2p
Az amerikai képviselőház többmilliárd dolláros koronavírus-segélycsomagot fogadott el szombaton, amelynek célja, hogy mérsékelje a járvány gazdasági hatásait.
Illusztráció. Fotó: MTI

A törvénycsomag mellett 363-an, ellene negyvenen szavaztak a demokrata többségű képviselőházban. A jogszabályok azután lépnek életbe, hogy a republikánus többségű szenátus is elfogadta, Donald Trump amerikai elnök pedig aláírta őket. Közgazdászok szerint a járvány, amelyben eddig világszerte hivatalosan 138 ezer ember fertőződött meg és több mint ötezer halálát okozta, recesszióba döntheti az amerikai gazdaságot.

A 110 oldalas törvénycsomag Nancy Pelosi házelnök és Steven Mnuchin pénzügyminiszter egyezkedésének eredménye. Az intézkedések között szerepel a koronavírus-tesztek ingyenes elérhetővé tétele, ételutalványok 34 millió alacsony jövedelmű lakosnak, valamint két hét fizetett betegszabadság a vírus által érintett embereknek. A cégek adókedvezményt kapnak a kiadások fedezésére. A dolgozóknak egyúttal lehetőséget adnak arra, hogy három hónap fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki, ha karanténba kerülnének vagy beteg hozzátartozóikat kellene ápolniuk. Az intézkedések azt célozzák, hogy a legsérülékenyebb csoportok - idősek, munkanélküliek, családosok - képesek legyenek megküzdeni az előttük álló kihívásokkal.

Pelosi elmondta, hogy a képviselőház a jövő héten megkezdi egy újabb csomag kidolgozását a legsúlyosabban érintett iparágak és a gazdaság támogatására. Kevin McCarthy republikánus törvényhozó úgy véli, abban szerepelhet Trump felvetése, a munkabért terhelő adók csökkentése is. Eközben az amerikai hadsereg közölte, hogy néhány kivétellel felfüggeszti a védelmi minisztériumnak dolgozó katonák, civil tisztségviselők és családtagjaik belföldi utazásait. Az intézkedés hétfőtől május 11-éig van érvényben. Korábban hasonló korlátozásokat rendeltek el a külföldi utakra a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. Az amerikai hadseregből keddi információk szerint mindössze négyen fertőződtek meg a kórokozóval.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG