3p
Míg a fejlett országok többségében folyamatosan emelkedik a várható élettartam, nem is beszélve a fejlődőkről, ahol sokszor alacsony bázisról emelkedik az adat, az Egyesült Államokban már évek óta kisebb csökkenés mutatkozik, különösen két problémának köszönhetően, amely ráadásul nem is elsősorban az idősebb korosztályokat érinti.

A Wall Street Journal szerint Amerikában a várható életkor egytized évvel csökkent az elmúlt egy évben, így most 78,6 év. A folyamat már 2014 óta zajlik, a csökkenés összesen 0,3 év volt azóta, ami önmagában nem mondható soknak, de a trend mégiscsak szembe megy az Amerikához hasonló fejlettségű országok szintjével, melyekben már azt számolgatják sokszor, hogy a ma születő gyerekek közül minden hányadik éri meg várhatóan a 100. életévét.

Két fő ok

Az legfőbb okok között az öngyilkosságok számának megugrását és a kábítószerek, valamint a kábítószer-alapú, de receptre felírható erős fájdalomcsillapítók túladagolását említik, és különösen aggasztónak találják, hogy ezek úgy tudják rontani a statisztikát, hogy közben a szívbetegségekből és a rosszindulatú daganatos betegségekből eredő halálozások száma csökken.

Hátul az OECD-ben

Az Egyesült Államokban 1950-ben még csak 68 év volt a várható élettartam, ez 2010-re majdnem 79 évig emelkedett, ott tetőzött, majd 2014-től indult a csökkenés. Eközben Japánban 84,1 év, Svájcban 83,7 év a várható élettartam, így a két ország az első két helyezett az OECD rangsorában, míg az Egyesült Államok csak a 29. helyen van.

Megoszlás

Ami a halálozások növekedésének társadalmi csoportok, kor és lakóhely szerinti megoszlását illeti: a fehér férfiak és nők, valamint a fekete férfiak körében romlott a helyzet, különösen a 25-44 év közti korosztályban, az öngyilkossági ráta pedig a vidéki, nagyvárosoktól távoli területeken emelkedett erősen. Eközben csökkent a halandóság a fekete és a latin-amerikai származású nők körében, a latin-amerikai férfiaknál stagnált az adat.

Az öngyilkosság és a gyógyszer illetve kábítószer túladagolás azért különösen aggasztó okok, mert döntő részben a fiatal és középkorú rétegeknél emelkedik jelentősen. Ha nem csökkennének meredeken például a rákos megbetegedésekből adódó halálozások, a fenti két ok ijesztő csökkenést okozna a teljes várható élettartam adatban.

Amire van megoldás, és amire nincs

A gyógyszer túladagolás ellen az utóbbi két évben már megpróbáltak hatékonyan fellépni: szigorítják a veszélyes fájdalomcsillapítók felírását, illetőleg olyan gyógyszereket is forgalomba hoznak már, melyek a túladagolás hatásait csökkentik, ezáltal életmentők lehetnek. Eredménynek tekintik, hogy 2017-ben már lassult az ilyen halálesetek számának növekedése, az előző 12 hónapban pedig már enyhe csökkenést mértek a halálozási szintben.

Az öngyilkossággal kapcsolatban rosszabb a helyzet: ezek száma 3,7 százalékkal nőtt 2017-ben, ráadásul a növekedés trendszerű: már 1999 óta tart. Amerika nagy ország, kiterjedt ritkán lakott, rendkívül vidékies területekkel, és ezeken a helyeken ijesztően nagy a növekedés, miközben a városokban, agglomerációkban nincs növekvő trend. A helyzet javítása lényegesen bonyolultabb, összetettebb folyamat, mint a gyógyszer túladagolások esetében, így javulás is csak hosszabb távon várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG