2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A 200 milliárd dollár összehordását megcélzó állami vagyonalap nem teljesített jól, ezért Erdogan elnök kirúgott mindenkit és a kezébe vette az irányítást.

Törökországban 2016-ban hozták létre a vagyonalapot azzal a céllal, hogy 200 milliárd dollár értékű stratégiai tartalékot képezzenek. Áramlott is az alapba az állami vagyon: számos cégben meglévő részesedését transzferálta ide az állam, így egyebek mellett a Türk Telekomban vagy a Turkish Airlines-ban meglévő részesedést is. Állami földek fölött is rendelkezik az alap, teljes vagyona jelenleg 50 milliárd dollár körül van.

Erdogan elnök többször jelezte, hogy elégedetlen a vagyonalap működésével, így nem maradt más választása: pár nappal ezelőtt kirúgta a teljes menedzsmentet, és kinevezte magát elsőszámú vezetőnek. Helyettesének pedig Berat Albayrakot jelölte ki - ő nem csak török pénzügyminiszter, hanem egyben Erdogan veje is.

És hogy ez hogy néz ki a gyakorlatban? Davor Kunc politikai elemző a Twitterre tette ki a dokumentumot Erdogan kinevezéséről. Ezen jól látszik, hogy Erdogant Erdogan nevezte ki, Erdogan jóváhagyásával.

Erdogan approving Erdogan nominating Erdogan as the chairman of the Turkish sovereign fund worth $200 billion. Signed - #Erdogan. pic.twitter.com/DsCrddLwPP

— Davor Kunc (@DavorKunc) 2018. szeptember 15.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
Makro / Külgazdaság Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:35
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten olcsóbb lehet idehaza a benzin és a gázolaj.
Makro / Külgazdaság Donald Trump keresztet vethet Grönlandra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:07
Eldőlt Grönland sorsa, Donald Trump bejelentést tett a sziget jövőjéről.
Makro / Külgazdaság Meglehetősen rossz hírt kapott Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:40
Leminősítette Lengyelországot a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal a várakozásával indokolta, hogy tartós romlásnak indul a lengyel költségvetési helyzet.
Makro / Külgazdaság Dilemma előtt az MNB: lenne tér a kamatvágásra, de a forint közbeszólhat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 17:24
Bár az alacsony magyar infláció önmagában lehetőséget adna az MNB-nek a kamatcsökkentés folytatására, a külső környezet jelentősen romlott az augusztusi döntés óta. Az energiaárak emelkedése, a Fed és az EKB szigorítása, valamint a forint stabilitásának megőrzése egyaránt az óvatosabb jegybanki politika mellett szól – derül ki az Akcenta CZ elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Feljelentést tesz a kormány, és felmondaná a 20 ezer milliárd forintos autópálya-koncessziót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 12:44
Erről számolt be a közlekedési és beruházási miniszter péntek délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG