A terveknek megfelelően szeptember első hetében kapta meg az új átláthatósági nyilatkozatot az a 45 ezer cég és civil szervezet, amelynek nyilatkoznia kell tulajdonosi szerkezetéről - mondta el az MTI kérdésére Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az európai uniós fejlesztési forrásokkal összefüggő nyilatkozatokról.
A kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk van kitölteni a nyilatkozatot, amelyet vissza kell küldetni a közreműködő szervezetnek, amit aztán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ellenőriz.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki kormánybiztosként irányítja az NFÜ-t, korábban közölte: az ügynökség az augusztus elsejétől bevezetett szabályok értelmében a nyertes cégektől átláthatósági nyilatkozatot kér be; ha a cég nem válaszol, vagy nem felel meg a feltételeknek, az ügynökség azonnal eláll a kifizetéstől.
A tulajdonosokra kíváncsiak
Az értesítés átvételi arányát tekintve jelentős eltérés tapasztalható az egyes közreműködő szervezetek között, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) kedvezményezetteinek többsége már értesült az ez irányú kötelezettségéről. Eddig szórványosan érkeztek vissza a bevallások, a jövő héten azonban több tízezer nyilatkozatra számít az NFÜ - közölte pénteken a helyettes államtitkár.
Csepreghy Nándor elmondta, az érintetteknek a réginél részletesebb, ugyanakkor könnyen kezelhető kérdőívet kell kitölteniük, amelyet az új pályázók már automatikusan megkapnak, és amely az alaptörvényi és abból következő törvényi átláthatósági feltételeknek való megfelelésre tartalmilag kérdez rá.
A gazdasági társaságoknak nyilatkozniuk kell név szerint, például a tulajdonosi körről és struktúráról, a több mint 25 százalékos tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró tagjaikról, és azok adóilletőségéről is. A cél az, hogy az NFÜ tiszta helyzetet teremtsen, láthatóvá téve, hogy az elmúlt években támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után - magyarázta a helyettes államtitkár.
Elbukhatják a pénzt, ha nem nyilatkoznak
Csepreghy Nándor elmondta: az NFÜ tisztában van a szűkös időkorláttal, éppen ezért a helyettes államtitkár azt javasolja azoknak az érintetteteknek, akiknek nehézségük, esetleg kérdéseik adódnának a nyilatkozat kitöltésével kapcsolatban, hogy forduljanak az illetékes közreműködő szervezethez vagy az NFÜ ügyfélszolgálathoz segítségért.
A határidő betartása rendkívül fontos - hívta fel a figyelmet Csepreghy Nándor -, de azoknak a cégeknek, amelyek nem nyilatkoznak a megadott határidőig, utólagos hiánypótlásra van lehetőségük. Abban az esetben, ha nem tesznek eleget kötelezettségüknek, az NFÜ akár az elállásról is dönthet. Az így felszabaduló források nem vesznek el Magyarország számára, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még idén új projekteket vonhat be az egyébként is rajtra kész projektetekkel teli tartaléklistákról.
"Arra is felkészültünk, hogy a kérdőívek kitöltése során olyan válaszok érkeznek, amelyek ellentmondásosak, vagy a törvényi megfelelés kérdését vetik fel, ez esetben az NFÜ szigorú vizsgálatot fog indítani" - tette hozzá Csepreghy Nándor.
Megtérülhet az átláthatóság
A helyettes államtitkár szerint ez az első eset 2010 óta, hogy az NFÜ jelentős adminisztrációs terhet rótt ki a kedvezményezettekre és a pályázókra. Ugyanakkor a felmerülő adminisztrációs folyamatok főleg az intézményrendszer számára jelentenek többletfeladatokat, hiszen csupán 30 nap áll a különböző közreműködő szervezetek rendelkezésére, hogy minden beérkező adatot feldolgozzanak. A MAG Zrt. például egyedül több mint harmincezer nyilatkozatot kezel.
"Az átláthatósági szint növelésének ára van, ezzel az NFÜ vezetése is tisztában van. Össztársadalmi szinten azonban busásan megtérülő befektetés a transzparencia növelése" - nyilatkozta Csepreghy Nándor, aki szerint az újfajta adminisztrációra azért is nagy szükség van, mert az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése szerint az NFÜ belső kontrollrendszere nem nyújt garanciát arra, hogy csak átlátható szervezet részesüljön támogatásban.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
19 perce
-
Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
42 perce
-
Hatéves mélypontra süllyedt az EU-ba bejutó migránsok száma, de bármikor berobbanhat egy újabb válság
körülbelül 1 órája
-
Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
körülbelül 1 órája
-
Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
2 órája
-
Ismét sikeresen vitt be csapást „Magyar” egysége Oroszországban
2 órája
-
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
3 órája
- Íme: ennyiért vehet eurót kedden reggel
- Lehet, hogy Paks kiesését is olcsóbban megússzuk?
- Karácsony Gergely bemondta: jön a kiemelt rendőri jelenlét
- Nagy változás jön szerdától, új szabályok élesednek a csomagolásoknál
- Orbán Viktor édesapjának nem volt engedélye, milliós büntetés jár
- Nem lesz örömünnep a benzinkutakon?
- Szakértő: többszázan halhattak meg Magyarországon a hőkupolák alatt
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Elsöprő vendégéjszakaszámok Szlovákiában
15:51
-
Friss felmérés: így fesztiváloznak a magyarok
14:31
-
Rugalmasabb jegyek, erősebb biztosítás, több mérföld – könnyítéseket vezet be az Emirates
11:10
-
Egyetlen kártyával generál vendéget Karintia – miért nem teszi meg ugyanezt a Balaton?
10:21
-
Műemlékké nyilvánítanák a Tito-feliratokat Szlovéniában
07:45
-
Baka András Magyarország új köztársasági elnöke
15:32
-
Konganak az egri éttermek, az ide látogatóknak „Egyszerűen üres a zsebük” – súlyos látlelet Eger turizmusáról
13:22
-
Sior: rajzok haza 99.
08:40
-
Ismeretlen férfit keresnek egy egri motor megrongálása miatt – felismeri valaki?
08:37
-
Huszti Péter: „Megérett a Vágner-csapat a leváltásra”
07:13
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
2026. augusztus 11. 07:18
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Megnyílt a föld Kolumbiában – messze száz felett az áldozatok száma
2026. augusztus 11. 06:19
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
2026. augusztus 11. 13:44
-
Putyin felpörgette a fű alatti mozgósítást
2026. augusztus 11. 05:39
Augusztus 31-től megszűnik a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek felértékeléséhez kapcsolódó 15 százalékos szja-mentesség. 


