Az 500 hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv kutatás azt mutatja, hogy még a vállalkozások fele sem, mindössze 47%-uk kalkulál a jelenleg alkalmazható béren kívüli juttatások valamelyik formájával. Ez az arány jóval elmarad a 2008-as csúcsidőszaktól, amikor még a kkv-k 80%-a alkalmazta annak valamelyik formáját. A béren kívüli juttatások után fizetendő EHO 10-ről 14%-ra történő emelését követően pedig ez az arány idén várhatóan már nem is fog tovább növekedni.
Az étkezési és közlekedési hozzájárulás a leggyakoribb
A cafeteria elemek közül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legfontosabb, hiszen a vállalkozások 24%-a alkalmazza, ugyanakkor ez az arány 2008 óta legalacsonyabb érték. Igaz, a felmérés az Erzsébet utalvány felhasználási körének bővítése előtt jelent meg, így azóta ez az arány még emelkedhetett.
A közlekedési költségtérítést, mint a második legtöbbet alkalmazott béren kívüli juttatást, a kkv vezetők ötöde tervezi nyújtani dolgozóinak, azonban ennek a juttatási formának az alkalmazása is folyamatosan csökken 2010 óta. A kedvező adózású juttatási formák közé tartozó SZÉP Kártya is veszített tavalyi népszerűségéből, mivel idén a kkv-k 8%-a tervezi alkalmazni, de továbbra is az élmezőnyben tartózkodik - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Minél nagyobb egy cég, annál inkább ad béren kívüli juttatást
A vállalkozás méretével párhuzamosan növekszik a béren kívüli juttatások alkalmazásának gyakorisága is. A mikrovállalkozásoknál és a kisvállalkozásoknál a cafeteria juttatásokat alkalmazók aránya csupán 42% illetve 48%. Ez azt mutatja, hogy sok kisvállalkozás a cafeteria szűkítésével is próbál költségeket csökkenteni – mondta el a kkv szakértő.
A középvállalatoknál azonban továbbra is népszerűek a béren kívüli juttatások, hiszen idén 74%-uk tervezi alkalmazni valamely cafeteria elemet. Emellett a középvállalatoknál az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költség térítése mellett jelentős a befektetés típusú béren kívüli hozzájárulások alkalmazása is. Az egészségpénztári befizetést és a nyugdíjpénztári kiegészítést megközelítőleg minden negyedik középvállalat alkalmazza – magyarázta a kkv szakértő.
Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?
Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.
Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Javult a megítélésünk, csökkent a hozamszint
6 perce
-
Maratoni évértékelőt tartott Donald Trump
28 perce
-
Ez fájni fog: óriási elbocsátásokat jelentett be a brit sportautó-gyártó
körülbelül 1 órája
-
Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, mikor ülhetnek le egymással az amerikaiak, az oroszok és az ukránok
körülbelül 1 órája
-
Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
2 órája
-
Nagy üzletet jelentett be, chipgyártóban lehet tulajdonos a Facebook anyavállalata
2 órája
- Ettől nagyon félnek az oroszok – a béketárgyalásokat is megakaszthatja
- Az eltűnésre ítélt nagybankok reagáltak Nagy Márton szavaira
- Megkerüli az Európai Unió Magyarországot, ha arra van szükség
- Irtózatos pénzeket fizetünk a magyar államadósságra
- Akkor ennyit a Barátság újraindításáról? Újabb ukrán dróntámadásról jött hír
- Végre egy jó hír a kutakon, de azért ne rohanjunk még üzemanyagért
- Hosszú idő után szívet melengető hírt hozhat a brüsszeli posta
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Javult a megítélésünk, csökkent a hozamszint
Aukciót tartott az Államadósság Kezelő Központ.
Ez fájni fog: óriási elbocsátásokat jelentett be a brit sportautó-gyártó
Akár a dolgozók ötöde is távozhat.
-
Megújul az Osztrák–Magyar Monarchia legendás Riviérája
13:25
-
Drasztikus fogyókúra vár az egyik legendás európai autógyártóra
12:21
-
Komoly razziák jönnek: ezekre a területekre csap le a NAV
12:01
-
Jönnek a gáz- és áramszámlák – így jelenik meg rajtuk a rezsistop
11:39
-
Szárnyaltak az önkéntes nyugdíjpénztári hozamok
11:18
-
Friss februári TKI index
12:27
-
Utazás kiállítás: élmények, szakmai programok, növekvő látogatószám – Frissítve
12:11
-
A bárányok erről inkább mélyen hallgatnak
11:13
-
INVIA-felmérés az idei nyár foglaltsági adatairól
11:06
-
Új belépő a berlini szállodapiacra: ír életérzés a német főváros szívében
09:43
-
Bódis, Pajtók, plakáttenger, ajánlásgyűjtés és biomassza - beszélgetés fontos kérdésekről
12:24
-
Megkezdődött a Tündérparti lépcsősor felújítása
09:39
-
Median: 55–35-re vezet a Tisza a Fidesz–KDNP előtt
08:27
-
Gluténmentes élmény Egerben: különleges kóstolót tart a Király Gyógyszertár
07:17
-
Nyugodt időszak veszi kezdetét
06:58
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán
2026. február 25. 05:43
-
Ukrajna: már több megoldást is kínáltunk olajügyben, de Orbán Viktornak nem érdeke a megegyezés
2026. február 24. 15:00
-
Nézze, mit művelt a forint az éj leple alatt, a kamatcsökkentés után
2026. február 25. 07:15
-
A Barátság kőolajvezeték csütörtökön indulhat újra
2026. február 24. 19:20
-
Ukrajna bekeményit: kedden is megbombázták a Barátság vezeték betáplálási pontját
2026. február 24. 16:20

