1p
Jóval 300 bázispont fölé emelkedett a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a londoni jegyzésben.

Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve vezetője előző este egyenes utalást tett arra, hogy a Fed még az idén hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított összeg csökkentéséhez, 2014 közepére pedig le is állíthatja a mennyiségi enyhítési ciklust.

Ahogy a Privátbankáron megírtuk, egy hete még többheti mélyponton volt az árazás Részletek >>

Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén adósságállomány törlesztési leállásának rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama - az egyik legfőbb államadós-kockázati mutató - meredek ívben, a 298,2 bázispontos előző záróról 330 bázispont fölé emelkedett a csütörtöki londoni kereskedésben.

Nemcsak a miénk emelkedett

A csütörtökre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre most valamivel 330 ezer euró feletti éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon; ez egy nap alatt több mint 30 ezer eurós drágulás.

Bernanke bejelentéseinek piaci hatásai nem korlátozódtak a magyar CDS-árfolyamokra; megugrottak az államcsőd elleni fedezeti tranzakciók árazásai több olyan euróövezeti ország esetében is, amelyek érzékenyek az adósságfinanszírozás piaci költségeinek esetleges emelkedésére.

Jelentősen drágultak ennek megfelelően csütörtökre Spanyolország, Portugália és Olaszország szuverén CDS-kontraktusai. Portugália CDS-középárfolyama a csütörtöki londoni jegyzésben a 365 bázispontos előző záróról 392 bázispont környékére emelkedett.

Nagy utat járt be egy hét alatt

A magyar CDS-kontraktusok a múlt hét eleje óta különösen széles árfolyamsávot jártak be: múlt kedden a jelenlegihez hasonló, 330 bázispont feletti díjszabásokat mértek a londoni piacon, múlt péntekre ugyanakkor többheti mélypontra, 285 bázispont alá süllyedt az ötéves magyar szuverén kötvénykötelezettségek CDS-ügyleteinek középárfolyama.

A magyar CDS-árfolyamok e széles kilengése jelzi azt az idegességet, amelyet a Federal Reserve mennyiségi enyhítési ciklusának visszafogásával kapcsolatos - Bernanke által most alátámasztott - várakozások szítanak a piacon. Ez az idegesség különösen a felzárkózó piaci befektetési eszközök árfolyamát mozgatta az elmúlt időszakban, a piaci szereplők várakozása szerint ugyanis a Fed likviditásözönének apadása felhajthatja az amerikai kincstárjegyhozamokat, szűkítve a felzárkózó térségi eszközök kínálta hozamelőnyt.

Az amerikai kincstárjegy jelenthet kockázatot

A felzárkózó piaci gazdaságok a Federal Reserve és a világ többi vezető jegybankja által alkalmazott rendkívüli mértékű monetáris enyhítés legfőbb haszonélvezői között voltak, mivel a pénzügyi válság óta a piacra zúdított - elemzői kimutatások szerint globálisan eddig mintegy 12 ezer milliárd dollárnyi - pótlólagos jegybanki likviditásból a hozamelőnyt kereső intézményi befektetők nem keveset juttattak felzárkózó térségi eszközökbe.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltató csoport legújabb befektetői felmérése ki is mutatta, hogy az intézményi befektetők az amerikai kincstárjegyhozamok emelkedését tartják a jelenlegi legnagyobb kockázatnak a felzárkózó piacok szempontjából.

A Barclays által 304 befektetési társaság bevonásával elvégzett idei második negyedévi globális felmérés során a cég intézményi klienseinek legnagyobb egyedi véleménycsoportja - 43 százaléka - nevezte meg az amerikai kincstárjegyhozamok emelkedését a felzárkózó gazdaságok legfőbb piaci kockázati tényezőjeként.

A Barclays új vizsgálata szerint a megkérdezett intézményi befektetők zöme arra számít, hogy ha a tízéves amerikai kincstárjegy hozama 2,5 százalék fölé emelkedik, az tartós portfólió-kiáramlást indíthat el a felzárkózó piacokra szakosodott kötvényalapokból. A felmérésbe bevont intézményi befektetők nagy többsége szerint a hozamszint 2013 végére megközelíti, eléri, sőt esetleg meg is haladja a kritikusnak tekintett 2,5 százalékot.

Más londoni elemzői értékelések szerint ugyanakkor a piacra került jegybanki likviditástömeg gyakorlatilag árfolyambuborékokat fújt fel a felzárkózó térségben.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza befektetők számára összeállított legutóbbi átfogó helyzetértékelésében kifejtette azt a véleményét, hogy a fejlett piacok jegybankjai által kezdett mennyiségi enyhítési ciklus a reálgazdasági alapmutatókat már nem tükröző szintekre hajtotta fel a felzárkózó piaci befektetési eszközök árfolyamát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG