4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

2017 novemberében ígérte Varga Mihály, hogy 12 millió forintra emelik az áfamentesség felső határát, ehhez azonban az EU jóváhagyása is kell. Békeidőben azt mondanánk, elég jól áll az ügy, és bár az eddigi áfatörvény-módosításokban semmi nyoma, egy őszi adócsomaggal akár januártól is életbe lehetne léptetni a magasabb limitet - csakhogy a tagállamok hozzák meg a végső döntést a kérelmünkről, akik a mostani politikai csatározások közepette akár egy kicsit keresztbe is tehetnek nekünk.

Egy régi ígéret teljesülésére várnak a vállalkozók

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában 2017 novemberében. A nemzetgazdasági miniszter már akkor jelezte: a kormány megkezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal a kérdésben, a jelenleg 8 millió forintos összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van.

Bár még az is felmerült hogy akár év közben (2018-ban) is életbe léphet a változtatás, végül ez a jövő évre, 2019-re elfogadott áfatörvény-módosítások közé sem került be. A Privátbankár.hu több alkalommal is érdeklődött a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, majd a választások után a Pénzügyminisztériumnál is arról, hogyan áll az ügy, de válaszok helyett csak ígéreteket kaptunk - most viszont Varga Mihály elárult néhány részletet az Mfor.hu-nak.

Jelen állás szerint az Európai Bizottságnál már támogatták a javaslatot, és elkészült a Tanács - amelynek a végső döntést kell meghoznia - határozati tervezete is, csupán a tagállamok egyhangú döntése hiányzik tehát a pecséthez.

Elég jól állunk most ehhez Brüsszellel?

Az Mfor összeállítása szerint ez a látszólag formális lépés most elég nagy kihívást jelenthet - a Budapest és Brüsszel között folyó politikai vita arra késztetheti a tanácsban ülőket, hogy ne adják áldásukat a magyar kérelemre. Alapesetben persze a két ügynek semmi köze egymáshoz, így nem moshatnák össze őket, de kizárni sem lehet, hogy az adóügyi kezdeményezés lassításával is megpróbálja néhány tagállam Budapest értésére adni, hogy eljött az ideje az irányváltásnak.

Korábban egyébként más országok esetében nem okozott gondot ez, nem egy esetben megadták már a különös engedélyt jóval 35 ezer euró (a csatlakozáskori árfolyamon ez felel meg 12 millió forintnak) feletti értékhatárra is.

Más miatt is csúszhat az ügy - ősszel jön egy új adócsomag

Brüsszel az elmúlt időszakban rászánta magát, hogy megreformálja a hozzáadottérték-adót (amit mi áfának hívunk), s ennek részeként a kisvállalkozások adómentességére vonatkozóan is új szabályok felállítását célozta meg - emlékeztet az Mfor.hu. A rendelkezések nem érintenék a tagállamok jelenlegi mentességi küszöbértékeit, azok fennmaradnának, de az új szabályok adaptálása folyamatban van - előfordulhat, hogy azok életbe lépéséig már nem foglalkoznak a magyar kéréssel.

A magyar kérelemre adott uniós válasz is úgy fogalmaz, hogy a kis-és középvállalkozásoknak szóló engedélyt 2021. december 31-ig adnák meg, vagy addig a napig, amíg az új közösségi szabályok hatályba nem lépnek.

Varga Mihály néhány napja azt mondta a portálnak: a kormány az ősszel foglalkozni akar az alanyi adómentességgel.  Amúgy is készül egy újabb adócsomag a parlament számára, amelyre az uniós jogszabályoknak való megfelelés  miatt van szükség több adótörvényt érintően is.

32 ezer vagy 605 ezer adózót érint?

A kormány egyébként azt írta a Bizottságnak, hogy az intézkedés mintegy 32 ezer adóalanyt érint - az összes adóalany 10 százalékát - és amennyiben valamennyi jogosult kihasználná a megemelt értékhatárt, az is csak elhanyagolható módon befolyásolná az áfából befolyó bevételt, ami 0,52-0,65 százalékkal csökkenne.

Korábban még arról beszélt Varga: több mint 605 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget az, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos felső határa 12 millió forintra nő, ami 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez a kisvállalkozóknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG