Az Európai Bizottság közelebbről meg nem nevezett forrásból információkat kapott arról, hogy több európai ország több fociklubja is tiltott állami támogatásban részesülhetett – idézi a testület illetékes szóvivőjét a Bruxinfo.
„A Real Madrid is az érintettek közé tartozik” – erősítette meg a lapértesülést Antoine Colombani, aki ugyanakkor nem kívánt elárulni további neveket.
Annyit volt hajlandó megerősíteni, hogy a bejelentés több ország, több klubját érinti. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Bizottság egyelőre csak tájékozódik, nem született még döntés a hivatalos vizsgálat elindításáról.
A versenyjogi hatóság a szóvivő szerint a szóban forgó klubok adósság- és költségvetési helyzetét is tanulmányozni fogja, mielőtt döntést hozna az esetleges további lépésekről.
A Real Madrid egy ingatlanügylet miatt keltette fel a Bizottság figyelmét, melyen keresztül a madridi önkormányzat egy nagyobb összegű támogatást juttatott a klubnak. A Privátbankár korábban írt arról, hogy a Bizottság célkeresztjébe került több spanyol és holland klub is - ennek hátteréről itt olvashat bővebben >>>
A Real Madrid is egyike azoknak az európai focikluboknak, amelyek egy gyanú szerint tiltott állami támogatásban részesülhettek. A Bizottság egyelőre csak tájékozódik az ügyben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak a Mi Hazánk – Magyar Péter máris reagált
4 órája
-
A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
8 órája
-
Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
8 órája
-
Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
9 órája
-
Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
10 órája
-
F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
11 órája
-
Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
12 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péternek megerősített védelem kell olvasóink szerint – A hét ábrája
- Kijevi hadiüzemeket támadtak az oroszok
- Megvan a Mi Hazánk alkotmánybíró-jelöltje – Magyar Péter nem fogta vissza magát
- „Jobban érdekelnének a részletek, mint a nagy bemondások” – mérlegen a Tisza eddigi gazdaságpolitikája
- Magyar Péter a Forma-1 vezérigazgatójával tárgyalt
- Vitézy Dávid részleteket árult egy fontos vasúti fejlesztésről
- Része volt a Szovjetunió történelmének – parfümben is vintage a divat
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
8 órája
Nemzetközi
Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája.
9 órája
Nemzetközi
F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Milliárdokat égetnek el az AI-ra – de vajon valaha megtérül?
16:54
-
Fokozott szigorra kapcsolt a NAV
16:23
-
Kiderült, mi a magyarok kedvenc álomautója
14:23
-
Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt
13:06
-
Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt – Klasszis Podcast
12:02
Turizmus Online cikkei
-
Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál
18:32
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
A vidék hírei
-
Medvével került szembe a HVG újságírója Tusnádfürdőn
18:22
-
Újabb baleset történt: Autó oldalának hajtott egy motoros Poroszlón
17:27
-
Mindenki tájékozódjon indulás előtt: Eger – július 29-én terelés munkálatok miatt
16:57
-
Frissítés - Több km-es a torlódás baleset miatt az M3-ason
16:26
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
2026. július 26. 10:11
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak a Mi Hazánk – Magyar Péter máris reagált
2026. július 26. 21:01
-
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
2026. július 26. 11:44
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
2026. július 26. 09:13

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




