Ez elsősorban azért fontos, mert Szamarasz kormánya így komoly bajba kerülhet, és az előrehozott választást is elbukhatja. A felmérések alapján ugyanis a szélsőbalos, radikális Sziriza a legesélyesebb, amely elutasítja és/vagy teljesen újratárgyalná az IMF-el kötendő teljes szerződést is, veszélybe sodorva ezzel egész Európát.
Londoni elemzők egyébként nagyon sötéten látnak a görögök válsága miatt, mint mondják, elsősorban az eurózóna gyengébb lábakon álló országai érezhetik meg. Ez nevesítve Olaszországot és Franciaországot jelenti.
A görög tőzsdét a nap hírei igen érzékenyen érintették, kicsit több mint egy órával a tőzsdezárás előtt négy százalékos mínuszban áll.
 
		 
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             Helikopterről próbálták megfékezni a lángokat.
							Helikopterről próbálták megfékezni a lángokat.						 
                         
                         
                         
                         
                         
                         
                        
 
