2p
A Nemzetközi Valutaalap átutalta az Ukrajnának jóváhagyott 17 milliárd dolláros segélycsomag első részletétét. 3,2 milliárd dollár érkezett a kasszába.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot. Akkor arról is döntés született, hogy rövid időn belül folyósítják az első részletet a készpénzhiánytól szenvedő és különböző fizetési kötelezettségei terén jócskán késésben lévő ukrán kormánynak, elkerülendő az államcsődöt. A most beérkezett 3,2 milliárdból 2 milliárd az állami költségvetést tehermentesíti, a fennmaradó összeg a jegybanki devizatartalékot növeli.

Ukrajnának a hitelért cserébe fájdalmas megszorító intézkedéseket kell végrehajtania: csökkentenie kell az állami intézményekben dolgozók számát, emelnie kell az adókat és az energia árát, valamint be kell fagyasztania a minimálbért.

Lesz mire költeni

Ukrajnának több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie az idén a Reuters nemrég közölt összegzése szerint, egyebek között 2,9 milliárd dollárt a Nemzetközi Valutaalapnak és 0,9 milliárd dollárt más nemzetközi pénzügyi intézményeknek és országoknak. Ezen felül 1 milliárd dollárt kell törlesztenie korábban felvett euróhitele és csaknem 3 milliárd dollárt a belföldi piacokon kibocsátott dollárkötvények után.

A csaknem 8 milliárd dollár kiadás nem tartalmazza azt a 3,5 milliárd dollárt, amennyivel Ukrajna adós Oroszországnak a korábbi gázszállításokért a Gazprom számításai szerint.

Kistafírozzák az ukránokat

A bevételi oldalon máris megjelent az IMF 3,2 milliárd dollárja, de Kijev 2,7 milliárd dollárt kap az Európai Uniótól, 1 milliárd dollárt a Világbanktól és 1 milliárd dollár hitelgaranciát az amerikai kormánytól. Ezen kívül 1 milliárd dollár összegű eurókötvény-kibocsátás szerepel az ukrán kormány terveiben a második fél évben és 0,3 milliárd dollárnyi dollárkötvény kihelyezése belföldi piacon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG