3p
Előrehozott választásokra kerül sor Spanyolországban, miután a spanyol kormány mögül kihátráltak a katalán függetlenségi pártok. A katalánok azért intettek be Madridnak, mert az nem támogatta az önrendelkezési népszavazás tervét. Ráadásul a héten indult az elszakadás-párti katalán vezetők pere, akik akár harminc éves börtönbüntetést is kaphatnak.
Ennyi volt. Pedro Sánchez mai sajtótájékoztatóján.  EPA/CHEMA MOYA

Feloszlatta a parlamentet és előrehozott választásokat írt ki Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök péntek délelőtt. A választásoknak már az időpontja is megvan: a spanyolok április 28-án járulhatnak majd az urnákhoz.

A kormányfő azért kényszerült erre a döntésre, mert szerdán a spanyol parlament leszavazta a kormány idei költségvetési javaslatát. Ennek hátterében nem szakmai, hanem elsősorban politikai okok álltak.

Kihátráltak a katalánok

A katalán függetlenségi pártok (az Európai Katalán Demokrata Párt és a Katalán Köztársasági Baloldal) ugyanis csak akkor szavazták volna meg a költségvetést, ha a parlamentben kisebbségben lévő kormány beleegyezik a katalán önrendelkezési népszavazás megrendezésébe. Erre a kabinet nem volt hajlandó.

"A kormány nem akarta elfogadni az elfogadhatatlant a költségvetési támogatásért cserébe"

- közölte María Jesús Montero spanyol pénzügyminiszter.

Katalónia volt a téma

A parlamenti vita során az ellenzék előrehozott választásokat követelt, és épp azért ostorozta a kormányt, mert az szerinte túl engedékeny politikát folytat Katalónia ügyében. Pablo Casado, a konzervatív Néppárt elnöke egyenesen azzal vádolta meg a kabinetet, hogy lepaktált a katalán nacionalistákkal.

Utóbbiak viszont úgy vélik, hogy a spanyol jobboldal megfélemlítette a kormányt, és ezért szakadtak meg a tárgyalásaik. A szociáldemokrata pártnak a 350 fős parlamentben mindössze 84 képviselője volt, ezért a baszk és a katalán nacionalisták támogatására szorult.

Spanyolországban eddig mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a parlament leszavazta a kormány költségvetési javaslatát. Emiatt 1996 márciusában is előrehozott választásokat rendeztek.

Három választás négy év alatt

Mindez azt jelenti, hogy kevesebb mint négy év alatt harmadszor tartanak majd választásokat a dél-európai országban. Az elmúlt két alkalommal, 2015-ben és 2016-ban a Mariano Rajoy vezette Néppárt kapta a legtöbb szavazatot, kormánya azonban tavaly belebukott egy korrupciós botrányba. Ezután vette át az ország irányítását a szociáldemokrata Sánchez-kormány.

Közvélemény-kutatások szerint az áprilisi választásokon egyetlen párt sem szerez majd abszolút többséget, de a konzervatív pártok és a szélsőjobb Vox várhatóan jól fognak szerepelni.

Harminc év börtön fenyeget

A katalánok ellenkezését alighanem fokozta, hogy a héten indult a függetlenségpárti katalán politikusok pere, akik súlyos börtönbüntetést kaphatnak a 2017 őszi függetlenségi mozgalomban játszott szerepük miatt.

Lénárt András Spanyolország-szakertő a privátbankár.hu-nak azt mondta: a lázadás és a zendülés a két fő vád. Az előbbi a súlyosabb, mert erőszak alkalmazását vagy az arra való felbujtást  is magában foglalja, és akár 30 évre is ítélhetik a vádlottakat. A katalán-spanyol konfliktus hátteréről készült interjúnkat itt olvashatják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG