Idén május–júliusban a foglalkoztatottak 3 millió 964 ezer fős létszáma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. Közülük 3 millió 931 ezer fő volt 15–64 éves, ami 61 ezer fős növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A korcsoportban 58,7 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, ez 1,1 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt - közölte a Privátbankárral a KSH.
2013. május–júliusban a 15–64 éves férfiak közül 2 millió 132 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 64,9 százalékra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 799 ezer fő volt, megközelítőleg annyi, mint egy évvel korábban, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 52,8%.
A 15–24 éves korosztályból 225 ezren voltak foglalkoztatottak, 19,8 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,6 százalékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 évesek és az 55–64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,7, illetve 1,1 százalékponttal javult.
Csökkent a munkanélküliségi ráta
A vizsgált időszakban a 15–74 éves népességből 446 ezren voltak munkanélküliek, 13 ezer fővel kevesebben, mint 2012 azonos időszakában, s így munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 10,1 százalékra csökkent egy év alatt.
A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 240 ezer fő volt, 19 ezer fővel kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában, munkanélküliségi rátájuk pedig 1 százalékponttal, 10 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 206 ezerre nőtt, munkanélküliségi rátájuk 10,2% volt, ami 0,3 százalékponttal magasabb az előző évinél.
A munkanélküliek 19,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,8 százalékos munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Míg a 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal mérséklődött a tavalyi év azonos időszakát jellemzőhöz képest (9%), az 55–64 éveseké 0,5 százalékpontos növekedést mutatott (7,8%).
A munkanélküliek 50,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18 hónap volt.
Javult a foglalkoztatottsági adat és csökkent a munkanélküliségi ráta a legtöbb vizsgált csoportban, éves összevetésben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
5 órája
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
8 órája
-
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
8 órája
-
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
8 órája
-
Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
9 órája
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
11 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
11 órája
Mfor.hu Top24
- Hazatért a Rippl-Rónai-festmény
- Összeférhetetlenség merült fel az egyik parlamenti pártnál
- Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Ismét készül egy salátatörvény
- Trump megint megcsinálta? Az elnök tiltása tovább emelheti a dízel árát
- Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
8 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Friss nemzetközi felmérés: ekkora gazdasági erőt képviselnek az üzleti rendezvények
12:27
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2026. szeptember 26. 08:30



