Nincs itt semmi látnivaló
Közös megegyezéssel távozott posztjáról hétfőn Bakó Attila, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. vezérigazgatója - közölte a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI érdeklődésére hétfőn. A közlemény szerint Horváth Róbertnek, az ÁAK üzemeltetési igazgatójának is megszűnt a munkaviszonya, szintén közös megegyezéssel, július 19-én.
Az MFB a közleményben cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a két vezetőt "az e-útdíj-rendszer körüli botrányok" miatt menesztették. Az ÁAK vezetőinek távozása és az útdíj rendszer bevezetése között nincs összefüggés, a szakemberek más területen fognak komoly szakmai tapasztalatot igénylő feladatokat kapni - hangsúlyozza az MFB, hozzátéve: az e-útdíj rendszer sikeres bevezetése Bakó Attila és Horváth Róbert áldozatos munkájának is köszönhető.
Európai viszonylat és siker
A tájékoztatás szerint a Magyar Közút és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) strukturális változásokon megy keresztül, melynek megfelelően új menedzsment jön létre, erről később tájékoztatnak majd.
Emlékeztettek arra, hogy Magyarországon sikeresen elindult a HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer, amelynek előkészítésére európai viszonylatban is rövid idő állt rendelkezésre.
Nem volt komolyabb fennakadás
"Ezzel együtt elmondható, hogy hazánkban már a július 1-jei bevezetést követő három hétben sem hátráltatta komolyabb fennakadás, forgalmi zavart okozó körülmény a rendszer működését. Nemzetközi viszonylatban volt olyan ország, ahol az indulás pillanatában nem biztosították a regisztrációs folyamatot, akár fél évvel is meg kellett hosszabbítani a rendszer eredetileg tervezett indítását, és sajnos láttunk olyan példát is, ahol demonstrációk is kísérték a bevezetést. Ezzel szemben hazánkban a rendszer a tervezett időpontban elindult, a fedélzeti eszközzel, valamint a viszonylati jegy vásárlásán keresztül lehetőséget biztosítva a jogkövető magatartásra" - írta az MFB.
A fuvarozókkal és a három nagy hazai érdekképviseletükkel (MKFE, NiT, FUVOSZ) szorosan együttműködve, észrevételeiknek és javaslataiknak megfelelően napról-napra fejlődött és fejlődik a rendszer.
Felülvizsgálhatnak néhány szakaszt
A jogszabály lehetőséget biztosít az elemi díjköteles útszakaszok közös felülvizsgálatára. Az úthasználók érdekeit szem előtt tartva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már most lehetőséget biztosít a fuvarozó érdekképviseleteknek arra, hogy ezzel kapcsolatos észrevételeik alapján pontosítsák az elemi díjköteles szakaszokból álló úthálózatot - olvasható az MFB közleményében.
Az MFB csak sikert és "áldozatos munkát" lát, szerintük az ÁAK két vezetőjének távozása nem köthető össze a botrányos e-útdíjbevezetéssel.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
8 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
9 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
9 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
10 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
10 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
10 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
11 órája
Mfor.hu Top24
- Új szuperhatóságot hoz létre a kormány – fontos feladatot kap
- Europion: a többség nem hisz Orbán Viktornak ügynök-ügyben
- Ma is éles viták várhatók a parlamentben
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
- Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51


