3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Tovább gyorsulhat a bérek növekedése; a fogyasztás lassacskán beindulhat, de azért nem kell rettegnünk az inflációtól.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a bruttó keresetek 5,7, a nettó 7,2 százalékkal voltak magasabbak idén októberben mint egy évvel korábban. A rekordalacsony 0,9 százalékos októberi inflációval számolva a reálbérek 6,2 százalékkal nőttek 2012 októberéhez képest - részletek >>

Bérek -> foglalkoztatás -> infláció -> kamatvágás -> forint

Oszlay András egy korábbi
sajtóbeszélgetésen

Oszlay András, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője elmondta: a bruttó bérek októberi növekedési üteme felülmúlta a várakozásaikat. Oszlay szerint az év hátralévő két hónapjában nem várható lassulás, így éves átlagban komoly, 3,5 százalékot is meghaladó, de 4 százalék alatti reálbér-növekedés valósulhat meg. Ez segítheti a háztartások vásárlóerejének erősödését támogatva a kiskereskedelmi eladásokat és a lakossági fogyasztás erősödését, bár 2013 egészében ennek növekedési üteme még így is enyhén negatív marad - mondta.

Hosszú idő után először a magánszektor foglalkoztatása is emelkedett éves összehasonlításban a KSH adatai szerint, de a 0,2 százalékos ütem még meglehetősen gyenge.

A szakértő a magasnak nevezhető reálbér-növekedés ellenére nem számít arra, hogy rövid távon az inflációs célokat veszélyeztető módon növekedne a kereslet oldali inflációs nyomás, így a jegybanki enyhítés a külső finanszírozási környezet alakulásának függvényében még folytatódhat.

Kitért arra is, hogy a Fed szerdai lépése, hogy 10 milliárddal csökkentették az eszközvásárlások havi mértékét részben új helyzetet teremt, de mivel a forint minden valószínűség szerint nem az érzékenyebben reagáló valuták közé tartozik, maradhat tér jövőre a lassított ütemű kamatvágásokra. Ez szerinte a határidős kamatlábak alakulásában is tükröződik, amelyek nem rezdültek meg a Fed szerdai bejelentése óta, és három hónapos időtávban 20 bázispontnyi csökkentést áraznak.

Belülről is táplálkozhat a növekedés

Réczey Zoltán,
a Buda-Cash elemzője

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője szerint a frissen közölt adatokból lényeges javulás látható a szeptemberihez képest, folytatódott a kedvező tendencia. A foglalkoztatottak számának alakulása nem mutat egyértelműen kedvező képet, a költségvetési szférában csökkent a dolgozók létszáma - mondta.

A keresetek emelkedése a lakossági fogyasztás élénkülését vetíti előre; a kiskereskedelmi forgalom októberben 2,5 százalékkal bővült éves szinten, és ez a tendencia várakozásaik szerint év végén, jövőre folytatódni fog, ami egyre nagyobb mértékben járulhat hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez - vélekedett a szakértő.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt emelte ki: sorozatban tizedik hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése. "A korábban megjelent, várakozásokon felüli ipari és építőipari adatokat látva elérhetőnek tűnik a kormány célja, hogy a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állítsa." - írta az NGM.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG