2p
Az idei közgazdasági Nobel-díjat Jean Tirole francia közgazdász nyerte el a piaci erők és a szabályozás elemzéséért.

Jean Tirole "rávilágított, hogyan kell értelmezni és szabályozni olyan iparágakat, amelyekben csak néhány erős cég tevékenykedik" - olvasható a Svéd Királyi Akadémia hétfői döntésének indoklásában. Eszerint Tirole munkássága központi politikai kérdések megoldását segíti, egyebek között azt, hogyan kezeljék a kormányok a vállalategyesüléseket, a kartelleket, és hogyan szabályozzák a monopóliumokat.

A nagy cégeket szelídíti meg

A piaci szabályozást az egyes ágazatok sajátosságaihoz kell igazítani, és nem pedig általános szabályokat bevezetni, például árplafont megállapítani, ami többet árt, mint használ - emelte ki Tirole eredményeiből a svéd akadémia.

"Az idei közgazdaságtudományi díj a nagy cégek megszelídítéséről szól" - mondta a hétfői sajtótájékoztatón a svéd akadémia állandó titkára, Staffan Normark.

Az 1953-ban született Jean Tirole a toulouse-i Ipargazdasági Intézet (IDEI) Jean-Jacques Laffont Alapítványának elnöke, és alapító tagja a Toulouse-i Fejlett Tanulmányok Intézetének (IAST).

Ez a díj kicsit más, mint a többi

Eltérően a többi - orvosi, fizikai, kémiai, irodalmi és béke -Nobel-díjtól, amelyeket Alfred Nobel (1833-1896) vegyész és üzletember, a dinamit feltalálójának végakarata alapján hoztak létre, és először 1901-ben osztottak ki, a közgazdasági Nobel-díjat - egészen pontosan: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját - a svéd központi bank alapította fennállásának 300-ik évfordulója alkalmából 1968-ban, és a díjat először 1969-ben ítélték oda.

A közgazdasági díjazottat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia választja ki. A lemaradt jelöltek és jelölőik nevét ötven évig titokban kell tartani.

A díj összege idén 8 millió svéd korona (268 millió forint).

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG