A felmérésben megkérdezett vezetők csupán 15 százaléka számít az üzleti környezet javulására az elkövetkező 12 hónapban, mely arány alacsonyabb akár a nyugat-európai (22%), akár a kelet-európai (27%) átlagnál. Talán éppen ezért a vállalatvezetők 62% azt mondja, hogy növekvő nyomást érez a menedzsmenten a pénzügyi célok teljesítése érdekében. A következményektől való félelem nagyon is a levegőben van. A hazai válaszadók hangulatát jól mutatja, hogy több mint kétharmaduk (69%) tart valamilyen keresetmegvonástól. 42 százalékuk gondolja úgy, hogy következő évi bérük nem éri el majd az infláció mértékét, 26 százalék tart a bónuszok eltörlésétől és 24 százalékuk a bérek befagyasztásától.
Az üzleti élet szereplőire komoly személyes nyomás nehezedik, hogy egy továbbra is nehéz gazdasági környezetben növeljék a profitot és a bevételeket. Ennek hatására a régió nagyvállalatainál egyre jobban terjed az etikátlan üzleti magatartás, mely könnyen torkolhat belső visszaélésekbe, vesztegetésbe és korrupcióba – mondta Biró Ferenc, az Ernst & Young Visszaélés-kockázatkezelési Üzletág partnere.
A korrupció az üzlet része?
A megkérdezett válaszadók 70 százaléka tartja a visszaélést és korrupciót az üzleti élet szerves részének. Ez az arány a régióban is magas, 74 százalék, mely jól mutatja, hogy továbbra is nagy a szakadék Kelet- és Nyugat-Európa (39%) között. A magyar válaszadók tudatosságát mutatja, hogy sokan jól érzik, mi fér bele az etikus viselkedés fogalmába. 18 százalék gondolja úgy, hogy az ajándékozás és egyéb szolgáltatások felajánlása belefér az etikus működésbe egy üzlet elnyerése érdekében. Csupán 5 százalék vélekedik ugyanígy készpénz felajánlásáról.
Ennek a tudatosságnak része, hogy a megkérdezettek magasabb arányban ismerik el egy relevanciáját és jogosultságát (53%) Magyarországon, mint Kelet- (46%), vagy Nyugat-Európában (42%).
Legyen korrupció-ellenes szabályzat, csak ne nálunk
A válaszadók saját vállalatuknál működő korrupció-ellenes szabályzatukról nyilatkozva már nem ennyire pozitívak. Csupán 40 százalékuk gondolja úgy, hogy a céges szabályozás nem gátja versenyképességüknek, és csak 30 százalék tartja hatékonynak azt az üzleti gyakorlat fényében. 11 százalékban nem tartják működőképesnek (KE 25%, NYE 12%) és ötödük érzi úgy, hogy a helyi igényeknek megfelelően van kialakítva (KE 12%, NYE12%).
A válaszokból jól látszik, hogy a belső szabályozottságra való igény és bizalom megvan, ám hatékony működtetésük továbbra is kihívásokat támaszt a vállalatok felé. Fontos látni, hogy ez nem hazai jelenség. A válaszok alapján sem a régióban, sem Nyugat-Európában sokszor nem megfelelően működnek a belső szabályzatok. Nagy részben az előírások csak papíron léteznek, alkalmazásuk és érvényesítésük további erőfeszítést kíván – mondta Biró Ferenc.
Kiforratlan beszámolási kötelezettség
Hazánkban a válaszadók nagyon alacsony arányban (6%) állítják, hogy vállalatuknál gyakorlat a pénzügyi eredmények kozmetikázása (KE 20%, NYE 13%), és csupán 19 százalékuk gondolja úgy, hogy az országban gyakran a valósnál jobb pénzügyi eredményeket mutatna ki (KE 41%, NYE 31%).
A pozitív eredmények ellen szól, hogy a korrupció-elleni szabályzatok csupán 27 százalékának része az átlátható beszámolási eljárás, míg Kelet-Európában ez 50 százalékban, Nyugat-Európában 54 százalékban van jelen. E mellett általánosságban is elmondható, hogy a hazai szabályzatok jelentősen alacsonyabb arányban szerepelnek az egyes, visszaélésre és korrupcióra alkalmas területeket, mint a régió egyéb országainál, és eredményességük messze elmarad a nyugat-európai átlagtól.
A felmérésből egyértelműen kitűnik, hogy a cégek többségénél nem megfelelően működnek a kockázatmenedzsmenti rendszerek. Ennek következtében nem lehet megállapítani azt sem, hogy mikor és hogyan kozmetikázták a pénzügyi eredményeket.
Hat lépés a veszélyek csökkentésére
A cégek jelentősen csökkenthetik a veszélyt hat fontos lépés betartásával: a probléma felismerésével; a kockázatok és előnyök rendszeres kommunikálásával; az erőforrások fókuszálásával; a megfelelő kérdések feltételével és talán ami a legfontosabb, kielégítő válaszok megkövetelésével. A problémakör komplexitása és a terület speciális volta miatt hatványozottan érdemes külső szakember segítségét igénybe venni, hogy feltárja a meglévő problémákat, azonosítsa a rendszerbe kódolt hiba és visszaélési lehetőségeket és a vállalatra szabva kiépítse, illetve finomhangolja az ellenőrző rendszereket - mondta Biró Ferenc.
A pénzügyi célok elérése miatt növekvő személyes nyomás nehezedik az itthoni és a régióban jelen lévő cégek vezetőire és menedzsmentjére. Ez komoly kísértést jelent az etikátlanul szerzett üzleti eredményesség felé – derül ki az Ernst & Young Regionális Visszaélési Felméréséből. A helyzetet súlyosbítja a vállalatok nem megfelelően kialakított és rosszul működő kontroll környezete, amely nem elég hatékony ahhoz, hogy a hibákat és visszaéléseket megakadályozza és feltárja.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Előrehozott választás, új alkotmány – sikerül véget vetni a politika káosznak Thaiföldön?
2 órája
-
Megjött Irán válasza, így reagálnának egy amerikai beavatkozásra
3 órája
-
Bevezetné az eurót a Tisza, ha kormányra kerülne
3 órája
-
Videón egy ukrán anya, akit felhívott az évek óta halottnak hitt fia
4 órája
-
Két hét múlva Trumphoz utazik Washingtonba Orbán Viktor
5 órája
-
„Szerintem egy nagy humbug” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
5 órája
-
Trump a jó bevált eszközhöz folyamodott Iránnal kapcsolatban
6 órája
Mfor.hu Top24
- Nem kell a benzinkútra rohanni, amíg meg nem támadják Iránt
- Amerikai támaszpontokat támadna Irán, ha Trumpék beavatkoznának
- Irán kapcsán is a vámokhoz fordul Donald Trump
- Mondjunk nemet az ételrendőrségnek
- Túl lehet az életveszélyen a moszkvai merényletben súlyosan megsebesült orosz tábornok
- Benzinnel oltaná a tüzet a választás előtt a kormány? Miért nincs növekedés? – Ez Viszont Privát Extra
- A gázzal fűtők járhatnak igazán jól a rezsistoppal
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Nemzetközi
Megjött Irán válasza, így reagálnának egy amerikai beavatkozásra
Hamarosan jöhet a második tárgyalási forduló.
3 órája
Nemzetközi
Videón egy ukrán anya, akit felhívott az évek óta halottnak hitt fia
Érthetően óriási volt az öröm.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
„A működő és emberséges Magyarország alapjai” – Közzétette programját a Tisza Párt
16:51
-
Orbán: a fiatalok kamulázadása semmit sem ér
14:17
-
Közel egy éve tart a nyomozás, még sincs gyanúsított a jegybanki alapítványok ügyében
12:06
-
Holland cucc, egri parkoló, rendőrök
08:19
-
Orbán: a választás kiélezett lesz, az eddigi kétharmadok nem a valós szavazatarányt tükrözik
16:59
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Határidőt szabott az Egyesült Államok, eddig kell befejezni az orosz-ukrán háborút
2026. február 7. 12:56
-
Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
2026. február 6. 20:10
-
Videón egy ukrán anya, akit felhívott az évek óta halottnak hitt fia
2026. február 7. 15:30
-
Trumpék irányítják Alberta szeparatista mozgalmát Kanadában?
2026. február 7. 10:31
-
Összejött a kétéves csúcs a forintnak
2026. február 6. 19:40

