A GKI szerint a növekedés csak a növénytermelés jelentős emelkedésének, a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén kedvezőbben alakuló természeti feltételeknek lesz az eredménye. A többi ágazat, és a fogyasztás, illetve a beruházás is nagyjából stagnál. A kormányzati lépések - például a rezsicsökkentés, a devizahitelek várható kivezetése - elsősorban a lakosság közérzetének javítására irányulnak, s nemhogy nem javítják, de kifejezetten rontják a növekedés esélyét - mutat rá a GKI.
Egymásnak feszülnek a válságadók és a rezsicsökkentés
A gazdaságkutató 2013 egészére 2,2 százalékos inflációt vár. A rezsicsökkentés mérsékli, az újabb és újabb adók - telefonadó, közműadó, e-útdíj, tranzakciós illeték, megemelt hatósági dohány-árrés - begyűrűzése pedig növeli az áremelkedés ütemét. A hazai infláció erőltetett leszorításával sikerült elérni az EU átlagát, de fenntarthatatlanul, és rengeteg káros mellékhatással - teszik hozzá.
A monetáris tanács célja az alapkamat csökkentése, a folyamat fenntartása érdekében immár kisebb lépésekkel. A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, sőt tartósan kedvezőtlen nemzetközi pénzpiaci helyzet esetén kamatemelés is bekövetkezhet - fogalmaznak.
80 százalék alatt lehet az államadósság
Az államháztartási hiány a GKI szerint az idén magasabb lesz a 2,7 százalékos célnál, de 3 százalék környékén marad. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80 százaléka körül lesz, az idei változás előjelét az új devizakötvények kibocsátásának ütemezése, a kincstári tartalék nagysága és a forint év végi árfolyama dönti el - állapítja meg a GKI.
Azért csökkenhetett a munkanélküliség
Emlékeztetnek: Magyarországon az első negyedévi GDP-visszaesést a második negyedévben 0,2 százalékos növekedés követte. Az EU átlagához viszonyítva ez kedvező, mivel ott még a második negyedévben is 0,2 százalékos volt a visszaesés, de jóval elmarad az 1 százalék körüli lengyel, román és szlovák, s különösen a balti dinamikától. Az idei év első félévében a mezőgazdaságon kívül szinte csak az építőipar termelése emelkedett. Ugyanakkor az első hat hónapban még visszaeső iparban az európai konjunktúra javulásával szerény élénkülés remélhető. Az első félévben az ipar belföldi értékesítése 4 százalékkal csökkent, a kivitele viszont 1,4 százalékkal nőtt. Az év első felében a teljes magyar árukivitel is alig emelkedett - júniusban egyenesen csökkent -, ráadásul Cseh- és Horvátországtól eltekintve messze elmaradt a régióra jellemzőtől. A beruházások a második negyedévben már emelkedtek, de a feldolgozóiparban csökkentek. A kiskereskedelmi forgalom tavaszi élénkülése egyelőre átmenetinek bizonyult, az év egészében azonban a reálkeresetek közel 1,5 százalékos emelkedése hatására elérhető lesz a tavalyi szint. A lakosság megtakarítási hajlandósága továbbra is magas, hitelállománya csökkenő.
A foglalkoztatás az első félévben az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában összességében 0,2 százalékkal mérséklődött. Ez az üzleti szektor romló foglalkoztatási képességének a következménye, a közmunkások száma ugyanis emelkedett, az e nélkül számolt költségvetési szektor létszáma pedig stagnált. Ugyanakkor a KSH lakossági felmérése szerint 1,5 százalékkal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya. A munkanélküliség a több nyári munkaalkalom mellett a közmunka kiterjesztése, valamint a külföldi és szürke munkavállalás terjedése miatt csökken a GKI szerint.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi és idei első félévi visszaesését a második félévben minimális, 0,5 százalékos növekedés követi, és az év egészében is csak 0,3 százalékos növekedés várható - közölte a gazdaságkutató legfrissebb előrejelzésében az MTI-vel.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
16 perce
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
34 perce
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
körülbelül 1 órája
-
Olyat tettek a kínaiak, amit még soha
2 órája
-
Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
2 órája
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
3 órája
-
Személycserék a Tisza-kormányzatban
3 órája
Mfor.hu Top24
- Itt az uniós rangsor az állami szociális kiadások arányáról: Magyarország nem áll jól
- Háromszor is riasztották a Gripeneket pénteken
- Újabb milliárdos közpénz-elherdálásról rántotta le a leplet a kormány
- Az ügynökakták halála?
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- Nagy változás jöhet a céges autóknál
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
16 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választják
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
-
A mesterséges intelligencia tarol az értékesítés piacán
12:08
-
Mosolyogva mehetünk a benzinkutakra a következő hetekben?
11:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48



