2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Hát persze, hogy az olajról!

Ahogy arról már tegnap írtunk, tárgyalni látogatott Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó Moszkvába, ahol hosszas tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A tárgyalások középpontjában Szíria és az olajpiac stabilizálása állt. A találkozó egyébként történelmi jelentőségű, most utazott ugyanis először szaúdi király Oroszországba, amit később Putyin is viszonoz: az orosz elnök Rijádba szóló meghívást fogadott el tárgyalópartnerétől.

Szalmán király kijelentette, hogy az általa "barátinak" nevezett Oroszország és Szaúd-Arábia folytatja az együttműködést a világ olajpiacainak stabilizálása érdekében. Arról is szólt, hogy országa az ENSZ égisze alatt nemzetközi központot kíván létrehozni a terrorizmus elleni harcra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy olyan rendezést látna szívesen, amely szavatolná a háborúba süllyedt ország biztonságát, stabilitását és területi egységét. Az uralkodó ugyanakkor határozottan felszólította Iránt, hogy tartózkodjon a beavatkozástól a regionális konfliktusokba és a térség detsbailizálásától.

Stabilizálnák az olajpiacot is

Hálid al-Falih szaúdi energiaügyi miniszter az orosz hivatali partnerével, Alekszandr Novakkal folytatott megbeszélése után hangot adott meggyőződésének, amely szerint az olajpiac jövőre a kereslet növekedése, valamint az árstabilizáló orosz-szaúdi együttműködés miatt képes lesz megbirkózni az amerikai palaolaj-szállítmányokkal.

Novak elmondta: Oroszország támogatja, hogy más országok is csatlakozzanak a megállapodásoz, és hogy az OPEC-en kívüli államok "szükség esetén" készek továbbra is visszatartani az olajkitermelés ütemét. Putyin egyébként még szerdán arról beszélt, hogy az OPEC-országok és a tömörüléssel rivalizáló másik 10 állam között tavaly szeptemberben megkötött, 2018. március végéig érvényben lévő kitermelés-visszafogási alku a jövő év végig meghosszabbítható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
Makro / Külgazdaság Meglepetéssel indul a nap: gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a korábban vártnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 08:30
Enyhén felfelé javította második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a második negyedéves, az áprilistól június végéig tartó időszakot felölelő GDP-adatot.
Makro / Külgazdaság Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 08:11
Gazdasági ügyekre, államadóssági kamatokra, valamint kultúrára, sportra és vallási célokra is GDP-arányosan többet költ Magyarország az uniós vagy régiós átlagnál a GKI szerint. A gazdaságkutató számításai alapján a kiadások mérséklésével összesen a GDP 4,7 százalékának megfelelő forrás válhatna átcsoportosíthatóvá.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG