4p
A munkaadói oldal az átlagkeresetet 3-4 százalékkal emelné, a szakszervezetek számára ez elfogadhatatlanul alacsony. Ha 3-4 év alatt legalább azt szeretnék elérni, hogy a minimálbér nettója elérje a létminimum 80 százalékát, ennél több kell. Jelenleg csak a létminimum 76 százaléka a nettó minimálbér.

A szakszervezetek csomagban, többek között a korkedvezményes nyugdíjat és a Munka törvénykönyvét bevonva tárgyalnának a jövő évi bérekről, a kormány azonban csak utóbbiról hajlandó egyeztetni –  számolt be a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajlott csütörtöki egyeztetésről az MTI-nek Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.

3-4 százalékos béremelést adnának

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt mondta a tárgyalásokról: továbbra is nagyon messze állnak a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontjai. A munkaadói oldal a minimálbér és a garantált bérminimum egyaránt három százalékos emelését hagyná jóvá, az átlagkeresetet pedig 3-4 százalékkal javasolják emelni nemzetgazdasági szinten.

Pataky Péter jelezte, ez a szakszervezetek számára elfogadhatatlanul alacsony, és szeretnék azt is rögzíteni a majdani megállapodásban, hogy tárgyaljanak több "feszítő kérdésről". Ezek között említette a jövőre megszűnő korkedvezményes nyugdíjat, a Munka törvénykönyve, valamint a sztrájktörvény módosítását, illetve a cafeteriát.

Kéne valami a korkedvezményes nyugdíj helyett

A szakszervezetek tárgyalni szeretnének a korkedvezményes nyugdíjról. Azzal ők is egyetértenek, hogy nem kell megtartani a korábbi elavult rendszert, de helyette szerintük egy új szisztémát kellene kidolgozni, amelyben a valóban nehéz, egészségkárosító munkakörökben dolgozók előbb elmehetnének nyugdíjba.

Pataky Péter elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány úgy szüntesse meg a korkedvezményes nyugdíjat, hogy azt nem váltja fel semmi. Eddig példátlan módon úgy ültek le a bérekről tárgyalni, hogy a jövő évi adótörvényeket már elfogadta az Országgyűlés. A csütörtöki tárgyaláson a munkaadók elmozdultak az 1,8 százalékos – inflációkövető – emelési javaslattól, de az általuk ajánlott három százalékos emelés nagyon alacsony, a szakszervezetek számára nem elfogadható.

(Fotó: 123rf.com)

Nincs felzárkózás, messze a létminimumtól

Pataky Péter ezt azzal indokolta, hogy ha 3-4 lépésben, vagyis 3-4 év alatt legalább azt szeretnék elérni, hogy a minimálbér nettója elérje a létminimum 80 százalékát (jelenleg annak 76 százaléka), akkor is 4-4,5 százalékkal kellene emelni a minimálbért 2015 és 2017 között minden évben. Vagyis egy jövő évi 3 százalékos emeléssel ez a minimum cél sem érhető el, nincs bérfelzárkózás – húzta alá az elnök.

Hozzátette, hogy a három százalékos emelés 1,2 százalékos reálkereset-növekedést jelentene, ami bruttó 2000, nettó 1300 forint a minimálbérnél.  A bruttó minimálbér jelenleg 101 500, a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 118 000 forint.

Mindenki kisemmizettnek érzi magát

Dávid Ferenc az MTI-nek elmondta: a parlament által korábban elfogadott törvények nagymértékben nehezítik a kereskedelmi vállalkozások bérpozícióit. Nagyon szeretnének megállapodni, de kész helyzet elé állították őket, mivel az elmúlt két évben a kormány semmilyen, a munkáltatókat és munkavállalókat élesben érintő törvénytervezetet, adót, költségvetést nem tárgyalt meg az érintettekkel.

"A munkaadók és a munkavállalók is kisemmizetteknek tartják magukat" – fogalmazott. Dávid Ferenc szerint ha december végéig nincs megállapodás, az az alapeset, hogy a kormány egyedül hirdeti ki a jövő évi minimálbért.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG