1p
Giró-Szász András kormányszóvivő és Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár nem cáfolták a korábban kiszivárgott keretszámokat közös sajtótájékoztatójukon. A kormányszóvivő szerint a szűk keretszámok rákényszerítik majd a hallgatóságot, hogy felelősségteljesebbek legyenek. A diákhitel 2 konstrukcióról és az új keretszámokról pedig azt mondta, hogy ezután szélesebb körben lesz elérhető a felsőoktatás.

Giró-Szász András kormányszóvivő és Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár közös sajtótájékoztatóján nem cáfolták a korábban kiszivárgott keretszámokat. Az Index kormányzati forrásai szerint az elfogadott számok lényegében megfelelnek annak az előterjesztésnek, amely kedden kiszivárgott.

Itt vannak a számok, ezekről döntöttek

Ahogy korábban írtuk, szerdán tárgyalt a kormány arról javaslatról, hogy jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában, míg 46330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. Emellett 16 ezren mesterképzésben, 1300-an doktori képzésben tanulhatnának.

Így jönne ki a Széll Kálmán Terv fiskális célkitűzéseivel összhangban a 74 110 fő - ennyiben állapítaná meg a kormány magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzésekre 2013-ban felvehető jelentkezők számát.

Alapképzés Mesterképzés Osztatlan képzés Doktori képzés Felsőoktatási szakképzés
Állami ösztöndíj 7710 16000 2380 1300 200
Részösztöndíj 37350 - 2360 - 1300

Tudományterületenként az alábbiak szerint alakulnának a keretszámok: agrár képzési területen 300, bölcsészeti képzésben 550, informatikai képzésben 800, műszaki területen 1200, orvosi képzésben 2350, pedagógusképzésben 1150, sportterületen 100, társadalomtudományi területen 270, természettudományi területen 800, művészeti képzésben 100, művészetközvetítési területen pedig 40 a teljes állami ösztöndíjas keret.

Jövőre a jogi és a gazdaságtudományok képzési területeken csak önköltséges formában lehet megkezdeni a felsőoktatási tanulmányokat az anyag szerint.

A diákhitelt kínálgatja a kormány

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a diákhitel 2 miatt a felsőoktatáshoz sokkal szélesebb lesz a hozzáférés még a szűk keretszámok mellett is. A diákhitelt azoktól, akik a közszférában helyezkednek el, átveheti majd az állam, és a versenyszférában a vállalatok adókedvezményt kapnak majd, ha átvállalják a dolgozóiktól.

Felelősségteljesek lesznek a hallgatók

A keretszámok szűkítése mellett azzal érvelt Giró-Szász András, hogy ezzel felelősségteljesebbé válnak majd a hallgatók, ösztönözve lesznek abban, hogy végezzenek időben.

A kormány döntött még ezek mellett az egyetemek adósságrendezéséről, uniós támogatásokról, arról, hogy 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban 1000 milliárdot fordítanak majd a felsőoktatás fejlesztésére. Tárgyaltak egy sport- és egy pedagógus-ösztöndíjról, továbbá az egyetemek irányítási rendszerének átalakításáról. Egyetemi kancellárokat fognak kinevezni, akik az egyetemek gazdasági életéért lesznek felelősek.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG