1p
Nyár óta a katasztrófavédelem látja el a feladatot.

A szakemberhiányra panaszkodik a Kéményseprők Országos Szakszervezete - írta a Magyar Nemzet és a Népszava. Vámos Csaba, a szakszervezet elnöke szerint a szakszerű, biztonságos kéményseprő-szolgáltatáshoz szükséges szakembereknek alig a fele maradt az ágazatban.

Az elnök elmondta, júliusban az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vette át a kéményellenőrzési szolgáltatást, a szakemberhiány miatt azonban bizonyos, hogy az OKF kéményseprői az év végéig nem lesznek képesek ellátni az alapvető szolgáltatatást, például a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzését, tisztítását és kötelező felülvizsgálatát.

A szakszervezeti vezető arról is beszámolt a lapoknak, hogy az OKF közfoglalkoztatottakkal töltené fel a létszámot, de az új szakemberek csak jövő év közepétől állhatnának munkába.  "Ha az OKF hallgatott volna a szakszervezetre, és átvette volna 900 főből álló teljes szakembergárdát, nem csak 450-500 főt, akkor most nem lenne probléma".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG