1p
A kulcsfontosságú ülésen a német alkotmánybírák az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjáról, illetve az állandó euróövezeti mentőalapról tanácskoznak. Megállapításaik óriási hatással lehetnek a piacokra.

Elemzők, politikusok és befektetők élénk érdeklődéssel kísérik majd a fejleményeket, hiszen a két intézmény egyaránt kulcsfontosságú az euróövezeti válságkezelés szempontjából.

Mario Draghi, az EKB elnöke tavaly egy londoni konferencián jelentette be, hogy a szervezet "mindent megtesz" az európai közös fizetőeszköz megvédése érdekében. A bejelentés hatására az európai piacok és eszközök jelentős mértékben erősödtek. Nem sokkal később az EKB be is jelentette új, felső korlát nélküli kötvényvásárlási programját. Az OMT néven ismert program értelmében az EKB az euróövezeti tagállam kötvényeit venné, ha az ország azt kéri, ha továbbra is van hozzáférése az elsődleges kötvénypiacokhoz, illetve ha hajlandó alávetni magát egy uniós kiigazítási csomagnak.

A csomag, amelyet Mario Draghi "az elmúlt időszak egyik legsikeresebb monetáris intézkedésének" nevezett, és amelyet egyelőre egyetlen euróövezeti tagállam sem vett igénybe, azonban a jellemzően konzervatív jegybanki hagyományokat követő német jegybank nemtetszését váltotta ki.

Eurómentés vagy bankóprés?

A Bundesbank szerint a program egyenértékű a bankóprés beindításával, azaz a költségvetés jegybanki finanszírozásával, ami inflációs hatásokat vált ki. Az alkotmánybírósági vizsgálatot annak nyomán rendelték el, hogy több mint 35 ezer aláírással alátámasztott panaszt nyújtottak be a szervezetnek.

A német alkotmánybíróság a kétnapos ülésen meghallgatja Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert, Jens Weidmannt, a Bundesbank elnökét, illetve a szintén német Jörg Asmussent, aki az EKB jogi kérdésekért felelős igazgatótanácsi tagjaként képviseli majd a frankfurti szervezetet.

Angela Merkel a kötvényvásárlás mellett

Nyomatékot adhat az EKB politikájának, hogy Angela Merkel kancellár rendre a kötvényvásárlási program mellett áll ki. Egy iparszövetési konferencián jelezte, hogy kormánya amellett érvel majd az alkotmánybíróság előtt, hogy az EKB csupán az euró stabilizálása érdekében jelentette be programját, és hogy az - egy alkotmánybírósági vizsgálatot már túlélt - állandó euróövezeti mentőalap, az ESM is kulcsfontosságú a válságkezelés szempontjából.

Hasonlóképpen nyilatkozott Wolfgang Schäuble is, aki a bíróság előtt hangsúlyozta, hogy a német kormánynak "nincs kétsége afelől, hogy" az EKB mandátumának megfelelően jár el. Egyben optimizmusát fejezte ki, hogy az alkotmánybíróság az eljárás végén kedvezően dönt a kérdésben.

Az EKB is aktívan kampányol programja mellett. Asmussen a legnagyobb példányszámú Bild napilapnak adott interjúban jelezte, hogy a kötvényvásárlási program visszavonását előíró ítélet súlyos következményekkel járna. Mario Draghi EKB-elnök egy televíziós interjúban hangsúlyozta, hogy a kötvényvásárlások egyetlen célja az euró megmentése lenne, nem pedig, hogy megmentsen egyes államokat a csődtől.

Andreas Vosskulhe, az alkotmánybíróság elnöke kedd reggel a meghallgatás elején azt emelte ki, hogy a testület döntésének meghozatalakor nem veszi figyelembe a kötvényprogram sikerességét. "Az alkotmányosság vizsgálatakor nem játszik szerepet, hogy a vizsgált intézkedések és jogszabályok sikeresek voltak-e a tágabb értelemben" - fogalmazott.

Mikor dönt és egyáltalán eljárhat ilyen ügyben a testület?

A nyolctagú testület várhatóan csak a szeptemberi német országgyűlési választások után hirdet ítéletet, de már korábban jelzheti, hogy miként látják a programot. A legnagyobb jogi kérdés Vosskuhle szerint, hogy egyáltalán az alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik-e a program vizsgálata. Megjegyezte: az EKB, bár Frankfurtban található, az uniós és nem a német jog szerint működik.

Néhányan úgy vélekednek, hogy a testület majd az Európai Unió Bíróságához utalja az ügyet. Az eljárásra mindazonáltal figyelnek a piaci szereplők, hiszen az EKB bejelentése óta uralkodik viszonylagos nyugalom az európai piacokon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG