondta a hallgatói szervezet elnöke.
Konkrétak a számok
A teljes állami ösztöndíjas keret a felsőoktatási szakképzésben 200, az alapképzésben 7710, az egységes, osztatlan képzésben 2380, a határon túli kihelyezett képzésben pedig 40. Agrár képzési területen 300, bölcsészeti képzésben 550, informatikai képzésben 800, műszaki területen 1200, orvosi képzésben 2350, pedagógusképzésben 1150, sportterületen 100, társadalomtudományi területen 270, természettudományi területen 800, művészeti képzésben 100, művészetközvetítési területen pedig 40 a teljes állami ösztöndíjas keretszám.
A részösztöndíjas képzésben a felsőoktatási szakképzésben 1300, az alapképzésben 37 350, az egységes osztatlan képzésben 2360, a határon túli képzésben 320, a sportolók kategóriájában 500 a keretszám.
Jövőre a jogi és a gazdaságtudományok képzési területeken csak önköltséges formában lehet megkezdeni a felsőoktatási tanulmányokat az anyag szerint. Továbbra is prioritás a műszaki, a természettudományi, az informatikai, az agrár, illetve az orvos- és egészségtudományi képzési területek állami ösztöndíjas keretszámainak biztosítása.
A hátrányos helyzetűek támogatását más forrásból egészíthetik ki
A nemzeti felsőoktatási törvényben foglalt keretszabályoknak megfelelően a kormány keretet biztosít a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, illetve gyes, gyed ellátásban részesülő jelentkezők számára, akik a helyzetükért járó többletpont ellenére sem kerülnek be az állami ösztöndíjas képzésbe. Az így megadott állami részösztöndíjas támogatás más forrásból is kiegészíthető - olvasható a dokumentumban.
Az intézményenként - a miniszter által - meghatározott nemzetiségi szakok keretszámain belül a felvétel feltétele a minimális pontszám elérése.
Máshol bejött a műszaki, természettudományi és informatikai képzés megerősítése
Az előterjesztésben az áll, hogy az állam minden területen biztosítja az ország számára szükséges szakemberek támogatott képzését. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy olyan országok értek el gyors gazdasági fejlődést, amelyek a felsőoktatásban megerősítették a műszaki, természettudományi és informatikai képzést, ezért a magyar kormány is kiemelten kezeli ezeket a területeket.
Első körben a kormány november 21-én tárgyalt a keretszámokról, akkor nem született meg a végső döntés. Az MTI birtokába került, november 20-i dátumú Emmi-előterjesztésben az állt, a kormány összesen 53 640 főben állapítaná meg a 2013-ban a felsőoktatásba felvehető magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatók számát. Felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben 31 340 - valamint részösztöndíjjal 5 ezer -, mesterképzésben 16 ezer, doktori képzésben 1300 hallgató kezdhetné meg jövőre felsőfokú tanulmányait.
A most szeptemberben indult tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27 150-en tanulhattak, további 15 550 diák részösztöndíjat kapott. Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lett. Ez összesen 48 620 olyan diákot jelent, aki állami vagy részben állami támogatással tanulhat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint - amelyről várhatóan szerdán tárgyal a kormány - 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája úgy kommentálta, hogy ez már tandíj.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
12 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
12 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
12 órája
-
Szörnyű tragédia történt
13 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
13 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
13 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
14 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét
- Óriási pofon az autósoknak – az osztrák kutakon olcsóbb a benzin
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- A pokolból a mennybe ment a forint, ám végül onnan kiűzetett
- Ilyen hideg még sosem volt, mint szombat reggel
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
12 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


