Létminimum
Makro / Külgazdaság
Kiszámolták, mennyi pénz kell egy magyar családnak a szerény megélhetéshez
Valkai Nikoletta | 2019. június 19. 18:08
Miután a Központi Statisztikai Hivatal már évek óta nem közöl létminimumra vonatkozó adatokat, a Policy Agenda idén is folytatta ennek az értéknek a kiszámítását. Ebből kiderült, egy négyfős családnak az alapvető szükségletek beszerzésére havi 275 ezer forint kellett 2018-ban, egy egyfős háztartás 95 ezerrel, egy nyugdíjas legalább 85 ezer forinttal számolhatott.
Személyes pénzügyek
Váratlan kiadás: neked van 476 ezer forint félretett pénzed?
Privátbankár.hu | 2019. május 9. 15:25
A magyar társadalom mintegy kétharmada úgy érzi, hogy nincs anyagilag felkészülve arra, ha kisebb váratlan kiadást kell finanszíroznia - derül ki egy friss kutatásból. Furcsa, de a Budapesten élők szubjektív anyagi biztonságérzete az egyik legalacsonyabb. Ez a korábbi évben egyáltalán nem volt így.
Személyes pénzügyek
A nyugdíjválságban a nők fogják a rövidebbet húzni
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 17. 15:04
Sok az alacsony nyugdíj, ezért számos nyugdíjas helyzete a párja jövedelmétől függ. Különösen a nők veszélyeztetettek, akiknek átlagosan alacsonyabb jövedelme és rövidebb szolgálati ideje van. A társsal élők általában sokkal jobban kijönnek a nyugdíjukból. Ám a szegény nyugdíjas jellemzően szegénnyel, a jól szituált a jól szituálttal áll össze manapság.
Makro / Külgazdaság
Mennyire szegények a magyarok? Kiszámolták
Privátbankár.hu | 2018. június 1. 20:31
Egy négyfős családnak havonta 262 ezer forint kell a létminimumhoz, 341 ezer forint ahhoz, hogy elérjék a társadalmi minimumot, vagyis fedezni tudjanak egy váratlan kiadást. Tavaly a magyar háztartások közel fele tartozott a társadalmi minimum alatt élők közé, azaz a lakosság 53 százaléka olyan háztartásban él, ahol nem éri el a társadalmi minimumot a jövedelmi szint.
Személyes pénzügyek
Bajban a magyarok - óriási gond lehet egy hirtelen kiadás
Privátbankár.hu | 2018. május 23. 12:34
A magyar „létminimum érték” azt fejezi ki, hogy mekkora összegből tud megélni minimális szinten egy család, ha nincs váratlan kiadása. A váratlan kiadás pedig sokféle dolog miatt lehet, például akár egy háztartási gép nagyobb javítása, cseréje, vagy a munkából átmeneti kiesés miatti anyagi nehézség, vagy váratlan betegség.
Személyes pénzügyek
Nem nő a szegénység Németországban – kivéve a bevándorlók körében
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 3. 16:59
A legújabb adatok szerint az őslakosok között csökkent, a bevándorlók között nőtt a szegények aránya Németországban. A különbséget a menekültek okozzák, tízből nyolc szíriai például szegénynek számít.
Karrier
A nap grafikonja: sok-e ez a mi kis minimálbérünk, vagy kevés?
Eidenpenz József | 2015. július 2. 16:40
Csak első pillantásra nem tűnik vészesen rossznak a hazai minimálbér, az európai országok alsó harmadánál helyezkedik el, legalábbis a bruttó értéke, és azt is figyelembe véve, hogy nálunk alacsonyabb az árszínvonal. De az nem vigasztal senkit, hogy másoknak ennél is rosszabb. A nettóval már rosszabb a helyzet.
Személyes pénzügyek
Miért nem közli tovább a KSH a létminimum-adatokat?
Privátbankár.hu | 2015. július 2. 15:27
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint politikai döntés, hogy nem számítja tovább a létminimum-mutatókat a KSH. A hivatal szerint "éppen ellenkezőleg". A mostani létminimum-mutató szerintük túl jó életet enged meg rendes táplálkozással, művelődéssel, oktatással.
Karrier
Ennyiből él meg egy család Magyarországon
Privátbankár.hu | 2015. június 24. 12:00
Tavaly havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke.
Karrier
Minimálbér=éhenhalás, de nem csak erről van vita
Privátbankár.hu | 2014. december 11. 14:01
A munkaadói oldal az átlagkeresetet 3-4 százalékkal emelné, a szakszervezetek számára ez elfogadhatatlanul alacsony. Ha 3-4 év alatt legalább azt szeretnék elérni, hogy a minimálbér nettója elérje a létminimum 80 százalékát, ennél több kell. Jelenleg csak a létminimum 76 százaléka a nettó minimálbér.
Karrier
Tanulj, tinó – feleannyit keresnek a fizikai dolgozók, mint a szellemiek
Privátbankár.hu | 2014. november 21. 09:54
A fizikai dolgozók nettó keresete majdnem pontosan fele a szellemi dolgozókénak, így elemi érdeke lenne mindenkinek tovább tanulni. Az átlagos nettó kereset 2,9 százalékkal nőtt az előző évhez képest és 153 300 forintra rúgott. A közfoglalkoztatottak nettó keresete mindössze 51 ezer forint körül van.
Karrier
Legalább a létminimumot érné el az a nyavalyás minimálbér
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 23. 15:27
Egyre több a dolgozó szegény. Jó lenne, ha a teljes munkaidőben dolgozók minimális nettó keresete legalább a létminimumot elérné. Ehhez csökkenteni kéne az állam által megkövetelt közterheket is – derül ki az MaSzSz szakszervezeti szövetség javaslatából.
Karrier
A nap grafikonja: Meddig emelhetők még a nyugdíjak?
Eidenpenz József | 2014. január 30. 18:00
A kilencvenes években a nettó átlagbér 60 százaléka körül volt egy átlagos nyugdíj értéke, mára ez a mutató 73 százalékra kúszott. A nyugdíj magas, vagy a bér alacsony, esetleg más a hiba?
Karrier
Megvan a megállapodás! A minimálbéresek is 100 ezer fölött keresnek
Privátbankár.hu | 2013. december 2. 10:51
A szakszervezetek nagyjából dupla akkora emelést akartak, mint a munkáltatók, akik először az infláció mértékével megegyező emelést tartottak reálisnak. A minimálbér az elmúlt három évben több mint 20 ezer forinttal emelkedett.
Makro / Külgazdaság
Létminimum? A minimálbéresek csak álmodtak róla tavaly
Privátbankár.hu | 2013. július 11. 14:42
A szakmunkás minimálbér sem érte el a létminimumot 2012-ben. Tavaly egyébként 86 ezer forint volt a létminimum. Háromból két forintot pedig ételre és rezsire kötötték az emberek.
Karrier
Több pénz lesz a közmunkára, de mire lesz elég?
Privátbankár.hu | 2013. január 10. 13:44
A kormány emelte a közmunka programra fordítható költségek összegét, de kérdés, hogy mire futja majd ebből úgy, hogy a közmunkások bérét is emelték 5,1 százalékkal.
Karrier
Beragadunk a startvonalon, ha nem változik a beruházási hitelezés
Privátbankár.hu | 2012. december 29. 13:52
A magyar gazdaság teljesítménye nem támasztja alá a minimálbér 5,4 százalékos, illetve a szakképzettek garantált bérminimumának 5,6 százalékos emelését 2013-ban, de a szociális indokok miatt a munkaadók mégis vállalták ezt a kompromisszumot - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
Karrier
Itt vannak a számok: mennyit ér valójában minimálbér?
Füstös Móni | 2012. december 12. 05:30
A munkaadók és a szakszervezetek megállapodtak a minimálbérről, ami bruttó 93 ezerről 98 ezer forintra emelkedik jövőre. A legkisebb keresetűek tehát 64190 forintot fognak kézhez kapni 2013-ban, úgy, hogy a létminimum már 2011-ben jóval e fölött, 83949 volt, és ez - figyelembe véve a magas inflációt - 2013-ra csak emelkedni fog, kérdés, hogy mennyivel.
Karrier
105 ezres minimálbér kéne a létminimum háromnegyedének eléréséhez
Privátbankár.hu | 2012. október 15. 12:50
A Szövetség közleménye szerint 2013 elején - a mind jobban gyorsuló áremelkedések miatt - a létminimum összege egy munkavállaló esetében 91500 forint lesz. A jelenleg érvényes 93 ezer forintos minimálbér elkölthető értéke ennek az összegnek csak a kétharmadát éri el.
Vásárló
Egyre több pénz kell a létfenntartáshoz - évről évre nő a létminimum
Privátbankár.hu | 2012. június 6. 14:57
Az utóbbi években minden háztartástípusban folyamatosan növekedett a létminimum értéke a KSH adatai szerint. A létminimum olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. Az egészséges táplálkozás szempontjait figyelembe vevő élelmiszerkosár alapján kerül meghatározásra háztartástípusonként.
Friss
Nemzetközi
Még szorosabbra fűzi a barátságot Oroszország és Észak-Korea
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
30 perce
Nemzetközi
Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Történelmet írt a hazai részvényindex
09:09
-
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára
07:07
-
Itt az amerikai hidegzuhany Európának
06:06
-
Moszkva katonai kudarcának oka Ukrajnában, hogy a műholdas hírszerzésben végleg alulmaradtak
05:05
-
Izgalmas időszak jön az albérletpiacon
16:04
Turizmus Online cikkei
-
MÁV: figyelmeztető piktogramok a balatoni vasúti átjárókban
08:08
-
Balaton-átevezés – több mint négyezren lapátoltak a tavon
07:07
-
Egy közel 10 ezer éves ősi város, ahol a török nők szava döntött
07:07
-
Így találhatod meg álmaid szállodáját Máltán jó áron
05:05
-
Emirates: az idei nyár legkeresettebb úti céljai
14:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
2025. július 12. 14:45
-
Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
2025. július 13. 06:11
-
Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
2025. július 12. 16:31
-
Emberek, ébresztő! – az utca embere a jelenlegi helyzetről
2025. július 12. 10:43
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
