Romániában kutat a Mol - mondta a Napi Gazdaságnak Szakál Tamás, a vállalat kutatás-termelési üzletágának magyarországi igazgatója. A lapban megjelent interjú szerint egy koncessziós jogot már ratifikált a román a kormány, azon már idén elkezdi a kutatásokat a társaság.
Az igazgató jelezte: tudomásuk szerint a magyar kormányzat is készül idén pályázatok kiírására, amelyeken szeretnének indulni. A Mol idén várhatóan 35-40 milliárd forintot költ magyarországi kutatásokra és termelő mezőik fejlesztésére - derül ki a cikkből.
Közben a Világgazdaság online írása szerint a társaság a térségünkben az olajfeldolgozást és az értékesítést erősítenék, míg a kutatást a régiónkon kívül is.
A Mol organikus lépésekkel és felvásárlásokkal egyaránt erősítené nemzetközi pozícióját – tájékoztatta a vg.hu-t a legnagyobb külföldi közvetlentőke-befektetési állománnyal rendelkező csoport. A cikk szerint a már ma 40 országban aktív csoportnak ma az a legnagyobb kihívása a kutatás-termelésben, hogy mérsékelje a kelet-közép-európai érett mezők termeléscsökkenését, illetve, hogy felgyorsítsa a kulcsfontosságú nemzetközi fejlesztéseit, például a Közel-Keleten, a FÁK térségben és a Kaszpi régiókban.
Stratégiai célja az, hogy hosszú távon fenntartható növekedéssel bíró portfóliót építsen ki, amelynek kiindulópontja az erős közép- és kelet-európai bázis. Az üzletágban vizsgálják új blokkok vásárlásának lehetőségeit is.
Ahogy azt a Privátbankár korábban megírta, kedden közli az első negyedéves adatokat a Mol. Mint írtuk, ebben az időszakban tíz százaléknál is nagyobb növekedést ért el a társaság. Részletek >>
Három blokkra nyert el koncessziós szerződést a magyar olajtársaság, amelyből egyet már kormányzati szinten is jóvá hagytak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
9 órája
-
Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
9 órája
-
Szépen végigmasírozta a napot a forint
9 órája
-
Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
9 órája
-
Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
10 órája
-
Nap végére elnyugodott a BÉT
10 órája
-
Mi járhat Varga Mihályék fejében?
11 órája
Mfor.hu Top24
- Átvették Orbán Viktortól a bot a küllő között szerepét az uniós szankciók ügyében
- Vegyen nagy levegőt, ha kedd reggel tankolni megy
- Mi történik a forinttal? Ennyiért adják az eurót hétfő reggel
- Ez a képviselőnő veszi át a házelnöki feladatokat
- Rogán Antal eleshet a zsíros apanázst adó szabadalmi díjától?
- Se olaj, se földgáz nem jön az Öbölből – a rakéták, bombák és drónok viszont potyognak
- Nyitott maradt a kérdés: nem döntött a Tisza-frakció Polgár Judit jelöléséről
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Meglepő fordulat a megtakarításoknál: a bankbetétek visszavágtak az állampapíroknak
16:54
-
Nem messze Magyarországtól földgázt talált a Mol cége
16:30
-
Vita egy orbáni különadón
15:11
-
Az államilag szabályozott benzinár sem garancia arra, hogy nincs drágulás
14:10
-
Hatalmas uniós bírság az egyik kínai csomagküldőnek
13:30
Turizmus Online cikkei
-
Új alelnök a MaReSz vezetésében
14:35
-
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása
12:33
-
A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története
12:28
-
Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom
10:43
-
Óvatosan most az utakon!
10:07
A vidék hírei
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
-
Meghalt egy túrázó a Bükkben, hiába próbálták újraéleszteni
14:37
-
Normális fizetést és kiszámítható nyugdíjat követelnek a rendvédelmi dolgozók
14:35
-
Így változik az üzemanyagok ára a holnapi naptól
14:22
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
2026. július 20. 09:06
-
A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
2026. július 20. 05:43
-
Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
2026. július 20. 06:59
-
Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
2026. július 20. 07:58
-
Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
2026. július 20. 09:21
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. 



