3p
A bérek emelkedése továbbra is kétszámjegyű Magyarországon, de amióta az infláció újra az életünk részévé vált, a reálbérekre ez már nem igaz. A fizetések azért szépen növekednek, a bruttó átlagkereset 327 ezer forint fölött jár májusban, az első öthavi átlag pedig még az egyszeri juttatások nélkül is 300 ezer fölött jár. Az egészségügyben volt a legnagyobb béremelés, az energiaszektor keresett a legtöbbet.

Az infláció elviszi a kétszámjegyű reálbér-emelkedést

Továbbra is kétszámjegyű a béremelkedés üteme Magyarországon: a KSH friss adatai szerint májusban a bruttó átlagkereset 327 500 forint volt. Májusban nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető. Mind a bruttó, mind a nettó fizetések 10,9 százalékkal magasabbak voltak májusban, mint egy évvel korábban.

A KSH gyorsértékelése szerint a növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

A bérek dinamikus növekedését az elmúlt években megszokotthoz képest kissé azért beárnyékolja az infláció emelkedése. Virovácz Péter, az ING elemzője azt írta az adatok megjelenése után: az idei év első öt hónapját tekintve a reálbérek 9,7 százalékkal emelkedtek, és bár a munkaerőhiány további felhajtó erőt képvisel majd, az emelkedő infláció miatt könnyen lehet, hogy ha csak kis mértékben is, de idén mégsem érjük el a kétszámjegyű reálbér-emelkedést.

Szépen híztak a céges prémiumok

Idén az első öt hónap átlagát vizsgálva 2018. január-májusra  a bruttó átlagkereset 323 400 forint volt, míg a nettó 215 000 forint. Ez 12,1 százalékos növekedést jelent. Ha kivesszük a különböző extra juttatásokat (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás stb.), akkor az első öthavi rendszeres bruttó kereset 300 800 forint volt. A rendszeres bruttó kereset valamivel kisebb mértékben nőtt, 11,5 százalékkal lett magasabb, mint az előző év első öt hónapjának átlaga - ez azt jelenti, hogy az egyszeri juttatások nagyobbat emelkedtek, mint a "sima" bérek.

Az állami szférában a rendszeres fizetésen felüli juttatások visszaestek, míg a vállalati szférában nőttek - ennek köszönhetően jobban emelkedtek a bérek vállalkozásoknál, mint a költségvetési szerveknél - ilyet már régen láttunk.

Hol lehetett a legtöbbet keresni?

Az év első öt hónapjának átlaga szerint továbbra is a pénzügyi szférában lehetett a legjobban keresni (610 800 forintot), ha azonban csak a májusi számokat vizsgáljuk, akkor ezúttal lekörözték a bankosokat:

A legkevesebbet a szociális ellátásban keresték májusban, itt a bruttó átlagbér nem érte el a 150 ezer forintot.

Persze vannak, akiknek különösen bejött az élet: az országgyűlési képviselők nemrég szavaztak meg maguknak egy többszázezer forintos béremelést, itt írtunk róla >>

Hol nőttek leginkább a bérek?

A legnagyobb béremelkedést az egészségügyben mérte a KSH, a 2018. májusi bruttó bérek közel 20 százalékkal magasabbak, mint egy éve.

Legkevésbé a bányászatban is a közigazgatásban emelkedtek a bérek egy év alatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fokozódik a vámkáosz: most épp Trump örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:29
Szerdán egy bíróság felfüggesztette a vámokat, most egy másik felfüggesztette a felfüggesztést. Mi lesz ebből?
Makro / Külgazdaság Nagy Márton rendelkezett egyet az éjjel – itt vannak a részletek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 06:33
Kiderült, pontosan hova és mikor érkeznek a kötelező falusi ATM-ek.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államokban megugrott az új munkanélküliek száma
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 17:27
Az Egyesült Államokban 14 ezerrel, 240 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Mi vár Magyarországra, ha Trump bedönti a dollárt?
Herman Bernadett | 2025. május 29. 15:03
Hová fajul a vámháború, lecserélhetik-e a dollárt, mint a világ vezető devizáját, kijöhet-e Európa és Magyarország jól a mostani zűrös világpolitikai és gazdasági helyzetből? – erről kérdezte Gáspár András, a Klasszis Média lapcsoport lapigazgatója a szakértőket a Klasszis Befektetői Klubban.
Makro / Külgazdaság Megnyerte a házon belüli versenyt a Lidl
Buksza blog | 2025. május 29. 14:14
Ha nem is bővültek annyit a Lidl és a Kaufland áruházláncok eladásai, mint egy évvel korábban, azért szépen muzsikált a két cég. Már nem a Covid alatti visszaeséshez viszonyítják a növekedést.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor most egy 4 pontos tervet jelentett be
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 11:08
Orbán Viktor felszólalt a CPAC Hungary konferencián.
Makro / Külgazdaság Nincs túl jő bőrben a magyar export, a járvány is rátett egy lapáttal
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 10:30
Visszaesett az élelmiszerek, a nyersanyagok, illetve a feldolgozott termékek exportvolumene is.
Makro / Külgazdaság Fogy a magyar: áprilisban is kevesebben lettünk 4 ezer emberrel
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 08:56
Az előzetes adatok szerint 2025 áprilisában 5323 gyermek született, és 9565 fő halt meg. 
Makro / Külgazdaság Nagyon fontos adat mutatja a magyar gazdaság helyzetét
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 08:33
Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet.
Makro / Külgazdaság GKI: a gazdasági kilátások továbbra is kedvezőtlenek
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 08:11
Az elemzők szerint a kereskedelmi háború negatívan hathat a magyar gazdaságra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG