1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Újfent jól alakult a három hónapos kincstárjegyek aukciója, a papírok viszonylag magas felkínált mennyiségére háromszoros túljegyzés volt, ezt is megemelték a finisben tízmilliárddal, és a hozam is alacsony maradt.

A három hónapos kincstárjegyek keddi aukcióján a felkínált 50 milliárdnyi papírra 151 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, úgy tűnik, jó árakon, mert a mennyiséget végül 60 milliárd forintra emelték. Ebben az évben egyébmént eddig mindig 45 milliárd volt a felkínált mennyiség ebből a papírfajtából, igaz, azt is többször megemelték 5-10 milliárddal.

Az átlaghozam 7,32 százalék volt, pontosan ugyanannyi, mint egy héttel korábban, és alacsonyabb az előző napi, 7,42 százalékos másodpiaci referenciahozamnál. Ez utóbbit azonban már egy egy hónappal későbbi lejáratú kincstárjegyre adott ajánlatokból számolják, így nem hasonlítható pontosan össze a kettő.

(A beadott ajánlatok és a meghirdetett mennyiség aránya, valamint az átlaghozam)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27600 27600 28100 -1,46% 0 0 7 432 915 590 HUF 2025-07-08 17:05:09
MOL 3000 2966 3006 +0,60% 0 0 770 368 630 HUF 2025-07-08 17:05:07
MTELEKOM 1764 1760 1778 -1,01% 0 0 442 099 886 HUF 2025-07-08 17:05:09
RICHTER 10080 10010 10130 +0,40% 0 0 1 535 725 260 HUF 2025-07-08 17:05:03
OPUS 596 591 601 +0,17% 0 0 156 162 916 HUF 2025-07-08 17:07:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción. 
Állampapír / Kötvény Bejött a papírforma a tőzsdei cégnél
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:31
Erős negyedévvel indította a 2025-ös évet a Vajda-Papír Csoport.
Állampapír / Kötvény Vége lehet az államadósság „magyarításának”?
Sasvári Péter | 2025. június 15. 17:26
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az államadósság, és ezzel együtt annak „magyarosítási” álmának az elszállásához?
Állampapír / Kötvény Ráraboltak az állampapírokra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 12:15
Túlkereslet mellett csökkentek a hozamok a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:10
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. 
Állampapír / Kötvény Bejelentették: új állampapír jön
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 15:46
Egy sor új állampapír-sorozatot dob piacra az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG