2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A friss számok szerint jól fogy a letelepedési államkötvény - már több mint 50 milliárd forint jött be a főleg kínaiak körében népszerű programból.

Újra jól fogy a letelepedési magyar államkötvény. Április végéig az ÁKK már 703 darabot értékesített, így az ország már több mint 52 milliárd forinthoz jutott ebből a forrásból - írja a Napi.hu.

A letelepedési magyar államkötvény névértéke 250 ezer euró. A tavaly júniusban kibocsátott első, 2018/T jelű sorozatból összesen 430 kötvényt vásároltak meg a külföldi befektetők, míg idén április 30-ig a 2019/T jelű második sorozatból már 723 darab fogyott. Ez azt jelenti, hogy a magyar államot a letepedni vágyó külföldiek 2013-ben 107,5 millió euróval (32,25 milliárd forint), majd idén az első négy hónapban már további 68,25 millió euróval (20,5 miliárd forint) hitelezték. A két sorozatból így összesen már 175,75 millió euró (52,75 milliárd forint) folyt be.

Szépen jön a deviza

Az államkötvény eddigi vásárlási üteme erős bizakodásra ad okot - írta a Napi.hu-nak az ÁKK. A jelenleg érvényes 2014-es finanszírozási tervben a letelepedési, valamint a Prémium Euró Magyar Államkötvény esetében együttesen 400 millió euró (120 milliárd forint) értékben tervezett bruttó kibocsátást az adósságkezelő. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez az értékesítési terv óvatos, a tervezettnél nagyobb értékesítés - 2013-hoz hasonlóan - kiválthatja a nemzetközi devizakötvény kibocsátás egy részét.

A kínaiak kedvelik

Közben már előkészületben van az első olyan beruházás, amelynek tulajdonosa letelepedési államkötvényt jegyzett – erről számolt be nemrég a Hungary State Special Debt Fund vezérigazgatója a Privátbankár.hu-nak. Azt ugyanakkor homály fedi, hogy áll-e magyar tulajdonos a programkoordináló alap mögött. Részletek >>

Az ÁKK nem közli, mely országok állampolgárai vásárolták a papírokat, azonban valószínűleg többségében távol-keleti befektetők voltak hajlandók 250 ezer eurót fizetni a magyar letelepedésért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG